HunHír.info

2017. Szelek hava 30. nap, Buda napja.

A Mazsihisz elszólta magát a veronai baleset kapcsán

2017. január 24. 22:11
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

zsidosag-250.jpgEl bizony. Mindenesetre az persze így is túlzás, hogy tülkön ülve vártam a Mazsihisz kondoleálását. Vagy őszinte valaki, vagy nem. S ezt az ember valahogy igen hamar megérzi. Így volt vagy van ez most is.

Olvasom a Mazsihisz honlapján Heisler András megnyilatkozását: »Amikor „beteltek az élettel”, a gyermekek kötelessége eltemetni szüleiket. A halál így is fájdalmas, de felfogható és elfogadható, az élet rendje szerint való. Ha szülőknek kell búcsúztatni tucatnyi fiatal, életet, az a Teremtés rendjét tagadja meg. Felfoghatatlan és elfogadhatatlan.«

Elképesztő szöveg. Nem fényt, hanem árnyékot vet a judaizmusra. Náluk nincsen olyan ezek szerint, hogy földi életünk csak előkapuja az öröklétnek. Éppen ma olvastam egy nekrológot (Bús Jakab jezsuita tollából, a „Mária-Kongregáció” 1912. évi januári számában) Zichy Nándor grófról, a dualizmus kori Magyarország egyik legnagyobb keresztény világi képviselőjéről. Csak egy bekezdést idézek belőle:

„Ha fejünk fölött nem ragyogna a hit csillaga; ha csak a földi élet születő reményét ismernők, mely a halál bomlasztó karjaiba vezet, akkor le kellene roskadnunk a »sors« ily szörnyű játékával szemben. Mi nem így teszünk. Fájó szívvel vesszük körül kedves halottunk koporsóját, de megnyugszunk Isten akaratán és vigasztalódunk. Megvigasztal a hitünk. Tudjuk, hogy minden születő élet a halál felé utal, de azt is tudjuk, hogy nálunk meg a halál az örök élet kapuja... S nagy halottunk koporsója mellett ez a hitünk kétszeresen bizodalmas. Így illett hozzá: neki karácsony estéjén kellett átköltöznie. Amikor a kis Jézus megjelent az emberek között emberi életet élni, akkor ment el ő, hogy a halálon túl isteni életet éljen. Ez után vágyott ő hosszú áldásos élete egész folyamán. Földön járt, de nemes szívét égi életerő hevítette. Emberi nyelven beszélt, de isteni bölcseletet hirdetett nekünk... Ki látta őt valaha habozni a hit útján? Ki váltott vele szót anélkül, hogy kiérezte volna szavaiból a fensőséges, égies szeretetet? Láttam őt szenvedni, midőn az igazságot eltiporva tudta, de ki látta őt örülni a hazugság és tévely diadala fölött? Láttam őt könnyezni, mikor nem tudott segíteni embertársa baján; de ki látta őt örülni más jaja fölött? Élt ő, de már nem ő, hanem élt őbenne a Krisztus. Akit annyiszor vett magához az Oltár szentségében. S azért lett a Jézus születésnapja az ő égi életének születésnapja is.”

Így emlékezik meg hát egy keresztény, egy katolikus a bármilyen fájdalommal is elveszített embertestvéréről. Számára a halál, legyen persze emberi világunkban bármennyire is keserű, mégsem feldolgozhatatlan. Komolyan mondom, a fentebbi Mazsihisz-szöveg fájóan példázza a kereszténység és a zsidóság közötti antagonisztikus ellentétet a halál megítélésével kapcsolatban.

Ám ez még nem minden. A Síp utcai szervezet sajnálatát fejezi ki a tragédia miatt, viszont a hozzátartozókon való konkrét segítségnyújtás szorgalmazásának semmi nyoma cikkükben. Nem, nem tudom, ha valamelyik speciális zsidó intézmény diákjaival, tanáraival történik ez, akkor is ennyi lenne a hozzáállás?

Tudom, a kérdés költői. Én viszont nem vagyok költő. Mégis várom rá a választ az érintett féltől – gondolom, nem egyedül.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Szerencsénk volt, túléltük... - Nógrádi GyörgySzerencsénk volt, túléltük...
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyar környezet atlasza - Faragó ImreA magyar környezet atlasza
Térkép - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Széchenyi István füveskönyve - Merjünk nagyok lenni - Széchenyi IstvánSzéchenyi István füveskönyve - Merjünk nagyok lenni
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A sör füveskönyve
A sör füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat