HunHír.info

2018. Földanya hava 21. nap, Földanya ünnepe napja.

Ismét akcióba lendül a Musai-Muszáj csoport Kolozsváron

2018. február 20. 18:15
Hunhír.info

Kétnyelvű helységnévtáblával felszerelt biciklit parkoltat a kolozsvári városháza udvarán a Musai-Muszáj kezdeményező csoport. Az akció célja felhívni a figyelmet, hogy a kolozsvári tábla-ügy nem oldódott meg, hiszen egy év alatt a 16 többnyelvű helységnévtáblából mindössze 4-et helyeztek el a város bejárataihoz.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

„A megnyert táblaper – a társadalmi mozgósítás és a politikai nyomásgyakorlás közös történelmi eredménye – Kolozsvár román és magyar vezetőinek kezei között és a város polgárainak szeme láttára sikkad el” – fogalmaz a Musai-Muszáj.

A kolozsvári táblaper megnyerésének első évfordulóján és egyben az anyanyelv világnapján, február 21-én 17 órakor, Kolozsvár Főterére hívják a kétnyelvűség ügyét támogató lakókat, hogy közösen fejezzék ki tiltakozásukat amiatt, hogy a városháza végeérhetetlenül húzza az időt a táblák ügyében.

A városvezetést a Bíróság által is megerősített kötelezettségére emlékeztetve, a résztvevők egy többnyelvű helységnévtáblával felszerelt kerékpárt fognak átkísérni a Főtérről a Polgármesteri Hivatal udvarára, amelyet a hivatal udvarán található kerékpártárolóban lakatolnak le.

A kerékpár addig lesz a hivatal román és magyar anyanyelvű alkalmazottai számára is jól láthatóan közszemlére téve, amíg az összes többnyelvű helységnévtábla a helyére nem kerül – tájékoztatnak a szervezők.

foter.ro

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Háborúk, olaj, radikalizmus - Marc FromagerHáborúk, olaj, radikalizmus
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat