HunHír.info

2017. Álom hava 16. nap, Szepes napja.

Erdélyben turnézik a Nemzeti Színház - Farkaslakára is mennek

2017. március 20. 19:06
Hunhír.info

Erdélyben, a szerző, Tamási Áron szülőföldjén turnézik Vitéz lélek című produkciójával a budapesti Nemzeti Színház. Tamási Áron egy novellája átdolgozásaként írta példázatát 1940-ben, abban az évben, amikor a Trianonban elszakított Észak-Erdély és Partium visszakerült az anyaországhoz.

Magyar Menedék - Migránsokk

Hétfőn a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, kedden Farkaslakán, a Tamási Áron Művelődési Házban, szerdán Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban, csütörtökön pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában látható az előadás, amely 2013 őszén Vidnyánszky Attila első rendezése volt a Nemzeti Színház igazgatójaként. Marosvásárhelyen és Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán a rendező is ott lesz, hogy köszöntse a nézőket - olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a turnéra vasárnap indult útnak az előadás 14 szereplője és a 31 fős műszaki személyzet, hogy bemutassák Tamási Áron példázatát összesen több mint kétezer néző előtt, teltházas előadásokon.

A Vitéz lélek című produkciót eddig 64 alkalommal játszotta a társulat, számos alkalommal vidéki meghívásoknak eleget téve.

Tamási Áron egy novellája átdolgozásaként írta példázatát 1940-ben, abban az évben, amikor a Trianonban elszakított Észak-Erdély és Partium visszakerült az anyaországhoz. Nem sokkal később a budapesti és a kolozsvári Nemzeti Színház is műsorra tűzte az újrakezdésről szóló művet, melyben az emberi tisztesség és hit ereje, a házépítés gesztusa, és a darab boldog befejezése is reménykeltő volt abban a történelmi helyzetben. A mű középpontjában önmagunk és az egész magyarság lelki újjászületése áll.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása - Manfried RauchensteinerAz első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Könyv - Bolti ár: 14 400 Ft
Internetes ár: 12 240 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat