HunHír.info

2018. Áldás hava 16. nap, Aszlár napja.

Születésnapján halt meg egy magyar katona az ukrán puccskormány érdekeiért

2014. augusztus 18. 04:31
Hunhír.info

siremlek.jpgVasárnap eltemették Timoscsuk Mihályt, aki augusztus 13-án vesztette életét idegen érdekek miatt.A magyar katonát az ukrán hazafiak ellen viselt háborúban vetette be az országot uraló globálatlantista puccskormány. A magyar katonák az utóbbi években csak idegen érdekekért halnak meg, mindenütt golyófogóként használják őket az elcsatolt területeken.

Magyar Menedék - Migránsokk

Timoscsuk Mihály szerződéses katona volt, a Kárpátaljai Magyar Főiskolán szerzett korábban diplomát. Elvileg egy hónapra sorozták be, ebből lett fél év, három hónapja Donyecknél és Luhanszknál vetették be.
„Azt mondták, csak egy hónapra viszik el, és majdnem hat hónapig volt. Három hónap után járt volna neki egy kis szabadság, vagy 3-4 nap, de nem engedték haza. És ami a legfontosabb, pontosan a születésnapján halt meg, augusztus 13-án.” – mondta édesanyja, Timoscsuk Irén a hirado.hu-nak. Nem ő az első beregszászi áldozata a harcoknak. Ráadásul a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség adatai szerint körülbelül ötven kárpátaljai magyar harcol idegen érdekekért Kelet-Ukrajnában, és további kilencvenen számíthatnak hamarosan a bevetésre.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A célkeresztben: Magyarország - Frank FürediA célkeresztben: Magyarország
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 610 Ft
10% internetes kedvezménnyel
GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Történelmünk ősi gyökerei a Pilisben - Herczeg FerencTörténelmünk ősi gyökerei a Pilisben
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat