HunHír.info

2017. Kikelet hava 30. nap, Dalamér napja.

Miért csúszott a Pannon Rádió indulása?

2008. július 27. 21:40

A kétezres év elején a MIÉP háza tája közismert rockerek találkozóhelyeként is funkcionált, zenészek, színészek, írók, költők, műfordítók és egy csomó életművész a szó pozitív értelmében, aki egymásnak adta a kilincset a központ, a Magyar Fórum szerkesztőségében. Szinte mindennapos vendég volt Gidófalvy Attila, akit még a ricsés, lordos időszakból elég jól ismertem, és egyszer csak elköpte, hogy mi ez a nagy érdeklődés, illetve látogatáshalmaz valódi oka.

Magyar Menedék - Soros

- Csináljuk a rádiót, a legnagyobbat, csokoládés palacsinta - mondta szokásos stílusában Gidó, és órákig tartó beszélgetéseket folytatott zárt ajtók mögött a Magyar Fórum kiadóhivatalának akkori vezetőjével. Addig szinte csak egyszer láttam, de Gidó felbukkanásával párhuzamosan egyre gyakrabban jelent meg a színen Papolczyné Balla Gizella, Csurka István barátnője, a MIÉP nagyasszonya.

Aztán, hogy Dörner György, a Jászaiak, ifj. Csoóri Sanyi, Waszlavik Gazi, Angyal János és isten tudja, ki nem még, villant meg egy pillanatra, hogy aztán Schuster Lóriról, a Mobil frontemberéről ne is beszéljek, hiszen erre az időre ő már a MIÉP fővárosi képviselőcsoportjának volt a tagja.

Beszélgettünk Gidóval párszor a rádióról, aztán úgy abbamaradt a dolog, és egyszer csak hallottuk, hogy megvolt a sajtótájékoztató, fölállt a csapat, s augusztusban indul az egész történet. Gidó ugyanis pályázott egy frekvenciára, és sikeresen meg is nyerte. Lényeg az volt, hogy csak magyar zenét játszik, de közben közszolgálati feladatokat is ellát. A régi Dongó rádiós időszakából hozta a csapatot, amelynek volt ugyan leírt műsorstruktúrája, csak éppen olyan szintű, mintha én azt mondanám, hogy holnap megyek a Holdra, aztán meghódítom a Marsot, és a következő lépésben pedig az egész világmindenségre kiterjesztem a magyarok hatalmát.

Szóval volt pár lelkes fiatal, tény és való - gondolom, hogy lelkesek voltak, meg volt egy olyan műsorterv, ami nem ért semmit. Szerepelt ebben ugyan rendőrmagazin, horgászmagazin, ilyen magazin, olyan magazin, csakhogy ezt kivel, hogyan, milyen kapcsolatokkal, erről nem szólt a fáma.

Egyszer Papolczyné éppen arra csámborgott a szerkesztőség felé, aztán szokásával ellentétben bejött, és a rádióról kezdtünk beszélgetni. Az nála is kiütötte a biztosítékot, hogy a Pannon rádiósok első ünnepi adásukkor a Sláger Rádió két akárkijét, Bokrost és Bochkort akarták fővédnöknek meg mindennek fölkérni, és akkor kezdtünk beszélgetni Papolczynéval, hogy ez így nem lesz jó.

Azt le kell szögezni, hogy a nő rendkívül határozott, és ha kell erőszakos, s mindig végigviszi az akaratát, még akkor is, ha minden korábbi dolgot evvel felborít. Azt mondta akkor a Gizi, hogy na ez így nem működik, kell csinálni egy normális rádiót, akik meg most jöttek, azok mehetnek is. Hát innentől kezdve aztán beindult a malom, és hosszú társalgások után egyszer csak eljött az első szerkesztőségi értekezlet ideje.

Engem a kiadóhivatal vezetője nyomott nagyon, mindenképpen azt akarta, hogy ott legyek a rádióban, meg csináljak horgászműsort - ez volt az egyedüli kikötése. Az első értekezletre aztán megjöttek az arcok. Franka, Nagy Feró, Schuster Lóri, Gidó, Gidó testvére, a Magyar Rádió gyermekkórusának egykori vezetője, Szentmihályi Szabó és még sokan mások. Ott volt a később a hírTv-ben híressé vált Császár Attila, az MTV akkori egyik főnökének, Csermely Péternek felesége (Gizi őt azért akarta, hogy talán a magyar tévé majd így reklámban, ebben-abban sokat segít a rádiónak).

Az első értekezleten eldőlt, hogy mindenki, aki nagyobb szerepet kap a rádióban, vállal egy-egy napot, amit a saját műsorstruktúrája alapján megcsinál, de úgy, hogy természetesen a szinopszist előzetesen bemutatja, és mindenben egyeztet a főnökasszonnyal. Valójában a MIÉP szóvivője is ott púposkodott, Győri Béla, aki olyan Gizi-helyettesszerűség volt, de hát hivatalosan nem lehetett a rádió főnöke, mert hát azért volt is a múltjában egy-két nem elhanyagolható dolog, meg hát összeférhetetlen lett volna és egyből kilógott volna a lóláb, hogy a Gidó jelen esetben a stróman, a pénz, az a MIÉP-től származik.

Megcsináltam a műsortervet, leadtam, Papolczynénak tetszett, és így összeállhatott a szerdai csapat. Ismertsége miatt Lóri lett a hivatalos főnök, én a nem hivatalos, s rajtam kívül még Farkas Adrienne (a Csermely felesége), G. Németh Éva hírszerkesztő és Nagyidai István bemondó alkotta a csapatot. Egy Beatrice koncerten véd- és dacszövetséget kötöttünk Nagy Feróval, a keddi nap gazdájával, és ezt megpecsételtük azzal, hogy technikusa, aki azóta is nyomja a Ricsét, Kiss Laca egyben lehúzza a két napot, a keddet és a szerdát.

A műsorokhoz szükséges kontaktok megvoltak, a régi szakmai kapcsolatokat felelevenítettük, és indulhattunk is volna, ha Schuster Lóri nem kap észbe, és nem nézi meg a lemeztárat, illetve a számítógépen lévő nótákat. Ezeket még a régi társaság emberei rakták fel, s mint derült égből villámcsapás jött a felismerés: az egész tele van mindenféle zenei szutyokkal, ezzel nem egy magyar zenék rádióját, és azért a rocker túlsúly miatt rockzenei rádiót, hanem egy langymeleg Sláger Rádió 5. variációt sem lehet csinálni.

Az utolsó pillanatban megkezdődött a nóta- és a számcsere, aztán már el is maradt az augusztusi indulás.

Folytatjuk.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Szerencsénk volt, túléltük... - Nógrádi GyörgySzerencsénk volt, túléltük...
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyar október + DVD MELLÉKLET
A magyar október + DVD MELLÉKLET
Könyv - Bolti ár: 3 400 Ft
Internetes ár: 3 060 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Mesék Mátyás királyról
Mesék Mátyás királyról
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A nándorfehérvári csata 1456 - Cseh ValentinA nándorfehérvári csata 1456
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata - Dr. Sam Osmanagich Ph.DA Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat