HunHír.info

2019. Jégbontó hava 16. nap, Marót napja.

Judapestre koncentrálnak a szocionliberálisok - Hunhír kommentárral

2013. augusztus 30. 10:28
Kincses Albin - Hunhír.info

horthy-tunt20120617-9-250.jpgHét fővárosi választókerületben mutathatja meg az Együtt-PM pártszövetség, mit érnek a képviselő-jelöltjei. A Millás, kendermagos, drogos más, Juhász Péter mérkőzhet meg a Fidesz celebpolitikusával, Rogán Antallal, a Szolidaritás néven futó idegentőke-párti álérdekvédő szervezet méretteti meg magát „vörös Csepelért.” A történelmi zsidónegyedben most még liberális generációs-háború körvonalazódik a csillagváltó őskövületek és a harcos, kevésbé szenvedéskultuszos kajmánok között.

Menedék - Bayer

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon csütörtökön állapodott meg arról, hogy az MSZP és az Együtt 2014 nem állít közös listát, nem lesz közös miniszterelnök-jelölt, de az egyéni választókerületekben nem indulnak egymás ellen. Végül – győzelem esetén – az lehet a miniszterelnök, akinek listájára a legtöbben szavaznak, ezt pedig a másik fél feltétel nélkül elfogadja. Az MSZP 75, az Együtt 31 helyen indíthat képviselő-jelöltet, a felek ezzel jelezni próbálták a saját erőviszonyaikat.

Az Együtt-PM arányaiban a legtöbb kerületet a fővárosban kapta. Az MSZP által a koordinált indulás jegyében átengedett 31 egyéni választókerületből 7 Budapesten van. Pest megyében ötöt kaptak, a többiben egy-kettő jutott a szervezetnek a 106-ból. Bajnai stábjában úgy gondolják, a pártszövetség a fővárosban a legerősebb, itt indulhat a szervezet a legtöbb, országosan is ismert – nagyrészt az LMP-ből kilépett – politikusa. (Természetesen ezt jól gondolják, hiszen itt tanyázik a kulturkampfos liberális értelmiség, annak holdudvara, itt összpontosul a zsidóság liberális többsége, a liberális cigány érdekvédő-eszközkezelő csoportok, a Soros unokák hálózata, és a harcos ifjúzsidók, cionista szövetségek, páholyok itt vannak látensen is jelen, itt a legerősebb a cionista szekta, és a beköltöző lakóparkosok is itt vannak a legnagyobb számban. Az évszázados hagyomány szerint Judapesten a multi és befektetőpárti européerek arathatnak, ha a pesti prolit is meg tudják kábítani. Ehhez adhat jó sok muníciót a Mesterházy -horda.)

A hvg.hu Bajnai-stábból származó információja szerint a csütörtöki állás szerint a megkapott 31 kerületből 16-ban volt jelöltje az Együttnek.

Szinte biztos, hogy Karácsony és a Bajnai-stáb vezetője, Szigetvári Viktor nem indul egyéniben, mert „nagy valószínűség szerint” ők ketten irányítják majd az Együtt országos kampányát. Más forrásból származó információnk szerint Bajnai Gordon és Mesterházy Attila sem indul majd egyéniben, ők lesznek a listavezetők. Egy forrás azt mondta, még bizonytalan, hogy indul-e egyéniben az PM társelnöke, az LMP volt frakcióvezetője, Jávor Benedek, illetve a Szolidaritás vezetője, Kónya Péter.

Többek között Bajnai szervezetének jelöltje veheti fel a versenyt a Belvárosban a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjével, a kerület polgármesterével Rogán Antallal. Vele szembe a Milla vezetője, a drogos és köcsögtüntetések egyik szervezőjét, Juhász Pétert indítják. (Itt viszont borítékolható a drogos bukása, hiszen Rogán nyuggervédő és támogató intézkedési hozhatnak neki annyi szavazatot az öregedő kerületben, amennyivel simán nyer. A belvárosi liberális zsidók még nincsenek jelen olyan arányban, hogy a drogos mellé beállva fordítsanak az eredményen.)

Az előzmények fényében nem lesz könnyű dolguk a II. kerületben, amely a Szigetvári-dolgozat szerint „átbillenthető”, de inkább jobboldali kerület. Ez a legutóbbi – időközi – választáson Karácsony terepe volt, de jövőre ő nem indul. 2011 novemberében a kerületi polgármester, Láng Zsolt főlényesen nyert az ellenzéki jelöltekkel szemben, az MSZP-s Lévai Katalin és az LMP-s Karácsony együtt sem ért el akkora eredményt, mint ő. Láng viszont tavaly októberben úgy nyilatkozott, a következő ciklusban polgármesterként folytatja. (Az új választási rendszer 2014 őszétől bevezeti a két poszt összeférhetetlenségét – a szerk.) A Fidesz jelöltjével Szabó Tímea, az PM társelnöke fog megküzdeni. (Noha alapvetően jobbos kerületnek számított, de tapasztalható, fogy a fideszes gazdag szülők lázadó csemetéi inkább a multikulti irányába tekingetnek, és sok kapcsolati tőkés bolsevikból lett menedzser és üzletember gyereke is a gyökértelen européerek felé mozdul.)

Megkapta az Együtt a másik ügyészségi célkeresztbe került MSZP-s politikus, Hunvald György kerületét, amit Szigetvári tanulmánya szintén „átbillentendőnek” nevezett. Ez a választókerület a VI. kerület egy részét is magába foglalja, ahol szintén ingatlanbotrányok rázták meg az MSZP-t. Viszont itt található a történelmi zsidónegyed. Itt Szelényi Zsuzsát, a a legvadabb csillagváltó bukott gyűlöletpárti páholy egykori prominensét, a szamizdatos lúdtalpas szakállasok emberét indítják, aki még az első nagy vita idején 1993-ben szállt ki a politikából. Egy forrásuk szerint Szelényi pozicíója még nem 100 százalékos, ráadásul korábban az MSZP is igényt tartott a kerületre. A szocialisták szintén egy női politikust, a párt oktatáspolitikusát, Kunhalmi Ágnest akarták indítani. (Na, ez szép kis kajmán belharc lenne. A Síp utcai geronto-értelmiség harca az ifjabb liboldókkal.)

Megkapta a pártszövetség a baloldali fellegvárnak számító Csepelt is. Itt a multivédő álbaloldali Szolidaritás embere, Szabó Szabolcs indulhat. (Van benne ráció, mert a csepeli proli még bedőlhet a baloldali mázzal leöntött birodalmistáknak.)

Hunhír.info - hvg.hu nyomán

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Engdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben - F. William EngdahlEngdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 17 000 Ft
Internetes ár: 12 999 Ft
24% internetes kedvezménnyel
A második szabály - In memoriam Olofsson Placid - Beer Miklós - Csókay András - Brückner Ákos Előd - Eperjes Károly - Ézsaiás Erzsébet - Mádl Dalma - Rétvári Bence - Schmidt Mária - Sinkovits Vitay András - Süveges Gergő  és még sokan másokA második szabály - In memoriam Olofsson Placid
Könyv - Bolti ár: 2 850 Ft
Internetes ár: 2 423 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Baráthosi összes turáni könyve I-II. - Baráthosi Balogh BenedekBaráthosi összes turáni könyve I-II.
Könyv - Bolti ár: 16 990 Ft
Internetes ár: 12 990 Ft
24% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat