HunHír.info

2017. Magvető hava 20. nap, Iringó napja.

Feldmájer begerjedt

2012. július 18. 18:00
Szalay László - Hunhír.info

A Mazsihisz vezére ma nagyon izgatott lehetett: a Síp utcai társaság honlapja csak úgy ontja a híreket az őrizetbe vett Csatáry Lászlóról. Tehát nagy az „aj-vaj” Izraelben (hogy egy klasszikust idézzek) - Feldmájer alig bír magával. Holnap rohan is a cionista tévé stúdiójába, mert néki mindenképpen meg kell szólalnia ebben a kimondottan lelki-vallási ügyben.

A Síp utca egyik vezető anyaga ez a nyúlfarknyi közlemény:

„Csatáry-ügy: A Mazsihisz elnöke az ATV START holnap reggeli adásában beszél a témáról

Háborús bűntettel gyanúsították meg, és őrizetbe vették Csatáry Lászlót a mai napon a nyomozó ügyészek – dr. Feldmájer Péterrel a Mazsihisz elnökével Mészáros Antónia beszélget a témáról, az ATV holnap reggeli START című műsorában, reggel 8:00 óra körül, az adás reggel 6:00 órakor kezdődik.”

Félek, a sudár termetű Feldmájer szokásához híven megint hülyeségeket fog beszélni. Tavaly, a Képíró-per idején is dőltek a butaságok a szájából, sőt – rágalmakkal illette a néhai csendőr századost. A bíróság sajnos nem meszelte el ezt a megélhetési zsidót, de nem kell izgulni: jön még kutyára dér. Mert az élet már csak ilyen: előbb-utóbb a vadászokat is levadásszák.
Szóval, ha vannak hitközségi olvasóink, ne feledjék: holnap reggel Feldmájer Péter Mazsihisz-vezér lép fel az atv-ben, hogy előadja szokásos gyűlöletműsorát. Nem szabad kihagyni!

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat