HunHír.info

2017. Álom hava 11. nap, Gilvád napja.

Deák Ferenc forog a sírjában, amiért az MSZP zászlajára tűzi

2014. július 18. 11:33
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

deak-ferenc.jpgA pofátlanságnak úgy tűnik, tényleg nincsen határa. A levitézlett MSzP nagyágyúja, Kovács László volt külügyér azt magyarázgatta a tegnapi Néphazugságban, hogy miért éppen a „haza bölcse” nevét írta pártjából egy húszfős kör a zászlajára? S meg is találta a választ: azért, mert ő a „szerepét nem kívánta személyes előnyökre váltani”. És mondja ezt egy olyasvalaki, aki ugye nem éppen erről vált közismertté.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

„Az Ausztriával létrehozott kiegyezésben játszott meghatározó szerepét nem kívánta személyes előnyökre váltani. Pedig a kort kutató történészek szerint szinte bármilyen tisztséget megkaphatott volna az Osztrák–Magyar Monarchiában. Ő azonban semmit sem igényelt. Megelégedett azzal, hogy sikerrel teljesítette a maga által vállalt küldetést. A mai szocialista politikusok számára is kiindulópont kell legyen, hogy a politikai szerepvállalás nem karrier, hanem szolgálat. Célja nem a személyes hatalom, nem a személyes előnyök megszerzése, hanem a haza, a társadalom minél szélesebb többsége boldogulásának előmozdítása kell legyen.”

Igen, nem tévedés, az idézet Kovács Lászlótól való. Megkíméljük természetesen olvasóinkat pályája ismertetésétől. Vagyis annak bizonygatásától, milyen személyes előnyökre váltotta szerepét.

Amúgy persze ebben sincsen semmi új. A baloldal ugyanis bárhol üti fel fejét, mindig vizet prédikál és bort iszik. Ráadásul nem is keveset. Ismert például, hogy 1919-ben százharminchárom napos pünkösdi királyságuk kezdetén mindjárt alkoholtilalmat rendeltek el. Bezárták a külvárosi kocsmákat is, a szőlősgazdáktól elvették borkészletüket, ők maguk viszont rendszeresen lerészegedtek. Például Lányi Ede kalocsai jezsuita művéből (Vörös naplóm, 1919) megtudjuk, hogy amikor elfogták Gaudényi kocsmárost, forradalmi vádbiztost, „egy híd alatt a vízben lappangott, miután a házakban nem akarták elbujtatni: kocsmájában a vörös vezetőség pezsgőraktárát fedezték föl. Hja, a „buta tömeg” csak tartsa meg a szesztilalmat, a vezér urak pezsgőzhetnek mások helyett is!”.

De, ismételjük, ugyanez volt a helyzet általuk mindig, mindenhol. Így Franciaországban is. Nyisztor Zoltán szerkesztőt idézzük a Magyar Kultúra 1936. október 5-i számából:

„A francia kormányelnöknek, a szocialista Blum úrnak a nagytőkével való kapcsolatai régóta ismeretesek. Hogy ő magában az elméleti szocialistát és a gyakorlati nagytőkést olyan kitűnően el tudja választani, az csak az ő egyéni ízlésének és egyúttal a francia szocialista párt ízléstelenségének a bizonysága. A belső ellentmondásokon, az egyéni következetlenségeken fönnakadni igazán nem szocialista tulajdonság s az eddigiek alapján még az sem igen lephetné meg a világot, ha egy szép napon kiderülne, hogy időközben a világ legnagyobb kapitalistájává a kommunista Sztálin lett. Még mindig becsületesebb dolog – gondolhatják a francia elvtársak – Blum módjára nagy vagyont örökölni s azt kapitalista könyörtelenséggel fenntartani és gyarapítani, mint a szocialista kapcsolatok igénybevételével, mint annyi elvtárs teszi, vagyont gyűjteni. Az azért mégis csak kiábrándítólag fog hatni úgy a francia, mind a többi európai elvtársra, ha megtudják, hogy Blum úr, míg hangos szóval vizet prédikált, ugyancsak sűrű és nagy kortyokban bort ivott. Míg odahaza szociális, sőt már-már szinte szocializálási kísérletekre akarta a nagytőkét befogni, addig a saját tőkéjét nevetve ugrasztotta át a határon a boldog, konzervatív Svájc felé, ahol szocialista kormányoktól, vagy pláne szocializálási kísérletektől egyelőre nincs mit tartani. Genfben mindenesetre nevetve beszélik s nevetve mutogatják azt az egész utcasorokat kitevő bérházakat é palotákat, amikbe külföldre kimentett pénzét Blum úr „beleölte” – bizonyára nem szocialista álomként, vagy vágyként!”

Blum úr, a szocialista nagytőkés is vizet prédikált és bort ivott tehát, akárcsak Kovács László. Azt persze hadd ne kérdezzük, mikor fogják az érintettek végre eltörölni a múltat. Mármint az övékét. Egy azonban biztos: Deák Ferenc forog a sírjában.


Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Egy új világrend felé - Tóth Gy. LászlóEgy új világrend felé
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 241 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ön-Tér-Kép I-II - Jelenczki IstvánÖn-Tér-Kép I-II
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat