HunHír.info

2018. Áldás hava 21. nap, Csóbán napja.

Reformáció? Deformáció!

2014. október 31. 16:45
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

rusztikus_konyv.jpgHárom év híján ötszáz éve, hogy ezen a napon Martin Luther ágostonos szerzetes kiszögezte kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplomra. Ezzel kezdetét vette az a folyamat, amit olyan sokan mindmáig ünnepelnek. Holott, ha valóban keresztények vagyunk, éppen az ellenkezőjét illene tennünk. De lássuk csak, hogy miért!

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Olyan téves tanításokat hirdetett, amelyekkel hamarosan teljesen kiközösítette magát Krisztus Egyházából, a római katolikusból. Merthogy nem lehet büntetlenül együtt vallani igazságokat hamisságokkal. De lássuk röviden, milyen tévtanokat is hirdetett!

Legfőképpen azt, hogy szabad akarat nincs, az ember képtelen jót cselekedni s ezért nem is kell jót tennie, továbbá, hogy bűn nincs és jó cselekedetek nélkül egyedül Krisztus érdemeiért üdvözülünk.

Kétségtelen, voltak Luther előtt és alatt reformálni valók az Egyház életében, de nem tanításában, hanem képviselői életvitelében. Ő azonban nem ezek miatt, hanem sajátos tanai miatt robbantotta ki azt a folyamatot, amit felületesen reformációnak szoktak általában nevezni.

Más szóval revolúciónak, forradalomnak, felforgatásnak. Ha pedig valaki mindezt túlzásnak tekintené, olvassa el Grisar Hartmann jezsuita Luther-életrajzát vagy Bilkei Ferenc atya „Debrecentől Pannonhalmáig” című könyvét. Mindegyik eredeti Luther-idézetekkel mutatja be a „reformátor” mindazon tanításait, amelyek sajnos később elősegítették a liberalizmus és a bolsevizmus kialakulását.

Hiszen kétszáz évvel Luther forradalma után Londonban egyesült a két addigi szabadkőműves mozgalom, majd ismét kétszáz év múlva kitört a szentpétervári forradalom. Igen, 1517, 1717 és 1917 az újkori Európa talán legvérfagyasztóbb dátuma.

Maga Luther élete végén keserűen panaszkodott, hogy az erkölcsök és a közállapotok összehasonlíthatatlanul rosszabbak, mint forradalma előtt voltak. Nem véletlenül. Hiszen minden olyan mozgalom, amely Krisztus jegyese, a Katolikus Anyaszentegyház lerombolására irányul, elnyeri előbb-utóbb méltó büntetését.

Ilyetén tehát egyáltalán nem reformáció, hanem deformáció történt akkor. Elvégre korunk oly végzetes romlásának kialakulása hosszú évszázadokon keresztül ment végbe. S ha igaz az ősi szállóige, miszerint „historia est magistra vitae”, a történelem az élet tanítómestere, éppen ideje, hogy helyére tegyük Luthert és mozgalmát is.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat