Kiemelt hírek

  • Koldust választott a király
    Igazán mi az a lényeges, ami hiányzik az életükből? Társuk mellett is egyedül vannak? Hogy érzik így magukat? Ugye tudják, ahogy Hamvas Béla mondta, szeretet nélkül az élet őrület.
  • Az önrendelkezési jog semmibevétele: a gyulafehérvári gyűlés – 1918. december 1.
    A téves történelmi mítosz színhelyének tekintett tér adott helyt egy másik tévesen, jogszerűtlenül értelmezett nemzeti mítosz, vagyis Nagy-Románia megteremtésének kinyilatkoztatására.
  • Nyirő József parlamenti felszólalása a nemzetnevelésről
    Az országgyűlés képviselőházának 310. ülésén, 1942. november 20-án, pénteken.
  • A trieszti felkelés – 1953 november
    Ismeretes, hogy a párizsi békeszerződés 1947-ben Triesztet és környékét a Szövetséges Katonai Kormányzat ellenőrzése alatt álló szabad állammá nyilvánította. Zárójelben, mert a rossznál jobb lehetett volna: miért nem történhetett 1947-ben hasonló megoldás pár határmenti magyarlakta város (Kassa, Szabadka) esetében. Esetleg miért nem történhetett meg ez a Partium határmenti sávjában, mely esetben még a francia diplomácia is hajlott volna hazánk felé?
  • A Felvidék felszabadulása ─ az I. bécsi döntés
    Törvényszerűen érkezett el a felbomláshoz az 1930-as évtized végére, a 40-es évek elejére az 1919-20 körül, a nemzetközi szabadkőművesség által mesterségesen kialakított imperialista versaillesi békerendszer. Ugyanez történt az általa erőszakkal létrehozott kisantanttal és tagállamaival: először Csehszlovákiával, majd a királyi Nagy-Romániával, végül az SHS-Királysággal.
  • Az elhívott, az elkötelezett és a kiválasztott…
    Remélem, nem sértem meg a szentgáli születésű, református lelkű professzor, Lőrincze Lajos emlékét és édes anyanyelvét, amikor a nyelvészet területére tévedve keresem a fenti kifejezések tartalmának lényegét. Bátran tehetem, mert nem vagyok a szakma mestere, de az elvárható szerénység arra kötelez, hogy érdeklődésem más véleménye iránt is nyitott legyen…