HunHír.info

2017. Újkenyér hava 21. nap, Zelemér napja.

1956 – gondolatok a háttér és az utóélet kapcsán

2016. október 26. 11:00
Károlyfalvi József - Hunhír.info

56-os_utcakep-500.jpgHazánk, nemzetünk nem egy esetben vált már a világtörténelem főszereplőjévé, a szabadságküzdelem példájává más nemzetek számára. Ez így történt számos esetben a középkortól egészen a XX. századig. Ugyanakkor a meg nem értés, az elszigeteltség is kísérője volt szabadságküzdelmeinknek. Példaként 1848-49-ben is, mikor a Szemere-kormány követeit: Szalay Lászlót és Pulszky Ferencet nem voltak hajlandók fogadni Louis Bonaparte a II. Francia Köztársaság elnöke, vagy lord Palmerston Viktória királynő miniszterelnöke. 1956 világtörténelmi súlyú esemény volt, a XX. század folyamán a folyamatosan és sokszorosan tönkretett, elnyomott magyar nemzet nagyszerű példát mutatott a világ számára a haza és a szabadság szeretetéből, áldozatvállalásból. Szembe tudott szállni a világ legerősebb katonai hatalmával, az általa fenntartott zsarnoki rendszerrel, de a nyugati világot is szembesítette hajdani, a XIX. századi szabadságküzdelmeivel, eszméivel.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Mindemellett, hogy a legnagyobb tiszteletünk kell kifejezni azok a magyar fiatalok, diákok, értelmiségek, katonák, munkások és parasztfiatalok iránt, akik életük kockáztatásával, feláldozásával pár napra világtörténelmi példát adva kivívták a szabadságot, azonban megkerülhetetlen néhány máig is megválaszolatlan kérdés a forradalom kapcsán.

A történelem bizonyította, a magyar ember általában béketűrő, türelmes, képes és hajlandó a megegyezésre, azonban ha megalázás, méltánytalanság, igazságtalanság éri, vagy bőszítik, vadítják, akkor elveszíti önuralmát, és a legelszántabb és legelkeseredettebb módon fordul szembe elnyomóival. Akár esély nélkül is. Lényegében 1956-ban is ez történt. Azonban általában a magyar ember nem kezdeményezi az erőszak alkalmazását sem. Ezért is szükséges lehet bizonyos mozzanatok végiggondolása, az ok-okozati összefüggések, következtetések feltárása.

Tudjuk, hogy az osztrák államszerződés megkötését, a szovjet csapatok Ausztria területének 1955 októberi elhagyását követően megszűnt a szovjet csapatok Magyarországon történő tartózkodásának jogalapja a Varsói Szerződés megkötésétől függetlenül.

Az is ismert, hogy 1953-tól egyre labilisabb lett a Szovjetunió által működtetett fenntartott sztálinista diktatúrák helyzete, ezekre az évekre olyan mértékben megrendültek, hogy már csak a szovjet katonai erő tarthatta fenn őket. Az 1953 június kelet-berlini felkelés, az 1956. június 28-i poznani felkelés fenyegető árnyakat vetített előre a kommunista rendszerek és vezetők számára.

Megkerülhetetlen kiindulópont és feltételezés, a szovjet párt- és állami vezetésnek, hatalmi, geopolitikai és stratégiai okok miatt elemi érdekük volt a szatellit diktatúrák fenntartása és működtetése. Másrészt e diktatúrák hatalmi „elitje” és struktúrái számára is létérdek volt a szovjet megszállás fenntartása. Másképp csomagolhattak volna.

Az is igaz, hogy a szovjet vezetés, saját határain és korlátain belül előre járt a megújulási képességet tekintve saját csatlósaihoz képest. Már 1953-tól folyamatosan kísérleteket tett a számára már kellemetlen csatlósok leváltására, cseréjére. Új, rugalmasabb, ugyanakkor hozzá mégis hűséges, lojális vezetőket, rendszereket akart látni ezekben az országokban is. Ugyanakkor számolnia kellett a csatlós „elitek” és hatalmi struktúrák magukat konzerválni szándékozó törekvéseivel is. Mindemellett még külön kérdés a kommunista államok egymáshoz, emellett a környező államok (Románia és Csehszlovákia) hazánkhoz fűződő viszonya. Az utóbbi államok pártvezetői féltek a magyar és a lengyel példáktól, másrészt a határkérdések esetleges felvetésétől egy függetlenedő, polgári demokratikus Magyarország részéről.

Mindemellett külön kérdés a nyugat-európai államok és az USA kommunistaellenes és fellazító tevékenysége. Ők felismerték, tudomásul vették a jaltai határokat, azonban saját geopolitikai céljaik miatt igyekeztek a lehetőség szerint bomlasztani és gyengíteni a kommunista blokk rendszereit, a szuezi háború előtt pedig lekötni a Szovjetuniót. A Cui prodest? kérdésre tehát az felelhetjük, hogy sokaknak állhatott érdekében egy átmeneti káosz a keleti blokkban, leginkább a stratégiai fontosságú Magyarországon.

Mindezen szempontok miatt talán látható és érthető, hogy többoldalú érdekek fűződhettek ahhoz is, hogy Magyarországon megmaradjon a talán az egy fokozattal mérsékeltebb pártvezetés diktatúrája, valamint, hogy az ország a szovjet hatalmi blokk része maradhasson.

Mindezek tükrében lehetne megvizsgálni néhány olyan nehezen magyarázható szempontot, mozzanatot, melyek az elemi erejű tiltakozás, a 23-Ai tüntetés forradalommá, fegyveres felkeléssé történő fejlődése, átalakulása kapcsán történhettek. Ugyanis néhány szempont, fejlemény nehezen értelmezhetőnek vagy magyarázhatónak tűnik.

A csodálatos, szinte tavaszi október 23-a délutánján még csak a jelszavak és a követelések visszhangoztak százezrek ajkáról Budapesten és néhány nagyobb egyetemi városban (Szeged, Debrecen, Miskolc). Mi is történt pár órával később?

A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél este hat órakor még csak követelések hangzottak el. Az is biztos, hogy pár órával később a gyűlölt Sztálin szobrának ledöntése még nem fegyveres felkelés.

Az viszont tény, hogy a szovjet utász-alakulatok már október 20. után pontonhidakat építettek a Tiszán Záhonynál, Romániában, Temesváron is, már 22-én riadókészültségbe helyeztek egy szovjet páncélos hadosztály, mely már másnap átlépte a határt és elindult Budapestre. E hadosztály vonult át Szegeden 23-24-éjjelén. (1) A Magyarországon állomásozó, 2. és a 17. szovjet gépesített hadosztályok is riadókészültségbe lettek helyezve már 22-én, majd elindultak Budapest felé. Pedig e pillanatokban még csak egy lelkes, békés tüntetés zajlott Budapesten és néhány vidéki városban.

Természetesen tény, hogy a Rádiónál az ígéretek ellenére nem olvasták be a követeléseket, az ÁVH-őrség kezdetben nem használt fegyvert, csak testi kényszert alkalmazott. A feszültségek itt 18 óra körül kezdtek erősödni a nép becsapása miatt. Egyszer csak a tüntetők közül kilépett egy férfi, és közvetlen közelről fejbe lőtte Kovács László őrnagyot, a karhatalom tagját. Ez 20 óra körül történhetett. Ezt követően elszabadult a pokol, az ÁVH sortüzet nyitott a tüntetőkre.

Állítólag ezt követően a tüntetők fegyvert szerezve viszonozták a tüzet, majd elfoglalták a Rádió épületét. Csak az nem tudhatja senki, hogy hogyan kerülhetett itt ekkor a tüntetőkhöz fegyver. Talán katonai főiskolásoktól? A pártállami történész, Hollós Ervin szerint is a tüntetők csak október 23-án 23:45 perc és október 24. 3-4 óra között szerezhettek fegyvert a Lámpagyárból, valamint a Timót-utcában lévő fegyverraktárból? (2) Nagyjában ezekben az órákban szerezhettek fegyvereket a magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség főként VII., VIII. és IX. kerületi, emellett még a II. és XX. kerületi, emellett csepeli raktáraiból, azonban az itt megszerezhető fegyverek kispuskák és sportfegyverek voltak. Minden bizonnyal ezt azért meg akarták várni a szovjet csapatok, akik 24-én hajnali 2-4 órák között már beérkeztek Ceglédről és Székesfehérvárról Budapestre és bekapcsolódtak az ÁVH mellett a felkelők elleni harcokba. (3) Szintén beérkeztek 36 órás menet után az említett temesvári szovjet páncélosok. Vajon mekkora ellenség ellen is?

Ha belelapozunk Hollós Ervin említett könyvébe, az évtizedek alatt unalmassá vált kádári propagandafrázisok mellett érdekes adatokat is találhatunk. Ő ugyanis végigköveti a fegyveres felkelő csoportok fejlődését, létszámuk alakulását. 24-én hajnalra a három legjelentősebb csoport: a Corvin köz, a Széna tér és a Baross tér egyenként mintegy 70-80, a további kisebbek (Tűzoltó utca, Csepel, Pesterzsébet stb.) pedig egyenként 30-50 fő körüli felkelőből állhattak az említett könnyű-fegyverekkel és Molotov-koktéllal, bár a város szerkezete, a hatalmas épületek védelme nekik kedvezett. Hollós ugyan szervezettségről beszél, viszont a felkelők csekély számát is közli, amivel ellentmond saját koncepciójának.

Elnézést kérve a kedves olvasóktól, itt röviden megismételnék egy, a Hunhíren két éve tett írásom megállapítását. Kálló Róbert és dr. Kis A. Sándor (a híres magnézium-szakértő) kutatásai szerint Romániában már október közepén riadókészültséget rendeltek el a határ menti katonai alakulatoknál, behívták a németül és magyarul beszélő tartalékos tiszteket, sőt diverzáns, titkosszolgálati csoportokat küldhettek Budapestre. Talán az egyik ilyen csoport tagja lehetett az a Lantos István, akinek felesége Viorica (Ibolya) Lantos 1989-ben együtt menekült el Romániából a híres tornásznővel, Nadia Comanecivel, majd Svájcban közölte korabeli emlékeit. Ezek szerint férje október közepétől november közepéig eltűnt, csak azt lehetett tudni, hogy Magyarországon tartózkodik. Hazatérve álmában a Brádi utcát emlegette, amely lehet Bródy Sándor utca. Egy ilyen csoportot 1957 februárjában hajókirándulásra vittek Constancából, azonban sohasem tértek haza. A constancai kikötő ekkori hajózási naplójából eltűntek az ekkor induló hajók dokumentációi, a tengeren pedig nagy vihar volt. (4)

Az idézett szerzők további információi szerint példaként az október 24-én, a fővárosba vezényelt 87. kalocsai lövészezred egy Lippai nevű tisztje egyik elfogott felkelőnél olyan Sztecskin típusú pisztolyt talált, mely Romániában volt rendszeresítve.

Nyilvánvalóan mindez csak hipotetikus feltételezés, de nem zárhatjuk ki, hogy a román sztálinisták is küldhettek provokátorokat Budapestre, félve a forradalmi, demokratikus eszmék terjedésétől, távlatilag a függetlenedő Magyarország esetleges területi felvetéseitől. Ha belegondolunk, e napokban Kolozsváron, Temesváron, de Bukarestben is szolidaritási megmozdulások, különféle tüntetések zajlottak le, majd páratlan letartóztatási hullám indult. Az elégedetlenség Romániában is pillanatok alatt felkelésbe fordulhatott volna.

A kommunista rendszerek 1956 októberében pengeélen álltak, a lengyel társadalom és a hadsereg egyértelműen kiállt a nemzeti kommunista, reformer Gomulka mellett. Gondoljunk bele, ha ekkor Közép-Európa, Lengyelországgal és Magyarországgal az élén belobban, az a szovjetek számára is megoldhatatlan feladatot jelentett volna.

Tény viszont, hogy a Budapesten október 23-án éjjel kirobbant felkelésen sem az ÁVH, sem a Magyar Néphadsereg, sem pedig a bevetett két szovjet gépesített hadosztály (2. és a 17.) nem tudtak úrrá lenni. A felkelők melletti rokonszenvtüntetések: október 25. Kossuth tér, október 26. Mosonmagyaróvár, október 27. Tiszakécske, valamint több vidéki városban lezajlott tüntetések az ÁVH által történő vérbefojtása az egyre erősödő felkelők mellé állította az országot és a Magyar Néphadsereg alakulatait is. A magyar csapatok vagy széthullottak, vagy a forradalom oldalára álltak. A szovjetek is részben veszteségeket szenvedtek, részben pedig demoralizálódtak, egy kis részük átállt vagy dezertált.

A Magyar Néphadsereg egyes sztálinista vezetői részéről nem zárhatunk ki esetleges provokációs szándékokat. Példaként Kecskeméten, a rendőrség előtt október 26-án délután I. világháborús Mannlicher puskákat osztottak ki néhány tüntetőből szervezett nemzetőr számára, időközben már készen álltak az öt elemis tábornok, Gyurkó Lajos, a 3. hadtest parancsnoka által előkészített, PPS géppisztolyokkal felszerelt, tankok által támogatott tiszti rohamcsapatok. Mint Bátki Ferenc, a felkelés egyik helyi vezetője memoárjaiból tudjuk, nemzetőrök rövid időre biztosították a postát, majd szétszéledtek a városban. Ezt követte a tüntetők elleni sortűz, majd Gyurkó egységei, a szovjet alakulatok, másnap reggel pedig a légierő fellépése a városban a cigányváros körzetében. Tehát október 27-re Gyurkó megvédte a „néphatalmat”, győztes hadvezér szerepében tetszeleghetett még egy napig. A helyi felkelők, nemzetőrök nem jelentettek határozott, megtervezett célokkal, stratégiával rendelkező fegyveres erőt, lényegében kisebb, szétszórt csoportokat képeztek. (5)

Tehát lehetséges, a Magyar Néphadsereg, az MDP vezetésében is létezhettek bizonyos tervek egy felkelés kiprovokálására, annak leverésére, majd ez által a hatalom stabilizálására. E forgatókönyv zajlódhatott le Kecskeméten? A résztvevők szándékain, látókörén túl?

Talán a pártvezetés által kirobbantani tervezett felkelésre utalhat a kitűnő hadtörténész, Zachar József, mikor tanulmányában idézi Kárár és Mező Imre találkozását október 7-én, a Ferihegyi Repülőtéren, mikor az utóbbi utal egy esetleges kisebb arányú, Gerő által kigondolt, leverendő felkelés lehetőségére. (6) Egy kis Kelet-Berlin, vagy Poznan még nem döntheti meg a kommunizmust, a pártelitek vélhetően az akár ellentétes érdekű csoportjai pozícióit is erősíthette volna. Nyilvánvalóan mindkét pólus a saját esélyeinek megfelelően gondolkodott.

Bármiféle külső tényezők is működhettek közre, a szellem azonban kiszabadult a palackból. A hős magyar ifjúság, diákok, katonák, munkások, parasztfiatalok drága áldozata, vére árán október végére megszületett a szabadság, győzött a forradalom. A demoralizált, veszteséget szenvedett, szovjet csapatokat kivonták az országból. A szovjet kormány október 30-ai nyilatkozata elismerte a magyar nép jogát, hogy lerázza a zsarnoki rendszert, a forradalmat belügynek minősítette. E napokra győzött a forradalom, a Nagy Imre-kormány megkezdte a forradalom követelései megvalósítását, helyreállt a többpártrendszer, a kormány kinyilvánította hazánk függetlenségét. A hősiesség, a véráldozat, hátborzongatóan megrázó, katartikus érzései közepette október végén, november elején elindult az élet, megkezdődött az újjáépítés, létrejött az új karhatalmat (Honvédség, Rendőrség, Nemzetőrség) összefogó szervezet, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság. Úgy tűnt, Magyarország elindulhatott a szabadság útján. A munka, az iskolai oktatás november 5-én, hétfőn kezdődött volna.

Dulles amerikai külügyminiszter október 28-án, Texasban tartott beszédében kijelentette, hogy az USA nem tekinti potenciális katonai szövetségesének a vasfüggönyön túli közép-európai országokat. (7) Másnap ezt az álláspontot ismertette az USA nagykövete Moszkvában.

1956. október 29-én Szueznél Izrael megtámadta Nasszer Egyiptomát. A támadáshoz két nap múlva csatlakozott Nagy-Britannia és Franciaország a felek szétválasztására való hivatkozással. Tény, hogy e két nyugat-európai, ekkor már középhatalom titkosszolgálatai, politikai véleményformálói is jelen voltak Magyarországon az 50-es években és 1956-ban is. A Magyarországról elszármazott Thomas Schreiber francia újságíró visszaemlékezései szerint igen aktív propagandamunkát fejtett ki a Petőfi-körben. Ez persze még nem fegyveres akció.

Peter Unwin történész, a korszak nemzetközi viszonylatait elemző műve szerint a szovjet politikában e három nap alatt 180 fokos fordulat következett be. Kezdetben pedig úgy tűnt, hogy bizonyos határok, korlátok közepette elfogad egy változást hazánkban. (8) Az álláspont megváltoztatásának okai elsősorban a szuezi háború, másodsorban pedig a magyar forradalom gyorsuló folyamatai: a Varsói Szerződésből való kilépés, a semlegesség meghirdetése, az ürügy és hivatkozási alap pedig az ÁVH-terror kiprovokálta bizonyos szórványos, szerencsétlen atrocitások és a tragikus végű Köztársaság téri csata voltak.

A Kis Újság november 2-ai száma közli a világsajtó véleményét a Magyarországon és Szueznél kialakult helyzet összefüggéseiben. A brit News Chronicle szép gondolatai szerint: „Erősebben dobog a szív, felébrednek a mély emberi érzések.” A Daily Mail a magyar forradalom kiváltotta Közép-Kelet Európa átrendezésének lehetőségét. Ehhez formált véleményt egy számunkra nem éppen rokonszenves név: Seaton Watson professzor is. A világsajtó általában támadta a szuezi háborút kirobbantó Izraelt. Főként az el nem kötelezett államok sajtója: a belgrádi Politika és a Borba a támadást a világbékét fenyegető agressziónak minősítette. Hasonlóképp a Times of India és Hindustan Standard, ismertetve Nehru elnök a támadást elítélő álláspontját. A későbbiekben Nehru India és Mirza Pakisztán elnöke határozottan kiálltak a szovjet agresszió ellen és hazánk függetlensége mellett. A német Frankfurter Rundschau is kiállt a szuezi támadás ellen, a német politikában ekkor felmerült a holokauszt miatti kártérítés megvonása.

Ezen világpolitikai helyzetben Zachar József szerint az október 31-én már tömeges csapatmozgások kényszerítették Nagy Imrét a Varsói Szerződésből történő kilépés, valamint a semlegesség kinyilatkoztatására. E preventív értelmezés teljesen logikusnak tűnik, a korabeli sajtó is ezt az álláspontot tükrözi, tehát Nagy Imre ezzel bizonyára nemzetközi védelmet remélt. Kérdéses, hogy a szovjet álláspont valóban megváltozott, vagy a 30-ai kormánynyilatkozat csak egy formális gesztus volt.

Nem tudhatjuk, ha a 28-ai kormány megalakulásával, a többpártrendszer kihirdetésével (ez formálisan Lengyelországban, Csehszlovákiában és az NDK-ban is létezett) lezárul a forradalom, ez visszatartotta volna a Szovjetuniót? Ez a vérüket hullató szabadságharcosoknak, de az egész magyar nemzet számára még kevés volt. Mint utaltunk rá, a VSZ-ből való kilépés preventív, védekező lépés volt a már folyamatos szovjet katonai lépések miatt. Az ÁVH sortüzei és terrorja kiváltotta Köztársaság téri erőszak és lincselés pedig inkább hivatkozási alap. A nép indulatait itt a felkelők sem tudták megfékezni, bár próbáltak segíteni. Ismeretes, hogy példaként Mező Imrét a Nickelsburg László vezette Baross téri szabadságharcosok a Péterffy-kórházba vitték.

Tehát feltételezhető, hogy a szuezi háború szempont volt abban, hogy gyorsan megváltozott a szovjet állami és pártvezetés eddigi kiváró, lehetséges, és nem kizárt, hogy csak színlelt álláspontja. November 2-án Brioni szigetén Hruscsov szovjet pártfőtitkár elfogadtatta Tito jugoszláv elnökkel a szovjet beavatkozás elvét. E napokban már folyamatban voltak a csapatösszevonások, a korabeli sajtójelentések folyamatosan ismertetik a szovjet hadmozdulatokat. Ezek lényege az volt, hogy birtokba vegyék a főbb stratégiai pontokat, körbezárják a nagyobb magyar településeket, helyőrségeket, laktanyákat. Másnap hajnalban megkezdődött a Forgószél hadművelet.

A következő pár nap elképesztően aránytalan erők küzdelmét hozta, egy viszonylag magas intenzitásúnak tekinthető háborús konfliktusban. A felkelő egységekből szervezett Nemzetőrség, a Magyar Néphadsereg épen maradt, a forradalom oldalára állt, csekély tüzérségi erővel rendelkező alakulatai hősies ellenállásba kezdtek e gigászi túlerő ellen. A forradalom oldalán álló 20-30 ezer szám körüli honvéd és nemzetőr vette fel a harcot mintegy 12 hadosztálynyi, összesen 120-130 ezer főnyi szovjet erővel, melyeket közel 2500 tank és a légierő is támogatta. A szovjetek fő erői a 8. gépesített és a 38. összfegyvernemi hadsereg voltak, páncélos erőiket a 31., 7. és a 35. gárda páncélos-hadosztályok képezték.

A közel 600 fős szovjet veszteség is jelzi a harcok és az összetűzések hevességét. A Corvin köz, a Baross tér, a Széna tér, Újpest, Soroksár szabadságharcosai napokig kitartottak, az Iván-Kovács László, majd a Pongrácz Gergely vezette Corvin köz november 9-ig. Az ország néhány pontján januárig is eltartott a szórványos fegyveres ellenállás a munkástanácsok sztrájkja, békés küzdelmei mellett. (9)

Franciaország és Nagy-Britannia számára nagyon jól jött a beavatkozás, elmaradt a nem teljesen kizárható szovjet segítség fenyegetése. Kormányaik lényegében érdektelenségüket fejezték ki a vasfüggöny túlsó oldalán zajló tragédia kapcsán, leszámítva néhány sajnálkozó megnyilvánulást. E hónapokban a britek elnyomták Ciprus görög nacionalistái függetlenségi harcát, a franciák ugyanezt tették Algériában, bár e hatalmas ország helyzete, konfliktusai sokkal bonyolultabbak, összetettebbek voltak, mint Ciprusé. A brit csapatok ezen kívül november elején partra szálltak Bahreinben és Manamában, biztosították az olajkutakat, és leverték az Egyiptom iránt szolidáris mozgalmakat.

Dwight David Eisenhower, az USA elnöke 1956. november 14-én a korábbi, a választási kampányban is kifejtett álláspontjának megfelelően nyilatkozott:

„Az Egyesült Államok, sem a korábbiakban, sem most nem javasolta a nyílt lázadást egyik védetlen népnek sem, olyan erővel szemben, mely ellen nem tuja magát megvédeni.” Az USA elnöke lényegében elismerte a világhatalmak geopolitikai határait. Amiről csak nagyon kevesen tudnak, vagy akarnak tudni hazánkban az Spanyolország álláspontja.

Ismeretes, hogy 1945. április 25-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Spanyolországgal. Franco tábornok, államfő azonban fenntartotta, működtette a Madridban működő Magyar Királyi Követséget. A követség vezetője Marosy Ferenc rendszeresen tájékoztatta a spanyol államfőt és kormányt az elnyomott közép-európai nemzetek, és Magyarország helyzetéről is.

1956. november 4-én Franco fogadta Marosyt, és kormányával az aznap este megtartott kormányülésen Magyarország megsegítése, a katonai beavatkozás mellett döntött.

A beavatkozásra szánt hadsereg parancsnokává kinevezte az akkor külügyminiszter, Munoz Grandezt, aki a II. világháborúban a Szovjetunióban harcoló Kék Hadosztály (Division Azul) parancsnoka volt, Noriega tábornokot pedig megbízta a magyar felkelőkkel történő kapcsolattartás megszervezésével. Döntöttek a magyar felkelők számára küldendő katonai muníció összeállításáról, és repülőgépeken Szombathely és Sopron körzetébe történő szállításáról. (10)

A terv azonban lekerült a napirendről, az USA kormánya jelezte, hogy nem tudja támogatni a spanyol katonai beavatkozást, Svájc és Ausztria a semlegességre, az NSZK pedig a háromhatalmi megszállásra hivatkozva utasították el a spanyol kérést. (11)

Csak feltételezések szintjén, hipotetikusan továbbgondolva, Spanyolország esetleges beavatkozása minden bizonnyal világháborúvá szélesítette volna a magyar forradalmat. Az antikommunista keresztes háborúban gondolkodó Franco bizonyára nem mérte fel a szovjet haderő gigantikus méreteit, erejét. Bár egy évvel később (1957. november - 1958. január), megnyert Marokkó ellen egy háborút, Ifni védelmében, de ennek jellege, intenzitása, a vele szemben álló erők ereje, technikai kapacitása mesze alatta maradt az 1956 novemberében Magyarországot támadó szovjet haderőének.

Csak röviden és a tárgyilagosság kedvéért jelezzük, a másik Spanyolország is kiállt hazánk mellett. Az emigráns Spanyol Köztársaság párizsi székhelyű kormánya minisztere, Fernando Varela november 15-én követelte a szovjet csapatok kivonását, és a politikai szabadságjogok helyreállítását. A barcelonai egyetem diákjai 1957 januári gyűlésükön követelték Magyarország, de Katalónia szabadságát is.

Egy pillanatra még megemlíthetjük a hispán világ, az óceánon túli része álláspontját is. Dr. Victor Belaunde Peru, Nunez Portuondo Kuba ENSZ képviselői már 1956 novembere első napjaiban, a leghatározottabban követelték szovjet csapatok kivonását és Magyarország semlegessége elismerését. Tehát az 1959 januárjáig fennálló Kubai Köztársaság diplomáciája is kiállt hazánk mellett.

A hipotetikus mérlegelést, értékelést továbbgondolva, a magyarországi konfliktus esetleges továbbfolytatódása milyen következményeket is vonhatott volna maga után? Teljességgel azért nem zárhatjuk ki a forradalmi mozgalmak esetleges eszkalációját, mely egy szintetikus robbanást idézhetett volna elő Romániában, Csehszlovákiában, Lengyelországban. Tudván azt, hogy ezekben az országokban is szinte a robbanás határán ált a helyzet, és mint említettük, a lengyel hadsereg is kész volt akár a fegyveres kiállásra a reformok és Gomulka mellett. Totálisan a Szovjetunió belső konfliktusait, robbanását sem zárhatjuk ki. Bár ezzel szemben állhat a II. világháborút is megjárt professzionális hadvezetés látszólagos egysége és határozottsága. E kérdéseket csak az akkori Szovjetunió belső viszonyait, párt-, állami katonai vezetését, katonai erejét jól, pontosan ismerő szakértők, kutatók tudnák megválaszolni. Nagyon érdekes lenne egy ilyen érvelés, elemezés meghallgatni.

A spanyol felvetést végül is tehát csak a szándék felől értékelhetjük, és mint az elkötelezett segítség és szolidaritás felvetését értékelhetjük. Ami a más európai országokban fel sem merült. Lehet, hogy tájékozatlan vagyok, de nem tudok olyanról, hogy példaként bármely magyar kormányzati tényező köszönetét, elismerését fejezte volna ki az akkori Spanyolország szándéka, emellett diplomáciai lépései, karitatív tevékenysége miatt, vagy mindezek valamiféle publicitást kaphattak volna hazánkban. Eltérően példaként Kéthly Anna és Golda Meir barátkozásának, szolidaritásának rendszeres emlegetésétől.

Az utolsó gondolatsor 1956 társadalmi eszméi és a ma társadalompolitikai gyakorlat közötti ellentmondásra szeretné ráirányítani a figyelmet.

A Rákosi-rendszer egy reformkori és 1848-49-es eszmeiségbe, frazeológiába akarta illeszteni saját sztálinista ideológiáját és társadalmi gyakorlatát. 1956 októberében ez az ideológia fordult vele szembe. Ha áttekintjük az ekkori néhány nap szabad sajtóját, a reformkommunistáktól, a szociáldemokratákon, a parasztpártikon, kisgazdákon, az 1945-ös koalíción túli keresztény politikai áramlatok programjain át, a magyar jövőt, társadalmi berendezkedést illetően lényegileg szinte teljes egyetértést láthatunk az alapkérdésekben. Közjogi, alkotmányos értelemben ez az ország függetlensége, semlegessége, a többpárti demokrácia és a munkahelyi, dolgozói önigazgatás harmadikutas programja volt.

Az 1956-89 közötti, több szakaszra is osztható Kádár-rendszer tehát 33 évig tartott. Az 1956 eszméivel áttörő, azokat felszínre hozó 1988-90 közötti rendszerváltás kezdetének tekinthető 1989 óta már 27 év telt el. Tehát nem sokkal kevesebb, mint az egész Kádár-rendszer.

Mennyiben van köze az 1989 óta lezajlott társadalmi folyamatoknak 1956 harmadikutas, demokratikus szocialista vagy keresztény-szociális eszméihez? Nagyon kevéssé. Eltérő hullámokban jelentek meg a neoliberális és elitista társadalmi tendenciák és folyamatok, melyek meglehetősen messze állnak 1956 eszméitől, de a Horthy-korszak hazafiságától is.

Időnként, különféle 1956-os megemlékezések alkalmával szót kapva, megpróbáltam kifejezni, nem lenne jó, ha 1956 az 1830 júliusi párizsi forradalom nyomdokába lépne. Vagyis, ha egy plebejus forradalom barikádjai, áldozatai árán egy neoliberális kapitalista, finánctőkés réteg juthatna hatalomra. Persze ennek megelőzéséhez, elkerüléséhez legalább egy olyan hazafias, szolidáris, áldozatkész nemzet kell, mint 1956-ban volt.

Jegyzetek

1. 1956 Az ENSZ Különbizottság jelentése Hunnia Kiadó Bp. 1989 61.
2. Hollós Ervin: Kik voltak, mit akartak? Bp. Kossuth 1967 29.
3. 1956 Az ENSZ Különbizottság jelentés Hunnia Kiadó Bp. 1989 60.
4. Kis A. Sándor: Mi orosháziak IV. Orosháza 2009 507-509.
5. Bátki Ferenc: Kecskemét 1956 október 26. A fegyveres felkelés igaz története Kecskemét 2000 14-15.
6. Zachar József: Az 1956-os magyarországi szovjet katonai fellépés néhány világpolitikai összefüggése in: Mózes Mihály-Kozári József: 1956 Tanulmányok a forradalomról EFK Líceum Kiadó Eger 2008 54.
7 Békés Csaba: Az amerikai kormány és a magyar semlegesség Országos Széchenyi Könyvtár és 1956-os Intézet Oral History Archívum 2006
8. Peter Unwin: Nagyhatalmi játszmák 1956 Bp. 2016
9. Zachar József i.m. 64.
10.Maria Dolores Ferrero Blanco: Franco y la revolucion hungara de 1956. La contribicion de Espana en la resistencia frente la USSR Papeles del Este N. 7. 2. semestre 2003 24.
11. ugyanott 28.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Vallomás a csodáról - Csinszka naplója - Boncza Berta (Csinszka)Vallomás a csodáról - Csinszka naplója
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Egyvilágrend - Drábik JánosEgyvilágrend
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 149 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat