HunHír.info

2017. Enyészet hava 24. nap, Virág napja.

Dr. Nagy Sándor: Az őstelepes nép nyelve

2012. április 10.
Hunhír.info

De szólaltassuk meg magát az őstelepes népet is, amely az ősidőben már a Kárpát-medencét lakta. Nem könnyű feladat, mert erre megbízható hiteles írásbeli bizonyíték nincs, nem is lehet. Az őstelepes nép nyelvére vonatkozó írásos szöveg nem maradhatott fenn. De ha ilyen szöveg nem is maradhatott reánk, egy sereg víznek, hegynek, erdőnek, telephelynek a neve máig fennmaradt.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Már pedig a nevek éppúgy hozzátartoztak egy nép nyelvkincséhez, mint a gondolatokat vagy érzelmeket közvetítő szavak, mert a neveket is az ember adja a saját nyelvén a körülötte levő világ tárgyainak, még pedig azért, hogy egyiket a másiktól megkülönböztesse. A sumir teremtési ősregében a sötétségnek olyan ördögféle ijesztő lényét Mumú néven nevezték.

Véletlen-e, hogy az ősi Dunántúlon még most is azzal ijesztik az engedetlen kis gyermekeket, hogy elviszi őket a Mumus. Még nem régen is hallottam ezt az ijesztő mondást a falumban. Ilyen veszedelmes isten volt Kingú is. Ezt a sumir hitrege szerint egy ifjabb isten, Marduk megölte, kiontott vérét agyaggá keverte és ebből gyúrta az első embert, akit Lullának neveztek. Véletlen-e, hogy Somogy megyében volt egy Lulla nevű falu, ahol II. Endre királyunk 1208-ban 11 család szőlőművest adományozott földeikkel együtt János esztergomi érseknek? (Fej. Ill. 1. 66.) Ez a Lulla ma is megtalálható, mint major Endréd Somogy megyei község határában. Kingú nevét pedig egy Kingus vagy Küngös nevű falu őrzi az innen nem messzire levő Veszprém megyében. (HO. VII. 281. Omode nádor ítéletlevele 1299-ből.)
Elam országát Sumirországtól csak a Tigris folyó választotta el. Elam sumir nyelven élőanyát jelent. A legújabb kutatások szerint a sumir városállamokat megszervező nép Elam hegyvidékéről származott, tehát a nyelvüknek a sumirral egyezni kellett. Elamban volt egy Kerka nevű folyó, s mellette egy Pakod nevű város. Kerka sumir szó: kerk - kerek, az „a" pedig a folyóvíznek a legősibb sumir neve. Kerka tehát annyit jelent, mint „köröző", kanyargó víz.

Pakod is sumir szó. Pa magyarul főt, fejet jelent, a „gu" pedig bikát vagy gulyát. Pakod tehát magyarul, a mai nyelvünkön, gulyafőnököt, vagyis gulyást jelent. Lehet-e véletlen, hogy Zalában van ma is egy Kerka nevű folyó, mellette egy Paka nevű falu és valamivel odébb ma is van egy Pakod nevű falu? A Dunának a magyar honfoglalás előtti neve Ister volt. Mellette feküdt egy Istergam, vagy Esztergom nevű város, amelynek jelentése sumir nyelven az Ister kanyarja vagy görbülete, mert „gam" sumir nyelven sarlót, görbületet, hajlatot jelent.
A Dunának ez a nagy kanyarja ott Esztergom mellett ma is megvan, és tény, hogy Ister a sumiroknál a termékenység, a csillagok és a háború istennője volt. Melyik nép adhatta tehát e gyönyörű nagy víznek az Ister nevet, és a mellette épült városnak az Istergam, vagy Esztergom nevet, ha nem az, amelyiknek hitregéjében Ister isten volt, a „gam" pedig nyelvében sarlót, görbületet jelentett. Megjegyzem, hogy a „gam” a mai magyar nyelven is görbületet jelent: a gomb, gömb, komp, kampó, gamó szavainkban. A gamós vagy kampós bot még ma is használatos Magyarországon.

De van egy Gamás nevű falunk is Somogy megyében, amely görbe, gamós utcáival ugyancsak híven őrzi ősi sumir nevét. De van egy Gamásza nevű puszta is közel a Balaton somogyi partjához, ennek sumir neve gamószó kanyargó vizet jelent. Azután ennek a gamós, gamás falunak a szomszédságában van egy gyönyörű nagy tó, amelynek a neve vitathatatlanul szintén sumir eredetű, ez a Balaton, vagyis az ősi sumir Bál vagy Bél isten tava. A görögök már a Kr. e. évszázadokban Pelszó néven hívták a Balatont. A görög Pelszó, a sumir Bélszo, Bél isten vize nevéből változott át. A rómaiak a görögöktől vették át ugyanezt a nevet, amikor Kr. u. a kilencedik évben Pannoniát meghódították. E pannonoknak nemcsak Ister sumir isten volt az istenük, hanem Bél vagy Bál is, akinek nevét őrzi ma is a Balaton tava.
A „ton" szó a tó szónak egy ősi formája. Zala megyében van egy Hottó nevű község, ezt egy 1278-ban kelt oklevele IV. László királyunknak Holtton néven említi, 1426-ban kelt, egy másik királyi oklevél pedig már Holttónak mondja (Zal. Oklt. 1. 88. és ugyancsak Zal. Oklt. II. 450). De van egy Libaton – vagyis libató – nevű kisközség Szolnok-Doboka vármegye magyarláposi járásában ma is.

Bál istennek a tisztelete igen elterjedt volt hazánk ősi területén; Bélmurától a zempléni Bélyig, és a somogyi Bálványostól a Szolnok-dobokai Bálványoscsabáig, a csíki Bélborig és a háromszéki Bálványosfüredig mindenütt találkozunk Bál isten nevével, vagyis egykori tiszteletének nyomaival. E sorok írója 58 Bál nevével kapcsolatos falut, vizet, vagy hegyet kutatott fel az ország területén. Ez a tény azt is igazolja, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedt egy azonos vallású és nyelvű nép települése.

Bál isten tisztelete legerősebb volt a Balaton környékén, ezért telepítette annak kiirtására Szent István a bencéseket Bakonybélbe. Tehát ez a „Bél" nevű telephely már Szent István előtt is ott volt, vagyis ugyanott sumir telepeseknek is kellett lenniük. Később, l055-ben I. Endre királyunk ugyancsak a Balaton környéki „Bél" tisztelet kiirtására telepítette a bencéseket Tihanyba, IV. Béla pedig Szigligetre. A másik veszedelmes – Bél isten tiszteletétől fertőzött – góc Bihar volt, ahol 15 Bál isten nevét viselő falu van ma is. Ezért telepítette Biharba a Berettyó mellé Szent László szintén a bencéseket, megalapítva ott a Szentjogi apátságot. E szóban a „jog" török nyelven kezet jelent, ez tehát arra is bizonyíték, hogy Szent László korában a hódító úri réteg még nem felejtette el, sőt használta is ősi török nyelvét.

Dunántúl és a székelyeknél bálványfának nevezik a kapuszárnyakat tartó oszlopokat ma is. Ezért a közmondás a szó nélkül távozóról, hogy „el sem búcsúzott a kapufélfától". A kapunak nincs, nem is volt félfája sohasem, hanem volt és még ma is van Bélfája. Ebből a Bélfából lett a könnyebb kiejtés törvénye szerint a félfa, amit a mai magyar falusi ember már nem ért meg, hogy miért félfa a kapuoszlop, mikor az nincs félbe vágva. Valószínű, hogy az ősidőben Bál isten faragott képe is rajta volt a kapuoszlopon, ezért nevezte azt már az ősnép Bélfának, vagy Bálványfának. De bele van építve Bál isten neve és emléke a saját testünkbe is, mert ennek az a része, ahol a régiek hite szerint a szív, mint minden nemes érzés, központja van, Bál istennek van szentelve s innen lett a bal, vagy baloldalunk. Azon kívül a nagy ünnepélyes mulatságoknak a neve még ma is bál, tehát ez annak az istennek a nevét őrzi, aki valamikor a legkedveltebb és legnépszerűbb isten volt.

Bál az ősszel meghaló természet tavaszi újjászületésével a halál feletti győzelmes életnek az istene volt. Ünnepét akkor ülték meg, amikor fű, fa, virág s a meleg napsugár hirdette már a télen sokat didergő embernek a tavaszt s az új kenyér reményét. Ünnepélyének színhelye mindig a természet ölén, bővizű források mellett volt, messze környék népének találkozásával és nagy áldomással. Annyira mélyen gyökerezett ez a népszokás a nép legszélesebb rétegének ragaszkodásában, hogy a keresztény egyház sem tudta ezt a pogány szokást kiirtani, tehát kereszténnyé tette. A szent kutakhoz, vagy forrásokhoz zarándoklást bűnbocsánattal kötötte össze. A búcsújáró tömegek azután, templomi zászlók alatt bevonultak a búcsúhoz – a bővizű forráshoz – mert a búcsú bő vizet jelent sumir és ősi magyar nyelven. Ez is bizonyítja, hogy a búcsújárás még sumir hagyományként maradt meg egy vallási népszokásban. Gyerekkoromban magam is szem- és fültanúja voltam ilyen búcsújárásnak, amint templomi zászlók alatt énekelve és imádkozva vonult a sok nép messze környékről a falum határában levő Szentkúthoz, amely fölé később templom épült, s melléje pedig falu telepedett.

Ha a Balaton Bál sumir isten nevét őrzi ma is, akkor ott a tó közvetlen környékén más sumir nyomoknak is kell lenni. Vannak is. Mindjárt ott van három különálló hegycsúcs: a Badacsony, a Csobánc és a Hegymagas. Az első bő vizet (Bo-d-csony) jelent magyarul s ez vonatkozik arra a vízforrásra, amely a Badacsony oldalából buggyan – bó gyün, bőven gyün – elő és Kisfaludy Sándor nevét viseli ma. A másik, a Csobánc hegy, szintén sumir szó: cso-bo-tu, annyi, mint vizet bőt csinál, mai nyelv és szórend szerint: bő vizet ad. Tényleg, e hegy tetején van egy bővizű forráskút, amelynek vize jéghideg még nyáron is. Ottlétemkor egy fakampóra akasztott csöbörrel meríthettünk belőle vizet. Különben a csöbör is sumir szó: cso-bőr, annyi, mint víztartó bőr, vagyis vizes tömlő volt akkor az ősidőben, ma pedig egy nagy agyagedénynek a neve. Hegymagas: tiszta sumir szerkezetű szó. Elöl van a főnév, a „hegy" és utána a jelzője, a „magas". Mi már fordítva képezzük az összetett szavakat. Nem úgy daloljuk, hogy „Jegenyefán magasan sárgarigó fészek", hanem: „Magas jegenyefán ... " Sumirul a hegy neve „he", magas pedig „mag". Azért hívták mágusoknak, magasoknak a papjaikat, mert azok tudásuknál fogva kiemelkedtek a tömegből és magas állást töltöttek be.

De majdnem elfelejtettem, hogy egy negyedik sumir nevű hegy is van ott a közelben: Rezi. Ennek a neve sem a mi nyelvünk Rézi szavából származik, hanem a sumir ősi „resu", vagy „rezsu" szóból, ami annyit jelent, hogy hegy, hegycsúcs, meg oldalirányt is. Ha valami nem egyenes irányban, szemközt van velünk, hanem oldalt, arra azt mondja a dunántúli magyar ma is, hogy „rézsút" van. Van a Balaton közelében három Tomaj nevű falu, egy a Badacsony-hegy lábánál, a másik a Lesence vize mellett és a harmadik Hévíz mellett. E szó Tomaj, a sumir „to" és „ma" szavakból van összetéve. A „ma" jelentése magyarul nagy, a Tomaj szónak az értelme tehát nagy tó, s ez a mell ette levő Balaton tava. Igen valószínű, hogy időrendben Badacsony-Tomaj volt az első e nevű falu, s tőle kapta később a nevét a másik kettő. A Torna szó családi neveink között is megtalálható. De ez lappang a Mohi és Mohács helyneveinkben is. Mohi nagy ürességet, pusztát jelent. Mohács elemezve: ma-csó, nagy vizet jelent. Érthető, mert közvetlen mellette van a nagy Duna. A macsói bánság neve is innen van.

Szepezd, közvetlen a Balaton partján fekszik. Magyar képzésű szónak látszik, de értelmét a mai magyar nyelvből nem tudjuk kielemezni, a sumirból azonban igen. Ebben a „zeeb" a mai nyelvünkön szépet jelent. A „d" a szó végén sumir és magyar képző, jelentése ma „os-es-ös". A köztük levő „ez eltorzulása a sumir „szű" „víz" szónak. Az eredeti alakja tehát: „zebszod" volt, ami szép vizű helyet jelent. De ugyanez a tiszta sumir szótő van Zebegény, a Duna melletti falunak nevében is. Zebe-gin annyit jelent, mint szép hajlat, vagy kanyarulat. Tényleg ott van a Dunának gyönyörű hajlata, kanyarja ma is. Sőt ez a sumir szó van a Szepes, Szepesség mai nyelven szépes, szépség szavainkban is. Ez pedig annak a bizonyítéka, hogy fönt az erdőkoszorúzta Szepességben ugyanaz a nyelvű nép élt, mint a Balaton körül már az ősidőkben.

Csicsó, kicsi falu Szepezdtől északra, de éppolyan öreg, mint ez, s a neve szintén sumir eredetű, mint azé. A „esi", vagy „cse" szó a sumirban és a magyarban az újszülötteknek, vagyis a csecsemőnek a neve volt. Dunántúlon az újszülöttet éppen azért még ma is csecse babának nevezik. Érthető tehát, hogy, mint a kicsi fogalmát megrögzítő szó, a mai nyelvünkben kicsinyítő képző lett: pld. kövecs annyi, mint kicsi kő, csi-be annyi, mint kicsi barom, csi-csó kicsi víz. Balatoncsicsó falva mellett éppúgy ott van a kis Csicsó nevű ér, mint Somogycsicsó, a Komárom megyei Csicsó, Csikesicsó, és a Szolnok-dobokai Csicsó falvak mellett is.

Csopak község neve szintén sumir szó, magyarul víztartó edényt jelent. Szénsavas vize ma is épp úgy csordogál elő, mint a névadás idején, legalább 3000 évvel ezelőtt. Kenese neve a sumir kanu-su szóból származik, magyarul víztartót, vagy vizeskannát jelent, de ugyanezt jelenti Kanizsa neve is, tehát ezek az ősi szavak nem szláv eredetűek, mint ahogy nyelvészeink állítják. Bálványos Bálisten nyilvános nagy tiszteletadásának helye lehetett az ősidőben, ahol talán papjai is voltak. Ez a feltételezésem semmi esetre sem alapnélküli, mert – minden istennek hivatalos szolgái, papjai is voltak abban az időben. Esztergály Zalavárával szomszédos község a Zala folyó mellett. Ősi neve feltétlenül Ister istenasszony emlékét őrzi. Istergál, Istergár, annyi, mint Ister népe. Az ő nevét őrzik még Esztár, Bihar megyei és Nagyesztergár, Veszprém megyei falvak is. Még több sumir nyomot is felkutathatnék a Balaton közvetlen környékéről, de ennyit is elégnek tartok. Nem akarom kihívni magam ellen az olvasóm unalmát.

De még egy Balaton parti faluról még sem feledkezhetek meg, ez Balatonudvari. Az udvar szavunkról ugyanis sikerült nemcsak a magyar irodalomban, hanem még a köztudatban is elterjeszteni, hogy az szláv eredetű s a szláv nyelvből átvett szó, még pedig a „dvor" szóból származik. Így mondják ma az összes historikusaink és nyelvészeink, de így írja és állapítja meg Bárczy Géza is „Magyar szókincs eredete" című művének 95. oldalán. De még hány ős sumir eredetű magyar szavunkról süti ki a szláv eredetet, persze éppen olyan alaptalanul?

Lássuk tehát az igazat! Mit mond a sumir nyelv? Azt, hogy „ud" sumir szó magyarul világosat jelent, az úr, vagy vár szó pedig bekerített helyet jelent, de olyat, amelyiknek nincs teteje. Ezért az „udvar" sumir szónak magyar jelentése annyi, mint világos bekerített hely, vagyis világos vár. De van egy kisebb bekerített helye is a háznak, mely azzal már egy födél alatt van, tehát nem világos, de az oldala nyitott. Ez a „pituvár", a nyitott vár, vagyis a pitvar, mert sumirul „pi tu" – annyit jelent, mint nyitott. Hívják ezt a helyet vidékenként gádornak, vagy folyosónak is. De általában pitvar a neve ma is. Ebből a szóból származik a patvar, a patvarista, az ügyvédbojtár régi neve is, aki gazdája előszobájában dolgozott. Udvari nevéről következtetve, ott egy nagy udvarháznak kellett lenni az ősi időben. Azért most bemutatok egy sumir udvarházat. Ennek a szónak az első felét már ismerjük. A ház szavunk pedig a sumir „hu-us-su" szóból származik. Ez az ősidőben még a hozzátartozó földbirtok területén épült fel. Rendesen palánkkal (sumirul palaku - elhatárolni) volt körülvéve. A palánkon kívül terült el a rét (sumirul retu), vagy mező (sumirul masu) és a szántó (sumirul szontu). Itt termelték a gabonát (sumirul gabni), amelynek szemeit (sumirul szeim), ha azok megnőttek (sumirul nilu, női, növekszik) zsákokba (sumirul szaku) rakták és szekéren (sumirul szigir) a malomba (sumirul mumu) vitték és ott megőrölték (sumirul ara). Azután kenyérként (sumirul kuruk) – vagy tésztaként (sumirul daszta) megették. Enni, sumirul esz, vagy eszag. Rendesen volt a közelben valami mély víz (sumirul meli biz), vagy tó (sumirul is tó). A palánkon belül az udvar mellett volt a kert (sumirul kiru vagy kirtu). Ezen jutottak a pitvarba, onnan meg a küszöbön át (sumirul kiszib), ahol a háznép (sumirul asznaab) élt (sumirul élni – áál). Ezek voltak az apa (sumirul abu), anya (sumirul ana), az ük (sumirul ugu), az ős (sumirul us) és a gyerekek (sumirul dumugu), sőt a szolgák (sumirul szukal) és a szolgálók (sumirul szukálu) is. Népi magyar nyelven szóga és szógáló szavak egyeznek velük. Különben a sumir szavak hangtanilag sokkal jobban egyeznek a népi nyelv szavaival, mint az irodalmival. A konyhában volt a tűzhely (sumirul ki-izi). Izi sumirul a tűznek a neve. De a mi mai nyelvünkben is megvan az izzó, izzad, izzik szó. Ebből az ősi sumir „izí" szóból származik a magyar iziten, vagyis az isten szó, ami a mai nyelvünkön annyit jelent, hogy tűztevő. tűzcsináló, tűzadó. A sokat szenvedett ősembernek a legnagyobb jótétemény a 'tűz és a legnagyobb jótevője az volt, aki a tűzzel megismertette.

Érdekes itt megjegyezni, hogy a görögöknél a tűzistent Hefaisztosznak nevezték. De ebben a szóban csak a faisztosz görög, jelentése csináló, a „he" pedig ugyanaz, mint a magyar hő szó. A konyhában itt (sumirul iti) található egy nagy vizesedény (sumirul nagy annyi, mint nad, víz – biz, edény - edin). Dunántúlon néhol még ma is „edin" az edény. Azután a konyhában volt még a csöbör (sumirul csó-bőr – víztartó bőr). Ennek kisebb alakja a csupor (sumirul cso-po-haru). Tehát a szomjukat (sumirul szuumu) enyhítő ivópohár sem szláv jövevényszó, hanem szumir örökség. Egy fából való vizes edény a sajtár (sumirul so – víz, tár – tartó) is volt ott. Ennek kisebb alakja volt a fejősajtár, aminek nevét már zséterre idomította a könnyebb kiejtés törvénye. De ott voltak még a vödrök (sumirul bader), kosarak (sumirul kaser), a garabók (sumirul garru – nádkosár) és a vizes kanna (sumirul is kanna). A kamrában (sumirul kumu) voltak a különböző szerszámok, így a kasza (sumirul kaz – vágni), ásó (sumirul usutu), ostor (sumirul kinnazu, mai nyelven kínzó), lapát (sumirul lapu tu), kapa (sumirul is kapa), kalapács (sumirul kalapattu), kaparó (sumirul kaparu), hordó (sumirul háru). A kumu, vagyis a kamra fekvőhely is volt éjszakára. Innen származott a magyar „koma'" szó, amelynek jelentése fekvőtárs. Ugyanezt jelenti a pajtás szó is. A pajta, mint szellős hely, nyári hálóhely volt. Az istállóban voltak a marhák, ez a szó sumirul is marha. mert a sumir „mar" igéből származik, ami magyarul a megfogni szavunknak felel meg. Marha tehát megfogott, megszelídített, házi állatot jelent. A sumir „mar" igéből származik a magyar „marok" szó, amely testünk fogó szerszáma, továbbá a marad és marasztal ige is. A barom szó sumirul bulumnak hangzik, a bárány szavunknak pedig a sumir barin a megfelelője. Még ma is nevezzük a bárányt barinak. Az istállóban voltak a lovak is, ló sumirul hilu, vagy assza, ebből a szóból származik a magyar huszár, vagyis lovas katona nevünk. A lovakat már abrakkal (sumirul ubru) is etették. A szérűben (sumirul szieru – száraz) pedig a góré (sumirul gur vagy guru) és a kazal (sumiruI gizal) voltak találhatók. Végül az ólban (sumirul aul) voltak a disznók, amelyeknek tenyészanyját emsének hívják a mai nyelvünkön, a sumir nyelven pedig eme vagy emes, altaraban jelentette az életadó és tápláló anyát. Az egész udvarháznak (sumirul udu-ur hu-u-szu) éber őre (sumirul uru vagy reu) volt a kutya (sumirul kudda) amelynek ugatásától (sumirul ugatu) minden állat (sumirul alad), még a verebek (sumirul buraba) is elriadtak. A szépen berendezett udvarház felett pedig éjszaka ott volt a csillagos ég, amely sumirul „ug"-nak hangzott, a csillag pedig csillag volt a sumiroknál is. A „csi" vagy „cse" sumírul is és magyarul is kicsit jelent, a „lag" ősi sumir szó, a mi mai nyelvünkben már a könnyebb kiejtésű láng lett. A csillag jelentése tehát kicsi láng, megkülönböztetve a Nap és a Hold nagy lángjától. Érdekes tehát, hogy a mai magyar falusi anya kenyérsütéskor „lángost" is süt kicsi fiának, de amikor odaadja neki e szóval: nesze csillagom! – még sumirul szól hozzá ma is.

Azt hiszem, hogy elég hűen és érthetően rajzoltam meg annak a Balaton parti Udvari községnek ősi képét, és el tudtam hitetni olvasóimmal, hogy amint a felsorolt kezdetlegesebb sumir szavak ősei voltak a mi-mai magyar nyelvünk szavainak, úgy az ősi nyelvet beszélő nép is vérszerinti őse volt a mai magyar nép zömének. Mert, ha az az ősi nép elpusztult volna a későbbi idők sorscsapásaitól, akkor a nyelve is vele pusztult volna el és ma más nyelvű nép élne ott a Balaton táján, de az egész Kárpát-medencében is. Ilyen változásra a történelemben számos példa van. Azért ne zavarjon meg senkit az a különbség sem, mely a mai magyar nyelv szavai és az általam idézett sumir szavak között van. mert az emberi nyelv is alá van vetve annak a nagy törvénynek, amit fejlődésnek nevezünk. A fejlődés folyamán a tökéletlenebb tökéletesebbé változik. A sumir nyelv a mai magyar nyelvvel szemben úgy hangtanilag, mint szóképzésre nézve is jóval fejletlenebb. Erre példával is szolgálhatok.

Mivel az Árpád-kori oklevél anyagunkat tökéletesen ismerem, összehasonlítást tudok tenni a mai és az ezelőtt 900 évvel beszélt nyelvünk között. A példát az 1055. esztendőből veszem I. Endre királyunknak, a tihanyi bencés apátságot alapító okleveléből (Fej. T. 388). Ebben pontosan körül vannak írva a bencések részére adományozott földbirtokok határai és a határpontok, vagy vonalak az ott akkor élt köznép nyelvén vannak elsorolva. Pld. így: „nogu aza feke rea" – mai nyelven Nagyaszó fokára. Az aszó abban az időben ló legelőt jelentett a sumir assza szó utódaként. Ennek emléket őrzi Asszófő, Aszód, Aszár, Megyaszó, Szikszó stb. községnév. „Mortis vására kuta rea" – mai nyelven Martonvásár kútjára. „Feheru varu rea mene hodu utu rea" – mai nyelven: Fehérvárra menő hadi útra. „Petre zenaís hel rea" – mai nyelven: Péter szénája helyére.

Úgy-e ezelőtt 900 évvel is mennyire más volt nyelvünk szerkezete, mint ma? Hát akkor 5000 évvel ezelőtt mekkora lehetett a különbség? A „ra-re" rag még külön volt a főnévtől, nem volt hozzáragasztva, mint ma, hanem el volt tőle szigetelve. Tehát nyelvünk akkor még részben szigetelő nyelv volt, amint a sumir is. Ma már tisztára ragos lett a nyelvünk. De ehhez a fejlődéséhez nyelvünknek, hosszú idő kellett. De úgy-e ebből a vitathatatlan tényből még a legkonokabb vogulistának is el kell ismernie, hogy ezt a sumir rokon magyar nyelvet csak a sumir nyelvű telepeseknek, vagy ezekkel nyelvileg rokon ősnépnek kellett, illetve lehetett a Kárpát-medencébe vinnie. Erre más értelmes és meggyőző magyarázat nincs, nem is lehet. Hogy ezt az igazságot még jobban megerősítsem, néhány olyan telephelyünknek, vagy földrajzi területünknek a nevét ismertetem, amely csak a sumir nyelvvel elemezhető ki és magyarázható meg, tehát még az ősi sumir telepesekkel kerültek hazánk földjére.

Az ősi Ister kanyarulatáról elnevezett ősi városunkról, Istergamról, Esztergomról már írtam, de azt nem írtam meg, hogy ez a város jóval a honfoglalás előtt már a helyén volt, mert 1000 évvel előbb már neve is volt. Tudniillik, mikor a rómaiak Pannoniát meghódították 44 évi nehéz harc után. Kr. u. 9-ben, ennek a városnak Salva nevet adtak. Nevet adni ugyebár, csak meglevő személynek, vagy tárgynak lehet, ami nincs, annak neve sincs. De megváltoztatni is csak egy meglevő nevet lehet. Esztergom tehát ősi városa volt az ott élő őstelepes sumir eredetű népnek. Máig is e nép által adott neve maradt meg, mert a nép nem vett tudomást a rómaiak névváltoztatásáról. Azért ennek az ősnépnek a nyelvi és vallási emléke él Esztergom nevében még ma is. Vára az ősidőben bevehetetlen volt, mert a Duna szigetén épült. Aragóniai Simonnak is sikerült megvédeni ezt a várost a tatárok ellen 1241-ben. Ez az ősi város tehát ősi népének nyelvi alkatát viselte történelmének egész folyamán. Szláv népnek ott még nyoma sem volt. Mégis Pauler Gyula, annak idején, a budapesti Tudományegyetemen a magyar történelemnek nyilvános és rendes tanára, „szláv fészek"- nek mondta minden alap nélkül a Magyar Nemzet Története című művének a 107. oldalán. A 187. oldalon pedig azt mondta, hogy „a kereszténység alapjait Magyarországon a szlávok rakták le, ez mellett az egyetlen malaszt szó többet bizonyít, mint száz püspök, apát, kanonok, monostor és más efféle szó ellene". Ezt itt csak megemlítem, majd alább bő és igaz megvilágosítást adok róla.

Esztergomtól nyugatra a következő város Komárom volt, már szintén az ősidőben, mert ennek neve is tisztán sumir jellegű és jelentésű. Sumir nyelven Komárom így elemezhető: ka-mor-on. „Ka" a sumir nyelven kaput jelentett, de nemcsak a város, vagy a vár kapuját, hanem magát a várost is. Pld. Babilon városának ősi neve Ka-dingiri, azaz az „Isten városa" volt. Ebből a dingir szóból alakult ki a magyar tündér szó, amely tündér Ilona nevében maradt meg. Il-ana, vagy él-ana, élő anya volt, azaz ősi isten, aki a sumir hitrege szerint szülte a világot. A sumirok az élet megindító forrását az anyában látták, mert minden élőlény az anya! méhében alakul ki és készen jön a világra. Ezért volt a sumirok teremtő istenének a neve Anu, amelyből a mi anyu, vagy anya szavunk a nyelv fejlődésének legegyenesebb vonalán, a könnyebb kiejtés törvénye szerint fejlődött. Csak az "n" hang lett lágyabb és alakult át „ny"-re, de maga a fogalom az életadójának ősi lénye, Anu, ugyanaz maradt. A világ egyetlen nyelvén sem nevezik a szülőnőt ma anyának, csak a magyar nyelven, mert mi nemcsak a szót, hanem a fogalmat is örököltük sumir eleinktől. A szanszkrit nyelven az anya neve „mata", a görögben „métér", a latinban „mater" – az olasz, spanyol portugál és dél-amerikai nyelvekben „madre", franciául „mére" németül „mutter", dán, svéd és norvég nyelveken „moder", holland és flamand nyelveken „moeder", az angolszász nyelveken „mother" – s az orosz nyelvben „mat". Tehát vitathatatlan a sumir nyelvi leszármazás és a nyelvet beszélő nép leszármazása is. Ezt bizonyítja Komárom neve is, amelynek első tagját tehát joggal egyeztethetem a sumir „ka" szóval, a „mor" jelentése pedig annyi, mint föld, vagy földből való, az „o" kötőhangzó, az „n" pedig úgy a sumir nyelvben, mint a magyarban ma „os-es-ös"-nek felel meg. Tehát Komárom így elemezve annyit jelent, mint földvár, nem pedig szúnyoghely, mint ahogyan a szlavisták kitalálták a „Komarci" – szúnyog jelentésű szóból. Hogy Komárom az ősidőben földvár volt, bizonyítja az is, hogy messze környékén a kőnek még nyoma sincs, azért a földsáncokat két sorban egymás mellé szorított fatörzsekkel és gerendákkal is erősítették, a közüket pedig földdel töltötték ki. Ezek a falak akkor jobban ellenálltak a kezdetleges ostromló szerszámoknak, mint a kőfalak. Nem is tudták ezt a városunkat sem bevenni a tatárok, amiről IV. Béla királyunknak egy 1245-ben kiadott oklevele (Fej. VI. 1. 114.) tanúskodik, amelyben egy Faluvéne (Folwyn) nevű vitéz emberének öt ekealj földet adományozott a lakosok nélkül maradt Hetényben, mert Komáromot megvédte a tatároktól.

Komáromtól nyugatra, a Kis-Duna mellett van Győr városa, amelynek ősi sumir neve, mielőtt a rómaiak Pannoniát elfoglalták, Arbó volt. Ezt a nevet a rómaiak Arrabonára másították. Arbó tiszta sumir képzésű szó, elől van a jelzett szó, az „ár" s utána a jelző, a „bo". „Ar" a sumir nyelvben éppúgy, mint a magyarban, annyit jelent, hogy valamiből sok van. Ha a folyóvíz megsokasodik, azt mondjuk, hogy megárad. De nemcsak vízár van, hanem légár, fényár, illatár, szóáradat és színár is van, amit a sumirok még színárványnak, a színek kiáradásának hívtak, mi meg már szivárványnak nevezünk a könnyebb kiejtés törvénye szerint. Pedig úgy-e, nem a szívek kiáradása a szivárvány, hanem a színeké?

Különben ugyanez a képzése a Rába és Rábca folyóknak is. Nekik is, mint Arbónak, az őstelepes sumir fajú és nyelvű lakosság adott nevet. A Rába szó az Arbó könnyebb kiejtésű alakja. A Rábca név az Ar-bo-tu sumir alakból származott. Jelentése annyi, mint bő áradást csináló. Hogy e szófejtésem nemcsak nyelvészetileg, hanem a valóságban is mennyire igaz, bizonyítja az a tény, hogy egyszer győri kisdiák koromban éjjel kellett menekülni a Rábca parti lakásomról, mert a víz szintje már csak kétarasznyira volt a töltés tetejétől. Győr határában van egy Hecse nevű major. Kielemezve: hő-cso, annyit jelent, mint hő víz. Tehát Győrnek ősi Arbó neve és a két folyójának mai neve nem véletlenül keletkezett, hanem e neveket csak olyan nép adhatta, amelynek nyelvén az Arbó, Rába, Rábca bő áradást jelent. Megjegyzem, mint érdekességet, hogy az ősi hagyományt őrző egyszerű falusi, de ősi nép azon a környéken a Rába szót ma is Rábonak ejti. Rábó pedig az Arbó könnyebb kiejtésű alakja. Győr mai neve a gyűrű szóból eredt, mert gyűrű, vagyis kőr alakja volt a későbbi várának.

Az „ár" szóval kapcsolatban itt emlékszem meg Arad városunkról is. A neve ennek is a sumirban, éppen úgy, mint a magyarban, áradásos, árveszélyes helyet jelent. De ennél a városnál nemcsak ez az említésre érdemes, hanem az is, hogy azon a területen, ahol a mezopotámiai sumir néppel rokon hurriták és kanaaniták laktak, már az ősidőben két Arad nevű város volt. Az egyik a Holt-tenger délnyugati oldalán, a másik pedig a föníciai tengerparton. Az elsőről a Biblia emlékezik meg a következő szavakkal: „És hallotta Arad kananeus királya, aki Kánaán földjének déli részén lakott, hogy Izrael fiai megérkeztek" (Numeri XXX. 140-41). Tehát Kánaán földjén az izraeliták megszállása előtt már egy Arad nevű városállam volt, amelynek királya és ennek pedig országa és népe is volt ott. Tehát Kánaán földjén az izraeliták megszállása előtt már egy Arad nevű városállam volt, amelynek királya és ennek pedig országa és népe is volt ott. Ez az Arad nevű városállam azután ott később megszűnt, lakói is elszéledtek. A másik Arad gazdag tengerparti városállam volt Föníciában már Kr. e. a III. és II. évezredben. Nagyméretű tengeri kereskedelmet bonyolított le. Hajói az akkor ismert világ minden részében megfordultak. A város maga egy szigeten épült a tengerparthoz közel. Tehát nemcsak a tenger és erős várfalai védték meg az ellenségtől, hanem még jelentékeny hajóhada is. De Mohamed negyedik utódjának, Othmánnak, sikerült ezt a bevehetetlennek minősülő várost mégis elfoglalnia.

Bíborbanszületett Konstantin kelet-római császár, aki a honfoglaló magyar törzsekről oly kimerítő értesítést írt a „A Birodalom kormányzásáról" című művének VIII. fejezetében, ugyanott a XX. fejezetben írta meg Arad elpusztításának történetét is. Még 300 év múlva, az ő uralkodása idején is lakatlan pusztaság volt ez a gazdag város, azután végleg elenyészett. De névleg mégsem szűnt meg, mert a Kárpát-medencében, a Maros vize mellett épült egy Arad nevű vár és város ismeretlen időben, amely ott ma is megvan. Ez már Szent István korában is a mai helyén volt, mert az általa szervezett Arad megye tőle kapta nevét.

Vajon elhihető-e, hogy a palesztinai és a föníciai Arad nevű városok elpusztulása és a Kárpát-medencei Arad vár és város keletkezése között nincs összefüggés? Ez nehezen hihető el, mert ugyanolyan nevű telephelynek nevet csak ugyanolyan nyelvű nép adhatott, mint amilyen a másik két Aradban élt és ahonnan az menekülni volt kénytelen. Különben is a mi őstelepes népünknek a föníciai néppel bizonyítható összeköttetései is voltak. Arad pedig Fenicia (Fönícia) egyik jelentős városállama volt.

Itt még azt jegyzem meg, hogy a sumir földnek a legdélibb részén, ahol az Eufrates folyó a Perzsa öböl előtti ősmocsarakba ömlött, volt egy Eridu nevű város is. Ennek nevében a meghatározó mássalhangzók teljesen megegyeznek az Arad név gyökhangzóival. Tehát a két szó származása és jelentése is megegyezett. Mivel pedig az Arad szó hangtanilag teljesen kialakult, ez a szóalak minősül Eridunál régebbinek. De azon a területen, amely a Perzsa öböltől félkaréjban a föníciai Aradig terjed, más érdekesség is van. A Bibliában, a Királyok IV. könyvének 18. fejezete 34. sorában ez olvasható: „Hol van Emath és Árpád istene?" A XXX. fejezet 13. sorában pedig ez áll: „Hol van Emath és Árpád királya?'" Emath, ma Homa, az Orontes folyó mellett feküdt, tőle délre pedig egy Emesa nevű város volt. Eme sumir szó, tápláló anyát jelent, mint már írtam. Emlő szavunk a csecsemő táplálkozásának a szerve, emes – aki táplál, emat pedig táplálékot jelentett. Ugyanez a szó van az emésztés szavunkban, ami nem más, mint az étkezés befejezése. De ugyanez a sumir szó van, amint már írtam, a mi emse szavunkban, sőt egy falunevünkben is, a Győr megyei Enese község nevében, amely hangtanilag az emese szó kicsiszolt mása.

A föníciai Arad felett volt egy másik magyar hangzású város is. Ennek Ugarit volt a neve és egy termékeny síkságon terült el. Ugar, az ősi sumir nyelvben és a mai magyar nyelvben is szántóföldet jelent, az „it" pedig az arámi nyelvben, amely akkor ott a lakosság neve volt, férfit jelentett, „itta" pedig asszonyt jelentett. Ez már rég kihalt nyelv, de Jézus még ebben a dialektusban beszélt. Jairus leányának például ezt mondta: „Tal itta kumi" – mondom asszony, kelj föl! Ugarit tehát földműves embert, illetve lakosságot jelentett, de később tekintélyes kereskedő város is lett. Mindezeket pedig azért írtam le és tártam az olvasó elé, hogy saját szemével is lássa azt az igazságot, hogy a földnek melyik részén voltak a magyar helynevekhez értelemre és hangzásra is azonos helynevek. A vogul őserdőben, vagy Mezopotámiában és környékén. Ha ott Voguliában csak egyetlen magyar hangzású és értelmű helynév akadt volna, mily nagy ujjongással kürtölték volna világgá a vogulisták azt a rokonságot bizonyító tényt. De egyetlen egy sem akadt, tehát agyon kell hallgatni, el kell némítani még az ilyen beszédes tényeket is, mint amilyeneket itt felsoroltam.

Sabaria (Savaria) volt a neve annak a telephelynek, amely Pannonia fővárosa lett, mikor a rómaiak Kr. u. 9-ben ennek meghódítását befejezték és a tartományt megszervezték. Hogy ezt a várost tették a tartomány székhelyévé, azt jelenti, hogy Sabaria nemcsak megvolt már a római hódítás előtt, hanem alkalmas is volt arra, hogy egy nagy provincia fővárosa legyen. Nevének csak az „ia" végzete latin, asabar sumir szó, vizes, vagy sáros helyet jelent. A „sza" vagy „szo" sumirul vizet jelent, mint a „to", „so" és „cso" is. A „bara" jelentése pedig valamit létrehozni, szülni, alkotni, ugyancsak sumir nyelven. A víz, a földből mit hoz létre? Sarat. Tehát a névadó lakosságnak sumir nyelvűnek kellett lennie.

Éppen azért a Kárpát-medence más részein is találunk „szabar" nevű helyneveket. Így a mai Győrszentmárton község ősi neve Szabar volt. A rómaiak ezt Sabaria sicca-ra, azaz száraz Sabariára változtatták. Azért, mert a Pannonhegy oldalán épült, a víz tehát leszaladt róla és nem csinált sarat. A Névtelen jegyző azt írta róla, hogy a hegy oldalából előtörő forrásból nemcsak Árpád és vezérkara ivott, hanem a lovaikat is megitatták. Ez ősi város mellett elfolyó patak neve, Pannosa volt. Sumirul Panno-so annyit jelent, mint Panna vize. Ez a Panna szó pedig Anu ősi sumir teremtőisten beceneve. Ezt a folyót ma már Pánzsának nevezik a könnyebb kiejtés törvénye szerint, de ma is híven őrzi ősi sumir nevét.

Van egy Szabária Szombathelytől nyugatra, a mai Burgenlandban, azután a régi Zalavár mocsárral védett romjai szomszédságában van Zalaszabar, Baranyában van Hercegszabar, Nógrád megyében Nógrádszabar, Sopron megyében Alszopor, Felszopor és Sobor, végül Veszprém megyében van Szapár nevű község. Mindegyik sáros, agyagos, ragadós földön fekszik. A két Szoport kivéve mindegyikben megfordultam. Ezek a sumir nyelvű helynevek mind azt bizonyítják, hogy sok száz, vagy ezer évvel a rómaiak előtt olyan nép lakott ott, amelynek nyelvén a sáros szó szabart jelentett. Ezt a népet nem szívták fel az Európát elözönlő árják, hanem nép és nyelvtörténeti alaprétege lett a később magyarnak nevezett népnek és nyelvnek is. Mindkettő, a nép is, a nyelv is ott alakult ki, az egymásra települő néprétegekből. Árpád és népe csak az utolsó hódító katonanép volt hazánk szent földjén, csak új nevet adott neki, mert hatalmat szerzett felette, de cserébe a hatalomért, odaadta a saját nyelvét, mint minden hódító nép Európában. Az említett Sobor, Győr- és Sopron megyék határán fekszik, a Rába bal partján. A neve kielemezve so-bo-ár, annyi, mint bőven áradó víz. Letagadhatatlanul sumir képzésű és jelentésű szó. Ez az alapszava Sopron városunknak is, kielemezve: So-bo-ar-on – bőven áradó víz. Földrajzilag erre rá is szolgál, mert közvetlenül mellette van a Fertő tava. Tehát Sopron városának a neve nem gázló várost jelent gall nyelven, mint ahogy azt valamelyik nyelvészünk kitalálta. Egy város nem gázol a vízben, mint a gólya és átgázolni sem lehet rajta, mint a pocsolyán.

Ugyanilyen képzésű és jelentésű szó Pozsony is. Kielemezve: Bo-so-on, bővizű hely. A kezdő „b" betű a könnyebb kiejtés törvénye szerint alakult át „p"-vé. Hogy nevének megfelel, nem szorul bizonyításra, mert mellette folyik a nagy Duna. Bár példának elég volna ennyi is, de mégis folytatom még, mert e nehéz tétel bizonyításához tömeg adatra van szükség. Kazsok, Somogy megyei falu ma, az Árpád-korban királyi birtok volt. Az oklevélben (Fej. V. 1. 96.) Kasuc néven szerepel. Tiszta sumir képzésű és jelentésű szó. Kielemezve: sok kaput vagy is sok házat jelent. Bozsok (Bosue) és Buzsák (Busuc) Somogy megyei falvak szintén a király birtokállományához tartoztak. Az elsőt Szt. István adományozta el a veszprémi egyháznak, (Fej. VI. 2.1350.) A másikat IV. László adta 1279-ben (HO. Ill. 14.) János nevű ispánnak, aki a lázadó németújvári Henrik ellen, különösen pedig a Morvamezőn Ottokár cseh király elleni harcban, úgy harcolt, mint egy haragvó oroszlán". Mindegyik falu neve sok, vagy nagy bőséget jelent és tisztán sumir képzésű.

Csaba (Csobo) egy Somogy megyei puszta neve ma, hajdan falu volt. II. Endre királyunk adománylevelében szerepel 1222-ből (Fej. VII. 1. 209.) tisztán a sumir nyelv szabályai szerinti képzés, jelentése víz-bő, vagy bő víz, Ugyanez a képzése Békéscsabának, Piliscsabának és Rákoscsabának is. Mindegyik mellett ott van a „cso" – a víz – ma is. Csanád nevünkben is a sumir „cso" víz és „nad" mai kiejtéssel nagy szóösszetétel van. Jelentése mai nyelvünkön: nagy víz. Szálsok (Salsuk) – Baranya megyei falu Szt. Istvánnak a pécsváradi apátság részére 1015-ben kiadott oklevelében (Fej. 1. 291.) szerepel. A neve sok szállást jelent. Tisztán sumir képzésű név. Susuk (Susue) neve víz sokat, vagyis sok vizet jelent. Tisztán a sumir nyelv törvénye szerint képzett szó. III. Endre királyunk adományozta el egy Mihály nevű ispánjának 1298-ban. (Fej. VI. 2. 122.)

Luzsokősi Baranyában található. Lusok vagyis sok ló volt a régi neve, tehát egy nagyobb arányú lótenyésztésre vall a neve és tisztán sumir képzésű szó. Szekszárd nevének jelentése sumirosan szék száraz, mai nyelven száraz szék, a pécsváradi alapító oklevél (Fej. I. 291) sorolja fel azok között a falvak között, amelyeket Szent István adományozott az ottani bencés apátságnak. Nevének „száraz" jelentésére azzal szolgált rá, hogy a régi város, illetve a mainak régi része dombon épült, így a víz leszaladt róla. A rómaiak Alescara változtatták ősi nevét, tehát a római hódítás előtt már virágzó város volt, még pedig a mai nevén. ősi nevét csak olyan nép adhatta, amelynek nyelvében annak értelme és jelentése is volt. Neve tisztára sumir képzésű, tehát az ott lakó nép is csak sumir rokon lehetett. Szomszédságában a Duna partján van Szekcső, elemezve szék-cso annyit jelent, mint szék vizes, vagyis vizes szék, vizes szálláshely. Nevét a Duna vizétől kapta, de nagyon régen, mert szintén tisztára sumir képzésű, amint azok Kaposszekcső és Tápiószekcső községének nevei is.

Bélmura, Bél sumir isten tiszteletére szánt hely volt a Mura folyó mellett. Ma Muraszombat van a helyén. Ill. Endre királyunk adományozta el Hahold fia Istvánnak 1297-ben (W. X. 250.). Nemcsak Bélisten volt sumir, hanem e telephely képzése is. Öllye, egykori Somogy megyei falu nevét az oklevél (W. Ill. 190.) Élyának írja. A sumir Él Istennek és a magyar Élő Istennek a neve van benne, akinek nevét csak hazátlanná lett sumir népe vihette magával oda a somogyi lankákra, vagy a többi lankáira is a Kárpát-medencének. Egy másik Él istenre emlékeztető oklevelet is találtam. Ezt V. István királyunk adta ki 1273-ban a Nyúlszigeti apácák részére, akik között ott volt nővére, Szent Margit is. Itt egy szigetről van szó, amely a Csepel-sziget és Taksony, Pest megyei község között fekszik ma is Ölbő néven. Az oklevél (W. XII. 242. és Fej. V. 1. 49.) Ilbeunak írja, amit Él istenbőségének lehet fordítani. Különben Ölbő nevű falunk is van Vas megyében. Szomor, Komárom megyei község Erzsébet királyné oklevelében szerepel 1275-ből (Fej. V. 2. 286. és W, XII, 144.). Tiszta sumir képzésű és jelentésű szó. A sumirok nemcsak a betűket írták mórba, földbe, hanem házaikat is abból építették. Nádjuk volt bőven, ebből szerkesztették meg a ház vázát, azután ezt két oldalról sárral, vagyis mórral betapasztották. Mórból épít a szegény falusi magyar ember még ma is, az ősi Dunántúlon. Van Mór nevű falunk is Fejér megyében, amely sáros nevére ugyancsak rászolgál. De ugyanezt jelenti Mócsa, Komárom megyei falu neve is, amely Fennena királyné oklevelében szerepel (Fej. VI. 191.), sőt ugyanezt jelenti az Abaúj megyei Tomor falunak a neve is, to-mor, annyi, mint – sáros tó. Ez is tisztán sumir képzésű és jelentésű szó. Malomsok, V. István király 1271-ben egy Malomsok nevű földet adományozott a győri vendégeknek (Fej. V. 1. 11.). Ennek a határa Győrtől Zámolyig terjedt. Ez a falu már nincs meg. Ellenben Győr megye Sokoróaljai járásában, a Marcal folyó mellett két ilyen nevű község van ma is, úgymint Ómalomsok és Újmalomsok. Ez a falunév is tisztán a sumir nyelv szabályai szerint képződött, elöl van a főnév, utána a számjelző melléknév. Maga a szó azt a szerkezetet jelenti, amely az őrlést végzi, s ennek gyökszava csak a sumir „ma" és „mu" összekapcsolásából keletkezhetett „ma-mu"- vá, amelynek jelentése az, hogy őröl magot. Mert amint a sumirok voltak a világ első gabonatermelői, úgy első molnárai is csak ők lehettek. A latin molo – őrölni éppúgy tőlük származik, mint az orosz melnik, vagy a tót mlinár.

Említettem már, hogy Kr. e. a III. évezredben az ún. Péceli korszakban már virágzó földművelés és gabonatermelés volt hazánk területén. A gabonaszemeket tehát már akkor valamilyen eljárással lisztté kellett porlasztani, hogy étel lehessen belőlük. IV. Béla királyunk felesége, Mária királyné, férje jóváhagyásával a pozsonyi várhoz tartozó Bős és Arpádsoka, az oklevélben Arpasuka nevű falvakat 1269-ben Miklós nevű ispánnak adományozta (W. VIII. 265). Bős bőven termő földet, Arpádsoka pedig sok árpatermő területet jelent. Ez utóbbi név tisztán sumir képzésű és bizonyítéka annak, hogy magát az árpa gabonafajtát nevével együtt szintén a sumiroktól örököltük.

Tósok az oklevél (Fej. VI. 7. 350.) szerint Thusuktelke néven szerepelt. Ez a falu ma is megvan Veszprém megyében. A neve tiszta sumir képzésű és jelentésű. Tótsok – IV. Béla ezt a falut a német lovagrendnek adományozta, azelőtt szolgagyőri várbirtok volt. Az oklevél (Fej. IV. 1. 313 és W. II. 152.) „Suk"-nak írja. Magyarsok nevű falu kettő is volt az Árpádok korában Magyarországon. Az egyik a soproni vár tartozéka volt, amelyet III. Endre királyunk cserélt el egy Mihály nevű ispánnal, 1298-ban (Fej. VI. 2. 122.). A másik Nyitra-megyében, a vágsellyei járáshoz tartozott. Mindkettő tiszta sumir képzésű szó.

Tarcsa. Kielemezve Tar-cso, annyi, mint tartó vizet, vagyis víztartó. Tiszta sumir képzésű és jelentésű ősi szó. A régi Nagymagyarország területén hét ily nevű község van. Egy található a régi Vas-megyében, a mai Burgenlandban. Híres fürdőhely, mert kétféle gyógyforrás bő vize bugyogott fel már sok ezer év előtt ott. Az egyik szénsavas, a másik kénsavas. Mint telephely is, már néhány ezer évvel megelőzte a magyar honfoglalást. Nevet is az az ősnép adott neki, amelyik „cso"-nak nevezte a vizet, csuhának a vízhatlan felsőruhát, csupornak, csöbörnek és kancsónak a víztartó edényt, csónaknak a vízi járművet, csatornának a vízvezető árkot, csutorának a nyakba akasztható vizes edényt, amelyikből idővel bortartó edény lett. Igaz, hogy a mai magyar is így nevezi ezt az edényt, de már nem tudja, hogy miért, pedig az ősi neve víztartót jelent, mert az ősember már akkor is ivott vizet belőle, amikor még a bort nem ismerte, csutora tehát akkor is volt, mikor a bornak híre se létezett. Látják, kedves Olvasóim, hogy milyen messze ható őstörténet árad ki egy kis csutorából? Ilyen őstörténet tör elénk Tarcsa nevéből is, mert azt is csak az a nép nevezhette el, amelyiknek nyelvében a tarcsa szó víztartót jelentett és még akkor mikor a víznek a nép ajkán „cso" volt a neve. Tarcsa nevű falu van még Moson megyében, Pest megyében, Békés megyében a Körös vize mellett Köröstarcsa, Biharban Értarcsa és Háromszékben Tarcsafalva. Ezek a szavak pedig csak azt az egy igazságot hirdetik és bizonyítják, hogy ugyanaz a nyelvű nép élt az egész Kárpát-medencében már akkor, amikor a vizet „cso"-nak hívták.

De ilyen nagyon ősi nevűek és származásúak az ide nem messze levő Alsó- és Felsőpula nevű községek is. Pula sumir szó, mai nyelvünkön gyereket jelent. Az ország több részén ma is pulyának hívják a gyereket és pulinak a juhászkutyát. De volt egy Záhpolya (Zápolya) nevű előkelő magyar család is, amelyikből származott Zápolya János, a mohácsi vész utáni magyar király. Éppen amikor már nyomda alá kezdtem diktálni e művet, az egyik amerikai barátom elküldte nekem dr. Pálfalvy Sándor, az amerikai Birmingham városban működő magyar orvosnak házilag előállított és sokszorosított „Puli” című lapját. Ebben két olyan sumir írással írt agyagtábláról ad hírt, amelyek feltétlenül érdekelnek minden magyar embert, mert e két agyagtábla írott tartalma a magyar őstörténettel szervesen összefügg.

Ezek az írott agyagtáblák a sumirok egyik legősibb városának, Urnak a romjaiból kerültek elő, körülbelül a Kr. e. 3500. esztendőből. Jelenleg a British Múzeumban vannak, Londonban. Az egyik cserép múzeumi száma 307, a másiké 863. Az egyik egy Kuth nevű sumir család jószágállományának fajta- és darabszám szerinti jegyzékét tartalmazza, a másik pedig egy Bana nevű családét. A Kuth nevű családnak 216 lova legelt a mezőn s a pásztor 8 kuvasszal vigyázott reájuk, 167 szarvasmarháját 6 komondorral őrizte a gulyás, 620 juhot 2 falkában pedig 3-3 pulikutyával őrizték a juhászok. A Bana nevű családnak 72 lova legelt s erre vigyázott 2 kuvasz, 436 darab szarvasmarha volt két legelőn 6-6 komondorral és 2-2 pulival, 840 darab juhot három falkában egyenként 2 komondor és 3 pulikutya őrzött. Az itt említett kuvasz-, komondor- és pulikutyák tehát öt és félezer év időtávolságából azt ugatják a jelenkor sok süket magyarjának a fülébe, hogy ők vér szerinti és névszerinti ősei a mai magyarországi, hasonnevű utódaiknak, mert ezek azzal az őstelepes néppel kerültek a Kárpát-medencébe, a jelenlegi hazájukba, Magyarországba, amelyik nép már 5500 évvel ezelőtt is tartotta, nevelte és felhasználta őket, még a Puratu, vagyis az Eufrates mellett. Ők tehát ugyanazt a népet szolgálták már akkor, amelyik most is szeretettel tartja őket a Duna-Tisza táján. Erre más értelmes magyarázat nincs!

De nemcsak az említett kutyák élnek ma is Magyarországon, hanem a két sumir család neve sem halt ki a mai napig Magyarországon. Számos Kuth, vagy mai kiejtéssel Kuthi család van Magyarországon, e sorok írója is többel találkozott. A Bana nevű családról pedig még írásos bizonyítékokat is találtam az Árpád-kori Oklevéltárunkban. Pld, a Hazai Okmánytár IV. kötetének 88. oldalán az olvasható, hogy a Vas megyében működő és a várjavakat visszaperlő bizottság Szünőse (Scynse) falvát elvette egy Bana nevű embertől, mivel előbb az várbirtok volt. IV. Béla királyunk azonban visszaadta neki, mert ő ezt a falut cserében adta Banának az ő Léka melletti Velike nevű örökbirtokáért (HO. IV. 88.). V. István király 1259-ben Bana fia Páris-nak Káld községben juttatott egy részbirtokot (Fej. VII. 3. 39.) De az ország különböző helyein ma is vannak Bana nevű családok. Gyerekkoromban, a falumban, a Győr megyei Téten is volt. Az evangélikus egyház anyakönyvei bővebb felvilágosítást adhatnak.

A sumir nyelvben a kutya neve kudda. E szónak a töve: kud, jelentése többek között: „harapás". A „du" magyarul tevőt, csinálót jelent. Kuddu, vagy kudda, tehát harapást csinálót, vagy harapós állatot jelent. A magyar kutya szó pedig ennek az ősi kudda sumir szónak a könnyebb kiejtés törvénye szerinti egyenes utóda. Említettem már, hogy a lovat a sumirok más néven „assza"-nak is nevezték. A kuvasz ősi neve kuassza, kuasz volt, ami lóőrző kutyát jelent, a kumundur pedig a mundéros, vagyis a bundás kutya. A puli meg a gyerek-kutya, vagyis a kistermetű kutya, amint ma is beszélünk gyereklányról, vagy gyerekemberről is. Tobaj sumir képzésű név, jelentése tó-bő, mai nyelvünkön bő tó, vagyis nagy tó. Ennek a névnek meg is felel, mert közte és Németújvár között ma is egy nagy tó van, amit ma halastónak neveznek. Tiszta sumir képzésű és származású szó, amint a vele szomszédos Tarcsa is. Ugyanaz a nép nevezte el őket már az ősidőben.

A szomszédos Németújvár már a honfoglalás után épült. Ezt először II. Géza királyunk említi meg egy oklevelében 1157-ből (Fej. VII. 5. 117.), amelyben az akkor épült vár tartozékait sorolta el. Csobaj, Szabolcs megyei község, ugyanaz a sumiros szerkezet, mint Tobaj, csupán a tó mindig nagyobb víz volt, mint a „cso". Nevének jelentése nagyon érthető, mert mellette folyik a Tisza és az ott levő tóból ered a Takta. Sömjénsuka puszta a Győr megyei Gyarmat község határában van. Sömjén a semmilyen, értéktelen szóból származik. Az olyan kaszálót, vagy legelőt hívják sömjénesnek Dunántúl, amelyben sok a sásos, savanyú fű, amit a marha nem eszik meg. Tiszta sumir képzésű szó. Somorja első szótagja a „so", vizet jelent, a másik „mor", pedig földet, tehát jelentése földes, vagyis sáros víz. Hasonlít a már említett Szomor község nevéhez, úgy jelentésre, mint tiszta sumir képzésre vonatkozólag is. Mor-so volt az ősi neve a mai Maros-Somlyónak, jelentése sáros víz. Varsány úgy képzésre, mint jelentésre ősi sumir szó, vonatkozik pedig arra az ősi halászó eszközre, amelyet fűzvesszőből. vagy később zsinegből fontak. Egy befelé egyre szűkülő úton a hal bele mehetett, de kifelé már nem volt kiút. Nevének jelentése magyarul vízi vár, vagy vízi rekesz. Az ősidőben már kedvelt halászó eszköz volt, amint bizonyítják ezt a nevéből származó községnevek is. Pld. Nagy- és Kisvarsány Pest megye, Varsány Nógrád és Veszprém megye és Varsád Tolna megye.

Koroncó – Győr megyei község. Igen kevés ember van, aki a nevét is hallotta. Annyira félreeső helyen van, hogy minden nagyobb esemény kikerülte. Pedig alig van öregebb falunk nálánál. Neve sumir nyelven elemezve: Kuruntu. Kurun a sumir ősidőben kenyeret jelentett, a „tu" tevőt, csinálót, termelőt jelent. Nevének jelentése tehát a mostani magyar nyelven, kenyértermő hely. Erre a névre rá is szolgál, mert határának az a része, amely Rábapatona felé esik, ahol Gézaháza major is van, olyan fekete a föld, mint a Bácskáé. De hogy lett a kurunból kenyér? A könnyebb kiejtés törvénye szerint. A magánhangzók közül a legnehezebben kiejthető az „ú" és „ű" hang, mert ezek kiformálásához még az ajkak gömbölyű összehúzás ára, csucsorítására is szükség van. Azért idővel az „u" -ból a könnyebb kiejtésű „o" lett, vagyis a kurunból koron. Ebből pedig idővel a még könnyebb kiejtésű keren alakult ki, ami lágyítva kereny lett. E korból származik a Kerény, Bács megyei falunk neve. A szó közepén levő nehéz hangzású „r" betűnek a szó végére szorítása után lett a mai kenyér szavunk. Hogy mennyi idő kellett ehhez az átalakuláshoz, nagyon nehéz megmondani. Az előkerült sumir cserepeken még „kurun" a kenyér. Koronná és kenyérré tehát csak jóval később, a Kárpát-medencében alakult át. Kr. e. a 2500-ik év körül a rézkorszaknak úgynevezett Péceli szakaszában már földművelés, kenyérmagtermelés volt hazánkban. Tehát e szónak kenyérré átalakulása csak ott a Kárpát-medencében mehetett végbe. A kenyér szó írásos nyomára először egy 1210-ben kiadott oklevélben akadtam. A győri káptalan intézkedett ebben a Kenyeri nevű puszta körül lakó Bakony-őrök ügyében, akik a szentmártoni apátság varsányi és lázi-i népeit háborgatták. (Pannonhalmi Oklt: 1. 619.) Koroncó mellett folyik egy középnagyságú folyó. A nevét a környező nép folyása egész hosszában „Marcó"- nak hívja, de hivatalosan Marcal a neve. A forrásnál levő falut már Szent István is Marcalfő néven adta a veszprémi egyháznak (Fej. 1. 289.). Pedig ősi neve Marcó lehetett, mert így van értelme sumir nyelven. „Mor-tu" annyit jelent, mint sarat csináló, szóval földes, iszapos víz. Úgy vélem, hogy a Marcal nevet a rómaiak adták ennek a folyónak valamelyik Marcellus emberükről. De a nép nem vett tudomást semmi ilyen elkeresztelésről és úgy mondta a nevét tovább, ahogy őseitől hallotta, amint mondja ma is. (Vas megyében található Marcaltő nevű község, Veszprém megyében, Veszprémtől nem messze pedig Márkó nevű község. A szerk.)

Még csak egy sumir örökségről emlékezem meg, mert ennyi példa után a jóhiszemű olvasó meggyőződhetett állításom igazáról; a makacs kétkedőket és a mindennek ellentmondókat úgy sem lehet meggyőzni. Olyan ősi szitkozódó kifejezést idézek, amilyet még ma is sumir nyelven mondanak Magyarországon. Ez pedig így hangzik: „Gézengúz gazember". Hallottam e nem dicsérő kifejezést Dunáninnen, Dunántúl, a Felvidéken és Erdélyben egyaránt. A mai magyar ember a harmadik szót megérti belőle, de nem helyesen értelmezi már, mert azt hiszi, hogy a gazember szóban a gazhoz való hasonlítás azért sértő és lealázó, mert az egy ártalmas, tehát haszontalan gyomnövénynek a neve, amely tönkreteszi az értékes és hasznos növényeket.
A sumir nyelvben a „gaz" gyilkost jelent. Az a gyomnövény is azért kapta a gaz nevet, mert megöli a nemes növényt. A géz, vagy giz szóból pedig az elmúlt pár ezer év alatt kéz lett a könnyebb kiejtés törvénye szerint, a gúz pedig gúzs-ra, bilincsre változott. Tehát ez az ősi sumir címzés a mai nyelvünkön „kezén megkötözött, vagyis kötnivaló gyilkost" jelent. Hát, ami azt illeti, sumir őseink sem voltak válogatósak a címek osztogatásában, különösen, ha megharagudtak.

De van egy ősi dalfoszlányunk is sumir nyelven. Az ősi Sárközben a leánykák még ma is énekelik ezt a versenkint ismétlődő dalt: „él-e, dudál-e, rózsám szeret-e?" Az „al" sumir szó magyarul az élni igét jelenti. A „du" szintén sumir szó, magyarul hangot jelent. Duda – hangzó szerszám, dúdol, vagy dudál annyi, mint hangot ad, énekel, vagy beszél. Tehát az ősi sumir hangfoszlány mai nyelvünkön így adható vissza: él-e, beszél-e? Tehát ezek az ősi és ma is élő emlékfoszlányok mind azt igazolják, hogy az őstelepes magyar nép sumir-rokon volt, mert kétségkívül tény, hogy csak annak az ősi népnek leszármazóival és utódaival együtt maradhattak meg azok az ősi szavak. Koroncó nevet is annak a Marcal parti kis falunak csak sumir-rokon nép adhatott még akkor, amikor a kenyeret koronnak nevezte.
De ez a nép egyfolytában, megszakítás nélkül ottmaradt az idők változásain akkor is, amikor a nyelv törvénye a koronból kenyeret alakított. Érdekes azonban az, hogy az ősnép kenyerének a neve idők folyamán változott és alakult, de a telephelyének neve megmaradt még abban az ősi alakban, mikor a kenyeret koronnak nevezték. Ezért őriznek a helynevek évezredes múltat. Tehát az azokból való következtetés nem helytelen és nem is téves.

(folytatjuk)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Őrzők, vigyázzatok a határra! - Pósán László - Veszprémy László - Boda József - Isaszegi JánosŐrzők, vigyázzatok a határra!
Könyv - Bolti ár: 7 800 Ft
Internetes ár: 6 630 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Egyvilágrend - Drábik JánosEgyvilágrend
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 149 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat