HunHír.info

2019. Kikelet hava 27. nap, Hajnalka napja.

Terrorváddal őrizetbe vették az ukrán katonanőből lett politikust

2018. március 22. 17:56
Hunhír.info

Terrortámadás kitervelésének gyanúja alapján őrizetbe vették csütörtökön Nagyija Szavcsenko ukrán képviselőt, miután a parlament megfosztotta őt mentelmi jogától. Szavcsenkót a szavazás után nem sokkal a parlament épületéből vezették el.

Magyar Menedék - Raffay

A katonaként két éve orosz fogságból szabadult képviselőnő büntetőjogi felelősségre vonását a 450 fős ukrán törvényhozás 291 tagja támogatta. 277 képviselő szavazta meg őrizetbe vételének, 268 pedig letartóztatásba helyezésének engedélyezését.

Az indítványokat előterjesztő Jurij Lucenko főügyész a plenáris ülésen kijelentette: a képviselőnő Volodimir Rubannal, a Tisztikar elnevezésű, állítólagosan a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok fogságába esettek kiszabadításával foglalkozó civil szervezet nemrég őrizetbe vett vezetőjével közösen tervelt ki az államrend megdöntésére irányuló terrortámadásokat.

A főügyész szavai szerint azt tervezték, hogy aknavetővel tüzet nyitnak a törvényhozás és a kormány épületének is helyt adó kormánynegyedre a fővárosban lévő Truhanov-szigetről, vagy a Dnyeper folyóról, egy uszályról. Lucenko az ülésen titkosszolgálati eszközökkel rögzített hang- és videofelvételeket mutatott be a vád alátámasztására. Kijelentette, hogy azok a katonatisztek, akikkel Szavcsenko és Ruban tárgyalt terveikről, együttműködést színleltek, majd jelentették az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) a készülő terrortámadást.

Képviselői kérdésekre válaszolva a főügyész kijelentette: nem támogatja, hogy Szavcsenkót minősítsék mentálisan betegnek.

A képviselőnő beszédében leszögezte, hogy önként nem mond le sem képviselői mandátumáról, sem az ukrán elnöktől kapott Ukrajna Hőse kitüntetésről. A felszólaló képviselők közül egy sem vette védelmébe Szavcsenkót.

A főügyész múlt csütörtökön a kijevi törvényhozás ülésén tett felszólalásában jelentette ki, hogy Szavcsenko személyesen adott utasítást a parlament épülete elleni terrortámadás végrehajtására, és erre vonatkozóan a nyomozóhatóságoknak "megdönthetetlen bizonyítékok vannak a birtokukban".

Volodimir Rubant, a Tisztikar elnevezésű szervezet vezetőjét két héttel ezelőtt vették őrizetbe az ukrán hatóságok Donyeck megyében a frontvonalnál lévő egyik ellenőrző pontnál. Az autójában egy egész fegyverarzenált találtak, amivel az SZBU szerint Kijevben készült terrortámadásokat végrehajtani. Szavcsenko jelen volt és támogatásáról biztosította Rubant azon a kijevi bírósági tárgyaláson, amelyen előzetes letartóztatásba helyezték a férfit.

A képviselőnő a napokban tett sajtónyilatkozataiban azt állította, hogy az ő "likvidálására kaptak megbízást" Petro Porosenko ukrán elnök környezetéhez tartozó személyek, akik "provokációt készítettek elő ellene, és puccs megszervezésére ösztönözték". Azt is mondta, hogy csak azért tárgyalt terrortámadások megszervezéséről, hogy "összezavarja és nevetség tárgyává tegye" az ország politikai vezetését.

Nagyija Szavcsenko 2016 májusában térhetett vissza Ukrajnába Oroszországból, ahol csaknem két éven át tartották fogva azzal a váddal, hogy - ukrán oldalon - részt vett a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban. Hazatérésekor ünnepelve fogadták az országban, Porosenko elnök még Ukrajna Hőse címmel is kitüntette. A volt katonanő viszont - elfoglalva Kijevben parlamenti képviselői helyét, amelyhez a Julija Timosenko volt kormányfő vezette, jelenleg ellenzékben lévő Haza párt jutatta őt a 2014-es választásokon - azonnal szembefordult a jelenlegi kijevi vezetéssel. Azután, hogy bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásokat folytatott szakadár vezetőkkel a Donyec-medencében, a Haza párt is kizárta frakciójából, így független képviselőként folytatta a politizálást.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Hattyú csillagkép kulcsa - Andrew CollinsA Hattyú csillagkép kulcsa
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 200 Ft
16% internetes kedvezménnyel
A megbízható férfi - Bedő ImreA megbízható férfi
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Újabb magyar ősmesék - Bíró LajosÚjabb magyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel
Összeesküvések a magyarság ellen - Körösztös GyörgyÖsszeesküvések a magyarság ellen
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat