HunHír.info

2018. Napisten hava 24. nap, Csörsz napja.

”Nem csak németek vitték végbe a holokausztot”

2018. február 18. 10:32
Hunhír.info

Botrányosnak nevezte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azon kijelentését, amely szerint zsidók is voltak a holokauszt elkövetői között.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Netanjahu azt mondta, a müncheni nemzetközi biztonsági konferencián nyilatkozó lengyel vezető mondatai azt mutatják, a politikus képtelen megérteni a történelmet. A vita azt követően durvult el, hogy Izrael már azt a lengyel törvényt is elítélte, amely büntethetővé teszi azokat, akik azzal vádolják a lengyel államot, vagy a nemzetet, hogy részt vett a második világháborús náci bűncselekmények elkövetésében.

Morawieczki – egy izraeli újságíró azon kérdésére válaszolva, amely szerint büntetendőek lesznek-e azok is, akik azt állítják egyes lengyel nemzetiségű állampolgárok is részt vettek a holokauszt végrehajtásában - ezt válaszolta: Nem lesz büntetendő, ha valaki azt mondja, voltak lengyel elkövetők is – ahogy voltak zsidó elkövetők, orosz elkövetők és ukrán elkövetők is. Nem csak németek vitték végbe a holokausztot”.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Történelmünk ősi gyökerei a Pilisben - Herczeg FerencTörténelmünk ősi gyökerei a Pilisben
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat