HunHír.info

2019. Napisten hava 21. nap, Napisten ünnepe napja.

Vizsgálat indul a Soros György zsoldosaival riogató román tévéadó ellen

2018. augusztus 15. 08:04
Hunhír.info

Vizsgálatot indított a kormányzati szócsőként emlegetett román Antena 3 tévéadó ellen az Országos Audiovizuális Tanács. A csatorna ugyanis a testület szerint manipulálja nézőit, most éppen azzal, hogy a pénteki kormányellenes tüntetést anarchisták és fizetett provokátorok megmozdulásának titulálja, akiket Soros György fizet - írja a főtér.ro.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

Az Antena 3 augusztus 10-i különkiadásában elhangzott, hogy a Győzelem téri tüntetők tulajdonképpen zsoldosok, a szélsőbaloldali anarchista Antifa-csoportok tagjai és más félkatonai szervezetek képzett provokátorai, akiket az amerikai üzletember pénzel. A műsor egyik vendége azt taglalta, hogy a megvert újságírók megérdemelték a csendőrök erőszakosabb fellépését, egy másik meghívott szerint pedig a zsoldosok Moldova Köztársaságból érkeztek nagy számban, egy nappal a tüntetések előtt. A kijelentéseket semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá.

Az Országos Audiovizuális Tanács hivatalból indított vizsgálatot, miután egyik tagja panaszt nyújtott be. Dorina Rusu azt írta, a műsorban elhangzott kijelentések a bányászjárások során tapasztalt manipulációra emlékeztetnek, amikor a média külföldről fizetett huligánoknak állította be a demonstrálókat, ezzel indokolva a csendőrök erőszakosságát. Rusu szerint az ehhez hasonló, alá nem támasztott megállapítások sértik a román audiovizuális törvényt.

A tanács azt is kivizsgálja, milyen megalapozottsággal állították a tüntetés főszervezőjéről, hogy erőszakra, sőt polgárháborúra buzdít, és hogyan járult mindez az indulatok elszabadulásához.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban - Baczka-Madarasi Kis BálintAz Árpádok királyi vére Magyarország családaiban
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 945 Ft
5% internetes kedvezménnyel
Új világ született 1918-1923 - Schmidt MáriaÚj világ született 1918-1923
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 511 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Itt élned, halnod kell 2DVD+1CD+1 KÖNYV - Koltay GáborItt élned, halnod kell 2DVD+1CD+1 KÖNYV
DVD - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Válaszúton - Bogár LászlóVálaszúton
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A kultúra diktatúrája - Bayer Zsolt - Szakács ÁrpádA kultúra diktatúrája
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat