HunHír.info

2019. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

Mintha a Jobbikban nem annyira várnák az eredményt

2019. május 26. 15:33
Hunhír.info

Nem lesz hivatalos eredményvárónk – tájékoztatta lapunkat a Jobbik sajtóosztálya. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívó szerint Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese és EP-listájának vezetője késő este, már a hivatalos eredmények ismeretében tart tájékoztatót a Képviselői Irodaházban.

Menedék - Bayer

Pár hónapja Sneider Tamás pártelnök még arról beszélt a Népszavának, hogy a Jobbik – az eddigi három helyett – akár négy mandátumot is szerezhet az EP-választáson. Gyöngyösi Márton is azt mondta lapunknak, hogy négy képviselői hellyel lenne elégedett.

A kampány azonban nem úgy sikerült, ahogyan azt a Jobbikban elképzelték. A felmérések egyetértenek abban, hogy a párt nem tudott erősíteni a hajrában. Visszaesésre utal az is, hogy a Jobbik lényegesen kevesebb embert delegált a szavazatszámláló bizottságokba, mint öt évvel ezelőtt (5467 helyett 2835-öt).

Persze, a Jobbikot a tavaly bekövetkezett szakadáson túl az Állami Számvevőszék újabb – százmilliós nagyságrendű – büntetése is gyengítette. Az ÁSZ eljárására anyagilag kivéreztette a pártot. A pénz hiányát a jelek szerint nem kompenzálta az utcai mozgósítás.

Ennek megfelelően a várakozások is visszafogottabbá váltak. Gyöngyösi Márton ma délelőtt Nagykovácsiban a távirati iroda tudósítása szerint már azt is csodának nevezte, hogy a kormányzati támadások ellenére megmaradt a párt. Közölte: óriási siker lesz, ha az öt évvel ezelőttihez hasonlóan a Jobbik három EP-mandátumot szerez.

A Medián szerint a Jobbik egy hajszálnyival talán esélyesebb rá, hogy az MSZP-Párbeszédet és a Demokratikus Koalíciót megelőzve a Fidesz mögött másodikként érjen be, de az egyáltalán nem biztos, hogy sikerül három mandátumot elcsípnie.

nepszava.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Lélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel - Domonkos LászlóLélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A hódító Iszlám és a terror - Földi PálA hódító Iszlám és a terror
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A megbízható férfi - Bedő ImreA megbízható férfi
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gróf Tisza István meggyilkolása (keményfedeles) - Csere PéterGróf Tisza István meggyilkolása (keményfedeles)
Könyv - Bolti ár: 3 570 Ft
Internetes ár: 3 142 Ft
12% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat