HunHír.info

2017. Magvető hava 23. nap, Nemzeti ünnep, Gyöngy napja.

„Le a gatyával is!”, avagy miként kínozta halálra a szerzetest az ávós őrmester

2010. december 03. 14:34
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

baranyai-jusztin-es-mindszenty-jozsef250.jpgCsak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk az 1882. december 3-án Várpalotán született kiváló magyar ciszterci teológusprofesszor, Baranyay Jusztin megkínzásának hiteles történetét, amelyről cionista érdekeltségű lexikonjaink, történelemkönyveink mit sem tudnak.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Fiala Ferenc (1904-1988), a kiváló magyar újságíró-szerkesztő Berkes és a szerzetes című, Münchenben 1979-ben a „Hídfő” kiadásában megjelent kötetében drámai kortárs visszaemlékezéseket közöl nagyjaink 1945 utáni megkínzásáról, így Baranyay Jusztinéról, a két világháború közötti magyar katolikus közélet kiválóságáéról, aki ciszterciként a budapesti Bernardinumban volt tanár és igazgató, 1917-ben a katolikus könyvkiadást fellendítő „Központi Sajtóvállalat” alapítóinak egyike, 1925-től pedig a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán az egyházjog tanára.

A bolsevista egyházüldözésről legtöbbször Mindszenty bíboros és titkára, Mészáros Tibor emlékirata, illetve Nyisztor Zoltán és Lénárd Ödön vallomásai jutnak eszünkbe, azonban Fiala kötete alighanem még az övékénél is démonibb világot tár fel. Megtudjuk belőle, hogy a legyengült szervezetű Baranyay Jusztint miként kínozta halálra Berkes ávós őrmester.

»A váci fegyház udvarán voltunk. Minden hangos szó nélkül leoldották láncainkat és a váci fegyház elkülönítő épületének komor folyosójára tereltek bennünket. Mindezen cirkusz egyetlen szó nélkül zajlott le, előre előkészített tervek szerint, pontosan elrendezve a láthatatlan rendező elgondolása szerint. A szürke, rideg folyosón arccal a fal felé kellett állnunk. Mikor már nem volt hely a fal előtt, csendesen, simán megszólalt egy hang:

– Levetkőzünk, minden holmit magunk elé rakunk, és homlokunkat nekitámasztjuk a falnak…

Levetkőztünk, homlokunkat nekitámasztottuk a falnak. Akkor vettem észre, hogy jobboldali szomszédom az alacsony, törékeny alkatú Baranyay Jusztin, a pesti egyetem tudós professzora, a pannonhalmi bencések szerzetese [ciszterci volt, nem bencés, ők csak befogadták – Ifj. T. L.]. Abban az időben már elmúlt hetven éves. Rövidlátó volt és nadrágját, kabátját, cipőjét ügyetlen mozdulatokkal vetette le magáról. Egész testét rázta a hideg. Alsónadrágját magán hagyta. Gondolta, ennyit talán még a börtönillendőség is megkövetel.
Megmerevedve állunk a fal előtt, homlokunkkal a falnak dőlve. Azután léptek hangzottak. Nem csizma kopogott, hanem filctalpú cipő nesztelen suhanása. Mikor Baranyay mögé ért, megállt a cipő és suttogva mondotta:

– Le a gatyával is!

– Hogyan kérem? – mondotta Baranyay és megfordult. Vastag szemüvege megvillant a derengő homályban és két kezével ijedten tartotta a rongyos börtönnadrág korcát. Markáns nagy orrával csapdába került madárhoz hasonlított, aki nem érti a világot, amely számára megfordult és a feje tetejére állott. A madártól az erdőt, a szabadságot veszik el, tőle, az öreg tudóstól könyveit, szerzetesi nyugalmát, rendjének évszázadok kultúrákat építő munkásságát, szóval mindazt, ami számára a szellemépítő lényeget jelentette. Két okos szemében nem is a félelem, hanem a megváltozott világ meg nem értése tükröződött. Olyan volt, mint a megzavarodott gyermek, aki jót akart, aki játékot hozott valakinek, és akit durván pofon vágtak, s röpke pillanatig nem érti, hogy mi történt vele.

A folyosó túlsó falára erősített lámpa, a mögöttünk álló őr sötét sziluettjét vetítette a falra, amely gonosz árnyékként ölelte körül az öreg szerzetes törékeny testét. Bár homlokom a falra tapadt, mégis vissza tudtam nézni, de nem láttam mást, mint a mögöttünk álló őr filcpapucsba bújtatott csizmáját. A csizmát, ami megcsúfolt és eltaposott mindent, aminek köze volt emberhez és kultúrához. A csizmát, ami mint a modern barbárság jelképe belerúgott a templomok szentélyébe és megpróbálta kitaposni az emberek lelkéből a hitet, a vallást, megrontani a gyermekeknek a szülőkhöz való viszonyát, hogy helyt adjon a mindenható állam-molochnak, amely felmorzsolja az egyént, és tömegállattá süllyeszti Isten legcsodálatosabb teremtményét, az embert.

– Nem pofázunk – szólalt meg suttogva a mögöttünk álló árnyék. – Le a gatyával is. És nem fordulunk meg! Értjük?...

Ha hangosan ordít, talán másként hangzott volna az utasítás. De csak suhogott, mint a denevér röpülése, még jobban aláhúzva a félelem csendjét.

Baranyay visszafordult és remegő kezekkel letolta a testrét fedő ruhadarabot is, és homlokát neki támasztotta a szürke, hideg falnak. Az árnyék erre tovább ment és hosszú órákon át csak suttogó utasítások röpködtek a levegőben. Aztán csend lett. Valamennyien meztelenül állottunk a salétromos, szürke siratófal előtt. Ha valaki összeesett, azt suttogó szavak kíséretében felállították, aztán megint semmi. Csak a csönd. Már dél felé járhatott az idő, amikor – nyilván programszerűen – éles, durva hang vágta át a csendet:

– Ruhákat felszedni, gatyát lehúzni és hátra arc. Aki nevét hallja, az futólépésben fel az emeletre és be a zárkába.

Csizmák dobogása, durva káromkodások pokoli zaja váltotta fel a csendet. Egy tagbaszakadt fiatal őr valami vasdarabbal a korlátot verte és torkaszakadtából ordítozott:

– Gyorsabban, gyorsabban. Úgy másznak, mint a tetűk… Egy-kettő, egy-kettő. Gyorsabban, gyorsabban…

Aztán csak az ajtók csapkodása és zárak csattanása hallatszott. És ismét a velőkig ható szürke csend. Az ÁVO vasmarka megmutatta, hogy mit tud, és hogy jól megtanulta Dzserzsinszkij bevált módszereit. Az orosz Cseka megalapítójának embernagyságú fényképe ott lógott minden őrszoba falán és alatta a felírás: Ne kíméld ellenségedet!

Újabb zárkarendezés során közös cellába kerültem Baranyay Jusztinnal, akit egymás között csak Jusztin bácsinak hívtunk. Négyen voltunk a zárkában. Jusztin bácsi, jómagam és két vidéki plébános.

A takarodó, illetve zárás után suttogva beszélgettünk és mindig úgy csavartuk a beszélgetést, hogy annak fonala Baranyay Jusztinnál maradjon. Nemcsak a közelmúltról, de az európai kultúra nagy útjáról is úgy beszélt, hogy leomlottak körülöttünk az embertelen börtön falai és ismét embernek éreztük magunkat. Hogy úgy mondjam, korunk klasszikusa volt. Előadásait nemcsak latin, héber és görög idézetekkel tarkította, de pontosan rámutatott a Biblia eredeti görög és annak latin fordítása – a Vulgata – közötti különbségre is. Nem a mában, de a klasszikus múltban élt. Szerinte igazán nagy író Szent Ágoston volt. Az utána következőket már gyanús szemekkel nézte, mint amolyan modernkedő fiatalokat. De szellemi horizontja ennek ellenére is óriási volt. Jól látta kora hibáit, de minden sértő él nélkül mondott véleményt szerepet játszott kortársairól. Egy csendes este – mikor már aludtak az őrök – Bangha Béláról beszélt, a katolikus sajtó megteremtőjéről, akivel évtizedeken át együtt dolgozott a Központi Sajtóvállalat létrehozatalán. A Nemzeti Újság, Új Nemzedék, a vállalat két nagy napilapja új színt, új hangot jelentett a pesti sajtóvilág baloldali dzsungelében. Igaz – folytatta visszaemlékezéseit az építész –, azelőtt is volt lapja a klérusnak, az Alkotmány, de kiöregedett és nem tudott lépést tartani az idők változásával.

Csodáltam ezt a csupa szellem és ész kis emberkét, kinek súlya nem lehetett több negyvenegynéhány kilónál, de hát az észt nem kilóra mérik – tette hozzá fanyar mosollyal –, legfeljebb a Berkesek ostoba materializmusa osztályozza így az embereket.

Egy esős áprilisi délelőttön csattant a zár és ajtónkban ott állt a Berkes. Hatalmas termete teljesen betöltötte az ajtónyílást. Szokása szerint pár pillanatig mustrált bennünket. Várta a jelentést, ami ha elmaradt, azonnal előkerült zsebéből a notesz és a hatalmi méltóságot jelentő töltőtoll.

Durva ingünk alatt sebesebben kezdett verni a szív, mert ha a Berkes valahol váratlanul megjelent, abból nem sok jó kerekedett. Mindannyian felugráltunk és megtettük a jelentést:
– Tisztelettel jelentjük, szoba létszám négy fő!
Berkes megszámolt minket, azután reám mutatott:
– Maga kijön ablakot pucolni és hozzon egy embert is magával. A folyosón várnak és arccal a falnak… – ezzel kiment és nyitva hagyta az ajtót.
Én Jusztin bácsira gondoltam. Mondtam is:
– Jusztin bácsi, vegye sapkáját és jöjjön velem. Jót tesz egy kis mozgás.
– Fiam, nem tudok én ablakot pucolni, vigyél valaki mást a paptestvérek közül.
Nem feleltem semmit, csak vettem az öregúr sapkáját, fejébe nyomtam és karonfogva kivittem a folyosóra. Arccal a falnak. Jó félórát támogathattuk a falat, mikor ismét jött a Berkes.
– Hátra arc, indulj a jobb folyosó felé.

Elindultunk. Előttem botorkált a pesti egyetem teológiatanára vastag szemüvegével az orrán és ment ablakot pucolni. A folyosó végén a házimunkások kezünkbe nyomtak egy koszos rongydarabot meg vödör vizet és rámutattak az egyik ablakra:
– Azt pucoljátok. De ragyogjon, mint a csillag, mert baj lesz!


Jusztin bácsi ügyetlenül forgatta kezében a rongyot és odaállt a kijelölt ablak mellé. Remegő kezekkel elkezdte mázolni az ablakot, s a poros, piszkos üvegtáblákról szennyes lé belefolyt kabátja ujjába, de nagy ügybuzgalommal próbált megbirkózni a kiosztott feladattal. Ablaka azonban sehogyan sem akart tiszta lenni. Sőt mind maszatosabb lett. Körülnéztem és odasúgtam:

– Jusztin bácsi kérem, csak tessék tartani a rongyot, én majd ha kész vagyok az enyémmel, azt is kitisztítom. – Úgy is lett. Szegény kis öregúr ott állt a darab ronggyal a kezében és ijedten pislogott, mint a csapdába esett madár. Bár csak én pislogtam volna, mert akkor észrevettem volna, hogy Berkes ott áll az egyik ajtónyílásban és néz bennünket. De nem figyeltem, mert az ablakpucolást is normalizálták, azaz egy dupla szárnyú ablakot tíz perc alatt kellett megtisztítanunk a rárakódott vastag kosztól.

Egyszerre csak ott állt a hátunk mögött a Berkes. Nem hallottam, hogy jön, mert ráncos csizmáján ezúttal filctalpat viselt. Azt sem tudtam, hogy mióta állhatott a hátunk mögött. Szinte csattant a hangja:
– Hátra arc!
Mind a ketten megfordultunk és előírás szerint lekaptuk a sapkát a fejünkről.
– Tisztelettel jelentem… – kezdtem mondani, de Berkes közbevágott.
– Maga hozta ki ezt a vén sz...t ablakot pucolni?
– Igenis kérem, és szépen meg is tisztította az övét.
– Ne hazudjon – ordította. – Láttam mindent.
Aztán Baranyayhoz fordult:
– Mi volt maga civilben? Feleljen, mert szétverem a fejét!
Baranyay csak habogott, nem jött ki értelmes válasz a száján.
– Mi az, még beszélni sem tud! – kiáltott rá a Berkes és azután… – Itt rövid pillanatra elhallgatott az építész, mintha birkózna azzal, amit mondania kell, amit látott és tapasztalt, és aminek részese, tanúja és közvetett előidézője is volt. Ideges kezekkel rágyújtott cigarettájára és folytatta:

Azután életem legcsúnyább pillanata következett. Ma is látom, mert azt a jelenetet, ami ott játszódott le a váci börtön folyosóján. Nem lehet elfelejteni.

Berkes előlépett, felemelte hatalmas mancsait és teljes erejéből a már inkább lélek, mint test Baranyay arcába vágott. Az ütés következtében Baranyay megtántorodott és elnyúlt a piszkos víztől nedves kőpadlón. Valami idétlen hang szaladt ki a számon, miközben lehajoltam és feltámogattam Baranyayt. Hogy mit mondhattam, már nem tudom. Talán akkor sem tudtam. Ilyen pillanatokban az ember már nem ura önmagának. Itt már nincs félelem, nincs óvatos gyávaság. Ilyen helyzetekben már csak a tehetetlen düh ágaskodik bennünk, az keres kitörést, mit sem törődve azzal, hogy milyen következményekkel járhat. Lehet, hogy valami csúnyát mondhattam, mert a Berkes elrántott Baranyay mellől, és teljes erejéből, kétszer – jobbról és balról – pofon vágott.

Pillanatnyilag úgy éreztem, nekimegyek, és a vödörrel szétverem a fejét. De azután győzött a félelem, mert élni akartam, hiszen tudtam, ha valaki csak hozzáér egy ilyen pribékhez, azt agyonverik és Benedek főorvos nyugodt lelkiismerettel beírja a halotti passzusba, hogy az illetőt megölte a szíve, akármilyen gondosan is kezelték.

A szokatlan zajra odajött két másik őr is és zsebre tett kezekkel néztek bennünket.
Azután megint Berkes:
– Ezt az embert azonnal le a büntetőosztályra – mutatott reám. – Ezt a vén sz..t pedig vissza a zárkába, elvtársak.
Miközben elvezettek, még láttam, hogyan taszigálják, lökdösik Baranyayt és közben jókat röhögnek, amíg az öregúr támolyogva, botladozva el nem tűnt a folyosó fordulóján.

Hát így történt az első komolyabb pofonom – mondotta az építész. Engem levittek a Doberdóra. A másnapi kihallgatáson egy hónapi sötétzárkát kaptam minden második nap kétórai kurtavassal, mert megsértettem Berkes ávós őrmester urat. Baranyayt többé nem láttam. Később hallottam, hogy sokkot kapott és nem tudta kiheverni az ablakpucolási esetet.

A Baranyay-eset csak egy volt a sok közül. Száz és száz hasonló ügyet lepett be azóta az idők pora.

Szegény kis Baranyay Jusztin – tért vissza az építész elbeszélésének tulajdonképpeni tárgyára. – Sohasem láttam többé. Mikor kijöttem a sötétzárkából, már más cellába vitték és elkülönítették tőlünk. Mint hallottam, elméje elborult, és amikor már csak csont és bőr volt, akkor 1956 nyarán – büntetésének letöltése előtt – rabszállító autón elvitték Pannonhalmára, ahová már csak holtan érkezett meg. 1956. június 21-ét írtak a naptárban, alig pár hónappal az októberi események előtt…

1967 nyarán jelent meg Budapesten az Akadémiai Kiadónál a Magyar életrajzi lexikon. A könyv 112. oldalán közli Baranyay Jusztin munkásságát és életrajzát, elvégre mégis csak olyasvalaki volt, akit nem lehet kihagyni a magyar szellemtörténet nagyjai közül, még a mai hatalmasoknak sem. Az ismertetés felsorolja működésének fontosabb állomásait, könyvei címét, és mintha mi sem történt volna, írja, hogy 1882. december 3-án született Várpalotán, és 1956. június 21-én halt meg Pannonhalmán. Jogtalan letartóztatásáról, a vasra verésről, a váci pokol embert megalázó gyötrelmeiről szó sincs a könyvben. Ugyancsak nincsen megemlítve a tudós öreg szerzetest meggyalázó Berkes őrmester sem, aki két hatalmas ökölcsapással pontot tett egy törékeny testű, de kínzóinál százszorta magasabb rendű szellem végére. De vajon szabad-e elfelejtenünk a Berkesek és mindazon többiek embertelen cselekedeteit, melyeket nemcsak a Baranyay Jusztinok, hanem az egész nemzet ellen elkövettek, amikor felfordult a világ és idegen csizma, népünktől teljesen idegen ideológia gyalázta meg azt, amit úgy hívunk, Magyarország.«

Halálához vezető megkínzásáról a szóban forgó, Kenyeres Ágnes szerkesztette lexikon jelenlegi „javított, átdolgozott kiadás”-ában – amely pedig kiadója szerint „a magyar történelem, kultúra és tudomány nevezetes – ma már nem élő – alakjait a maga nemében egyedülállóan mutatja be” – továbbra sem olvasunk egyetlen sort sem, miként a Diós István szerkesztette „Magyar Katolikus Lexikon”-ban sem, amely csupán annyit említ, hogy 1949. február 3-a és 8-a között „a Mindszenty-perben hűtlenség vádjával 15 év fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték”, majd „1956. február 26-án az Elnöki Tanács egyéni kegyelmével szabadult”, de „nem rehabilitálták”.

Valóban, a Baranyay-esetet, miként ki tudja még hány hasonlót, úgy tűnik, belepett az idők pora.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
9% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat