HunHír.info

2018. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

Összetört borotvapengét nyelettek volna osztálytársukkal

2018. január 23. 18:41
Hunhír.info

Bíróság elé állították kedden Békéscsabán azt a két általános iskolást, akik egy összetört borotvapengét tettek osztálytársuk kulacsába – írja a Beol.hu. Nem ez volt az első eset, hogy a két gyerek, László és András bántották a sértettet, Istvánt. Volt, hogy megpofozták, megrugdosták, de István szülei nem tettel feljelentést, hogy elkerüljék a konfliktust.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

László és András tavaly áprilisban tették a fiú kulacsába a pengedarabokat, amiben akkor már csak néhány kortynyi tea volt. István már nem ivott bele, mert sietett haza. Amikor otthon édesanyja kimosta a kulacsot, felfigyelt a borotvapenge-darabokra. A vádhatóság szerint, ha a fiú szájába kerültek volna a rendkívül éles darabok, a garatban és a nyelőcsőben nyolc napon túl gyógyuló, komoly fájdalommal járó, súlyos sérüléseket okoztak volna.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A tárgyalóteremben László, András és István is ott volt, szüleikkel együtt. A bíró zárt tárgyalást rendelt el, amit a kiskorú sértett védelmével, illetve azzal indokolt, hogy a vádlottak fiatalkorúak. Kedden még nem született ítélet, de azt lehet tudni, hogy az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Baráthosi összes turáni könyve I-II. - Baráthosi Balogh BenedekBaráthosi összes turáni könyve I-II.
Könyv - Bolti ár: 15 990 Ft
Internetes ár: 11 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Nimród, a hun-magyarok őse - Marton VeronikaNimród, a hun-magyarok őse
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat