HunHír.info

2017. Magvető hava 22. nap, Előd napja.

Nem három, kilenc év börtön holocausttagadásért

2013. január 14. 11:46
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

holo-karikatura.jpgA Mazsihisz honlapja 2013. január 11-én arról adott hírt diadalittasan, hogy egy bécsi esküdtbíróság kilenc év börtönt rótt holocausttagadásért egy 'szélsőséges' honlap ötletadójára, Gottfried Küsselre, míg adminisztrátorára, Felix B.-re hét, rendszergazdájára, Wilhelm A.-ra négy és fél évet.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A még ugyan nem jogerős ítélet persze nem új, hiszen amint jeleztük, nálunk nemrég két év letöltendő börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte nem jogerősen a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint vallási hovatartozása miatt molesztálta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét, de született hasonló ítélet már száztizenkét éve is.

Maradjunk azonban egyelőre a mostani osztrák esetnél! A Síp utcai holocausttudorok honlapján (a Magyar Távirati Iroda információi alapján) a következőket olvashatjuk az esetről:

'Mindhármukat a holokauszttagadást és a náci eszmék terjesztését tiltó osztrák törvény megsértése miatt marasztalták el. Küssel esetében súlyosbító körülményként vette számításba a törvényszék, hogy 1994-ben 11 éves börtönbüntetést kapott, szintén náci eszmék terjesztése miatt. Az ítélet nem jogerős, a védők fellebbezést nyújtottak be.

Az osztrák hatóságok három évig sikertelenül próbáltak fellépni az 'alpen-donau' (Alpok-Duna) nevű internetes portál ellen, mert az egy egyesült államokbeli szerverről működött. Végül úgy jutottak a nyomára a gyanúsítottaknak, hogy az ottani hatóságokkal együttműködésben megszerezték a szerver hozzáférési kódját, és megfigyelték a honlap adatforgalmát.

Az osztrák hatóságokat korábban éles bírálatok érték, amiért - legalábbis látszólag - nem tettek semmit a 2009-ben indult honlap ellen. Ehhez hozzájárult, hogy az ügyészség és a rendőrség a vádemelésig csak nagyon keveset árult el a nyomozásról.'

Szóval amint megtudjuk, a most kilenc évre elítélt ötletadónak már régóta krónikusan elege van a holocaustiparból, hiszen már korábban is kapott, éspedig tizenegy (!) évet, azonban honi históriánkban is akadt azért, mégpedig régente, justizmord e tárgyban, ugyanis száztizenkét éve három év fegyházra ítélték azt a vásári suhancot, aki a zsidó szájából kikapta a pipát és pár kelletlen szót kiáltott utána.

Az esetről (mellesleg az ítéletet üdvözölve!) Ady Endre is beszámolt a Nagyváradi Napló 1901. szeptember 28-i számában 'A zsidó pipája' című írásában, imígyen:

'Jámbor falusi zsidó ember elé, vásári sokadalomban paraszt suhanc ugrik. A zsidó ember pipázik. A suhanc kikapja a szájából a pipát s a nézők nagy gaudiumára [örömére - Ifj. T. L.] elszalad vele. A zsidó éltesebb ember. De szörnyen sérti a méltatlanság, a sértés és a gúnyos kacagás. Rohan a suhanc után. Az visszakiabál egy-két 'rongyos zsidó'-t, de egyszer megáll. Bevárja az üldözőjét s egy pálcával arcon vágja. A törvényszék pedig ítélkezett. Lopásért és testi sértésért egy fél évi fogházra ítélte a suhancot. A tábla egy s a Kúria három évi fegyházra emelte fel ezt a büntetést'.

Arról persze sem Ady glosszája, sem a korabeli periratok nem szólnak, mégis miért volt már akkor is (amúgy korántsem dühöngő, inkább szórványos, csaknem elfojtott) antiszemitizmus Magyarországon, ezért válaszul tanácsos az ugyebár szigorúan ideológiamentes statisztikákat felütni, mint Kovács Alajosét (A zsidóság térfoglalása Magyarországon, 1922), amelyből például kiderül, hogy a jelzett pipacsenéses odamondogatás elkövetésekor hazánkban az ipari intézmények 10 %-a, a kereskedelmi cégek 51,8 %-a, a hírlapírók 42,4 %-a, az ügyvédek 45,2 %-a, az orvosok 48,9 %-a a magánmérnökök 37,6 %-a volt közülük kikerülő, aztán 1909 és 1913 között csalárd és vétkes bukás miatt 240 elítéltből 156, uzsora miatt 78-ból 29, majd két évtized múlva pedig hadiszállítási bűnügyek miatt 1018 terheltből 741.

Végül arról sem szól tudtunkkal a fáma, hogy lett-e büntetőjogi következménye annak az esetnek, amelyet Asbóth János a magyar képviselőházban 1897. január 14-én tartott felszólalásában ismertetett, miszerint 'a millennium megünneplésekor egy nagy alföldi városban a zsidók a nemzeti címerből kidobják a keresztet, és egy csillagot tesznek a helyébe'. Ezért persze nem járt már akkor sem nemhogy három, sehány év, ilyesmi csak egy 'jámbor falusi zsidó' pipájának elcsenéséért járt, és amint az ismertetett mostani eset is mutatja, jár ennek sokszorosa mára már Európa-szerte veszteségstatisztikájuk megkérdőjelezéséért.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat