AZ ETOSZ, a logosz és a pátosz
Etosz: az előadó hitelessége, jelleme. Pátosz: az érzelmi kapcsolat a közönséggel. Logosz: a logikus érvelés (legalább is ha Arisztotelészt követnénk, mondjuk a magyar és az európai parlamentben).
Ha nincs becsület, nincs lélek, elvész örökre az ethosz és csak a tolvajlás marad. Ha nincs érzelem, nincs kapcsolat az emberek többségével, nyugodtan szónokolhatunk akár a levegőnek is. Ha nincs logika, akkor meg szómenés az egész szájjáratás. De hogyan lehetne újra feltámasztani az ethoszt, főleg a pathoszt, ott, ahol az nem is ismert? (Vélhetően nincs is rá törekvés). Ahol az emberek nagy része a kisebb – akár alig mérhető, de magát mégis óriásinak képzelő – egyeseknek csak szürke, puszta tömeg? Arctalan masszává degradált senkik tömege, akikkel számolni felesleges, akik nem tényezők, mert CSAK birka szavazók. Ahogy mondják, vatta.
A magukat politikusnak deklaráló ordító, modortalan, senkit nem tisztelő, neveltetési hiátusban leledző ifjaknak mi az ethosz? Ők vajon keresik, szolgálják a tömegeket? Netán a nemzetet? Nekik a nemzet fogalma nem is létezik. Kb. csak annyira, mint a “tetemcafat” Szent István jobb keze, avagy a “micisapka” Szent Korona). Mit jelent számukra az erkölcsi, az ígéreti mérce? Az emberi mérce? Az ÁLTALÁNOS mérce?
Van egy relatív kicsi, ráadásul politikai és társadalmi “képződmény”, akik – számszerűségük ellenére – egyre hangosabbak, magabiztosabbak, pökhendiek, lenézőek, a közt egyáltalán nem szolgálják, csak a maguk serpenyőjét, közben utálják az idősebbeket, a konzervatívokat, a keresztényeket, a heterokat, a nemzetet, a rájuk nem hasonlítókat, a velük nem azonosan gondolkodókat, de még talán egymást is. Sugárzik belőlük a gyűlölet. Ráadásul még nőneműnek is születtek közülük néhányan – legalább is kromoszomálisan. Hadarnak, gesztikulálnak, felülről kezelnek minden SZEGÉNY ÉS SZERÉNY HÉTKÖZNAPI HALANDÓT.
De jó, hogy csak tudós vagyok. Tudósnak lenni ugyanis erkölcsi szolgálattétel. Ugyanúgy, mint anyának, apának, mesternek, munkálkodónak, országépítőnek, közembernek, egyszerű szürke állampolgárnak lenni. Állandó lelkiismeret-vizsgálat. Gyónás és bűnbánat. Áldozattétel az erkölcs oltárára is. Amúgy nincs jó kedvem. Sokan vagyunk így. A lenéző, pökhendi, nehézségeket, kitaszítottságot SOHA meg- és át nem élt nagyszájú képződményekkel szemben.
