HunHír.info

2017. Jégbontó hava 27. nap, Menyétke napja.

Patkányország, jog és törvény szerint

2007. március 01.
- vahe - HunHír.Hu

Egész szép magyar hazánkról szól s nemcsak fiatal magyaroknak az a tanulságos mese, amelyet Wass Albert már a 30-as években megírt a Patkányok honfoglalása című elbeszélésében.

Magyar Menedék - Karácsony

Még azóta sem értettük meg, nem bírjuk felfogni, hogy egyre több magyar család házában vagy portája körül patkányok tenyésznek. Még mindig kevés Olvasóhoz jutnak el az intelmek, pedig ma már azokra a napokra ébredünk, amikor nincs időnk gondolkodni, hogy mit is tegyünk a beházasodó, szaporodó, elfajuló hatalmas patkányokkal. Most cselekednünk kell!



Az ember háza ott állt a dombokon és uralkodott. Uralkodott a kerteken, fákon, bokrokon és veteményeken. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy.

Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott, szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón, és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiai voltak, s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk – gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Feltúrták a pincét, ásni kezdték a falakat. Már nemcsak a pincében, hanem a kamrában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, s megrágtak minden megrághatót. Egyszer amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott a botjával. Az egyik patkányt fejbe találta, s kimúlt. Vérig sértve röffentek össze a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző. – Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödönt tetejéről. És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplőcsizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak.

Egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak, még a virágoknak is, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és eljött a tél. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, marták és ölték egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedetek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszre ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban vagy pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

(részletek az elbeszélésből)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Magyar nagyasszonyok
Magyar nagyasszonyok
Könyv - Bolti ár: 1 500 Ft
Internetes ár: 1 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Ős magyar rovásírás - Magyar AdorjánŐs magyar rovásírás
Könyv - Bolti ár: 1 300 Ft
Internetes ár: 1 300 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Atilla, Isten ostora - Cselenyák ImreAtilla, Isten ostora
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A hunok hódításai és Attila birodalma - Edward GibbonA hunok hódításai és Attila birodalma
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az Istenek eredete - Göbekli Tepe - Andrew CollinsAz Istenek eredete - Göbekli Tepe
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat