HunHír.info

2019. Napisten hava 20. nap, Zajzon napja.

Vádat emeltek a bajai videóval elhíresült gyurcsányista cigány

2019. április 15. 13:44
Hunhír.info

ciganybunozes250.jpgVádat emeltek hat ember, köztük Körös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt. A vádirat lényege szerint Kőrös Gusztáv Tibor 2017 áprilisában rávette nem jogi végzettségű ismerősét, adja ki magát ügyvédnek, és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében.

Menedék - Pálfi

Tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYI) vezetője hétfőn az MTI-t.

Keresztes Imre főügyész közölte: a letartóztatásban lévő fogvatartott élettársa az ajánlat meghallgatása után feljelentést tett, a főügyészség pedig egy budapesti bevásárlóközpontban elfogta a pénz átvételére érkező álügyvédet. A többi vádlott – közülük kettő fogvatartottként – bűnsegédként működött közre a bűncselekmény elkövetésében.

A KNYI az ügyben hat gyanúsítottat hallgatott ki. Kőrös Gusztáv Tibor és egyik társa más ügyben letartóztatásban van, hárman szabadlábon védekeznek, a korábban kényszerintézkedés hatálya alatt álló hatodik gyanúsított ellen pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Az ügyészség egy vádlottal egyezséget kötött, így rá próbaidőre felfüggesztett, a többiekre pedig végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A főügyész emlékeztetett: Kőrös Gusztáv Tibor ellen több büntetőeljárás van folyamatban. Vele és 13 társával szemben tavaly június 18-án a Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

A vádirat szerint tízen – bűnszervezet tagjaként – vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket, arra hivatkozva, hogy a pénzt pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják el. Négy vádlott pedig vállalkozóként adott pénzt vesztegetési céllal Kőrös Gusztáv Tibornak.

Hozzátette: Kőrös Gusztáv Tibor ellen 2014 júliusában is vádat emeltek négyrendbeli hamis vád bűntette miatt. Ebben az ügyben a vádirat szerint a férfi a 2013-as bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan – a kormánypártokat lejáratni szándékozó – hamis videót készített és adott át az egyik ellenzéki párt tagjának azért, hogy azt csatolja a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez.

Kőrös Gusztáv a videó készítésekor a solti cigány önkormányzat elnöke, a Demokratikus Koalíció volt tagja volt, a 2018-as országgyűlési választáson pedig a Minden Szegényért Párt Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltje volt.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mi a szösz? - Bárdosi VilmosMi a szösz?
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Ősi Magyarország - Grandpierre AttilaŐsi Magyarország
Könyv - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 375 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Végfelszámolás - Bogár LászlóVégfelszámolás
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - Babucs ZoltánA Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Találkozás az Istenekkel - Zecharia SitchinTalálkozás az Istenekkel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat