HunHír.info

2018. Földanya hava 18. nap, Tardos napja.

Újabb világszégyen: a Műcsarnok igazgatója nem engedné benne Horthy-emlékmű felállítását

2012. augusztus 06. 12:59
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

horthy_erdelyben250.jpgAmint a napokban jeleztük, kormánytámogatású hivatalosságaink szóra sem méltatják elhallgatott irodalmi nagyjainkat, azonban nemcsak róluk, gyalázott politikai eleinkről sem akarnak hallani, nemhogy például emlékművet állítani nekik: bizonyítva a világhatalomnak, hogy a neki való megfeleléskényszer kinyilvánításában sincsen uborkaszezon, a minap a Műcsarnok igazgatója elmondta, nem engedné benne Horthy-emlékmű felállítását, mert az bizony a művészi múltformálás 'szélsőséges megközelítési módja' volna: igen, ilyen alighanem csak nálunk fordulhat elő, mivel máshol már nemcsak múzeumi, köztéri emlékművek sokasága állna egy nemzeti hősnek.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Amint a 'Népszabadság' írja (2012. augusztus 3.), 'Mi a magyar most?' címmel ötven kortárs képzőművész alkotásainak bemutatásával a 'magyar identitás megjelenítésére' kiállítás nyílt a Műcsarnokban, amelynek igazgatója s a tárlat kurátora, Gulyás Gábor elmondta (túl azon, mennyire örül, hogy a bemutatottak értelmezését segítő rövidfilmben például Heller Ágnes fejti ki válaszát a címadó kérdésre), hogy nem a politikai közbeszéd leegyszerűsítő logikája és vulgáris hangneme, hanem 'a művészet árnyaltságá'-val, 'gazdag kifejezőerejé'-vel hatás jegyében 'a szélsőséges megközelítési módot alkalmazó munkák' szigorúan kizártak, majd arra a kérdésre, Horthy például jöhet-e, így válaszolt:

'Miért ne lehetne reflektálni Horthy szerepére? Persze ha valaki egy Horthy-emlékművet szeretne felállítani a Műcsarnokban, azt nem engedném. Egyébként ráhibázott: az egyik képen megjelenik Horthy, egy másikon pedig Kádár János is. E két ember történelmi szerepéről mostanában olyan sokat beszélnek, személyiségük annyira 'benne van a levegőben', hogy bizonyos furcsa értelemben celebeknek is tekinthetjük őket. Nekem ez nem nagyon tetszik, de tudomásul veszem.'

Szóval Horthy és Kádár 'celebek', csakhogy a rájuk használt, egyre elcsépeltebb kifejezés bármikor bárkire vonatkoztatható, ugyanis az angol 'celebrity' megrövidüléseként híres és hírhedt személyt egyaránt jelenthet, így különösebb szemantikai szakavatottság nélkül is belátható tehát, hogy a bolsevizmust 1919-ben legyűrő, ezzel Európát tőle megmentő Horthynak az azzal szembeszállókat 1956 után felakasztató Kádárral egy lapon történő emlegetése aligha kérdés, hogy csupán a tudatlanság számlájára írható-e, miként az sem, már hányadik világszégyen ez, hiszen ilyen alighanem csak nálunk fordulhat elő, mivel máshol már nemcsak múzeumi, köztéri emlékművek sokasága állna egy nemzeti hősnek.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész. - Andreas MoritzAz egészség és megfiatalodás időtlen titkai 1. rész.
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat