HunHír.info

2019. Szelek hava 24. nap, Sellő napja.

Napi zsidó lelet: Tarlós István már belépett a Fideszbe

2011. október 23. 08:36
Falusy Márton - Hunhír.info

tarlos-istvan.jpgNem éppen friss, közel két hetes mai leletünk. A Zsidó Világkongresszus honlapján bukkantam a különös információra: Tarlós István főpolgármester a Fidesz tagja. Tarlós tavaly ősszel a Fidesz jelöltjeként, de párton kívüliként lett Budapest első embere, s eleddig mindig azt nyilatkozta, hogy nem óhajt belépni Orbán Viktor pártjába. Mégis belépett.

Magyar Menedék - Raffay

Legalábbis a Zsidó Világkongresszus szerint. Az obskurus szervezet honlapján október 11-én rövid közlemény tudatta az olvasókkal, hogy Tarlós István döntése értelmében két szörnyű ember került az Új Színház élére, s a tiltakozások ellenére a főpolgármester nem visszakozik. A szövegben azt olvassuk, hogy Tarlós a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor által vezetett Fidesz tagja („Tarlós - a member of Prime Minister Viktor Orbán’s Fidesz party”). Így ugye mégis szaftosabb a történet: a párttag döntéséért a pártvezért is felelősség terheli.

Aztán még azt is írja az említett honlap, hogy a Dörner-Csurka páros kizárólag „magyar nemzeti drámákat” óhajt bemutatni, s mellőzi a „külföldi szemetet”. Érdekes, Dörner - világhálóra felkerült - pályázatában azt olvasom, hogy a klasszikus és kortárs magyar drámák mellett a világirodalom klasszikus és kortárs értékei is helyet kapnak, például Ibsen, Schiller és Joyce egy-egy műve is szerepel az elkövetkező két évad műsortervében. Ha tehát hihetünk a világzsidajoknak, akkor Ibsen, Schiller és Joyce is magyar szerző. Ráadásul valamennyien a „magyar nemzeti dráma” dús kertjét művelték. Ennek a nem várt gazdagodásnak csak örvendhetünk, hiszen képzeljük csak el, a mostantól már törzsökös magyarnak számító Schillerért például mennyire irigyelnek majd minket a gaz németek...

De a lényeg, ismétlem: Tarlós István a Fidesz tagja, hiszen ezt írta október 11-én a világzsidaj honlap. Izgatottan várom, mikor kommentálja eme fontos hírt Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő. Meg maga az érintett, a főpolgármester úr. A világzsidajok ugyanis nem tévednek, ez ki van zárva. Elvégre kiválasztottak. Mindentudók. És: soha nem hazudnak. Különösen ezért rajongunk értük.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Százéves Trianon - Drábik JánosSzázéves Trianon
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Engdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben - F. William EngdahlEngdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 17 000 Ft
Internetes ár: 12 999 Ft
24% internetes kedvezménnyel
A hunok Indiában - 3. bővített kiadás - Aradi ÉvaA hunok Indiában - 3. bővített kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 950 Ft
Internetes ár: 2 508 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A mesterséges intelligencia társadalma - Pokol BélaA mesterséges intelligencia társadalma
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat