HunHír.info

2018. Jégbontó hava 24. nap, Szökőnap napja.

Nemzetiszínű ateistáink éppúgy elutasítják a kereszténységet, mint közismert kirekesztőink, miközben a teológusok hallgatnak

2011. október 05. 13:58
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Nemzetiszínű ateistáink éppúgy elutasítják a kereszténységet, mint közismert kirekesztőink, éspedig nemcsak anyaországunkban, hanem újabban már Erdélyben is: szerintük a kereszténység, mindenekelőtt a katolicizmus, a magyarságtól ab ovo idegen, nemzetközi vallás, helyette a saját, kizárólag őstörténetünkből álló hitünket kellene elismerni és elfogadni, miközben a teológusok hallgatnak.

Magyar Menedék - Titkos Társaságok

A székelyföldi Csaba Királyfi Népfőiskola honlapja szerint a katolicizmus például németek által ránk erőszakolt nemzetközi vallás, amely elsősorban azt szolgálja, hogy elfeledjük magyarságunk ősi vallási örökségét, a bizonytalan túlvilág híveiként jelen szent hazánkat a siralom völgyének tekintve, ahelyett, hogy csak magunkkal foglalkoznánk, a mi vallásunkkal, ami nem más, mint kizárólag őstörténetünk, amelynek hívei nem hisznek dogmákban, tőlünk ezer éveket ellopó hazug csuhásoknak.

Demagógokkal persze értelmetlen vitatkozni, hiszen hiába ajánlanánk nekik, hogy legalább néhány alapvető művet olvassanak el (például az Újszövetséget vagy Schütz Antal Dogmatikáját, illetve az ómagyar gondolkodást a kereszténységgel ötvöző Ipolyi Arnold Magyar Myhologiáját), netán középkori történelmi forrásainkba csak egy félórára mélyüljenek el, magatartásuk viszont intő jel mindazon teológusok számára, akik nem tudatosítják a magyarság és a kereszténység szembeállíthatatlan, egymást kiegészítő mivoltát, akik hallgatnak az olyan krisztusi hőseinkről, mint Szent István és László, Boldog Özséb, Árpád-házi Szent Erzsébet és Margit, Pázmány Péter, Kálmány Lajos, Ipolyi Arnold, Prohászka Ottokár, Bangha Béla, Tóth Tihamér, Márton Áron, Boldog Apor Vilmos, Majláth Károly, Mihályfi Ákos, Uzdóczy-Zadravecz István, Mindszenty József, Zakar András, Nyisztor Zoltán, Hász István, Kiss Szaléz, Marczell Mihály, Lantos-Kiss Antal, Szivós Donát, Koszterszitz József, Schütz Antal, hogy csak néhányat soroljunk a sokaságból.

Pedig hát, állítólag vétkesek közt cinkosok, akik némák.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Magyar ősmesék - Bíró LajosMagyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 800 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat