HunHír.info

2019. Áldás hava 19. nap, Kamorka napja.

Templomban készült támadásra egy szíriai iszlamista arab terrorista - Az Államokban...

2019. június 20. 06:52
Hunhír.info

terrorista-250.jpgA pennsylvaniai Pittsburghben letartóztattak egy szíriai férfit, aki terrortámadást tervezett egy keresztény templom ellen – jelentette be szerda éjjel a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint a 21 éves Musztafa Muszab Alowemer 2016-ban menekültként érkezett Szíriából az Egyesült Államokba. A szír háborús viszonyokra tekintettel a menedékkérelmét pozitívan bírálták el, és azóta a pennsylvaniai nagyvárosban élt

Magyar Menedék - Raffay

Az FBI egyik beépített ügynökének információi szerint Alowemer azt tervezte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében terrortámadást követ el egy keresztény templom ellen. Tervének részleteit megosztotta egy férfival, akiről azt hitte, hogy az Iszlám Állam híve, ám az illető az FBI fedett ügynöke volt. Többször is találkozott vele, és a robbanószerek megvásárlásairól is beszámolt neki.

Alowemer jelen volt a közösségi médiában is, ahol kinyilvánította, hogy támogatja az Iszlám Államot, és készen áll arra, hogy bármikor útra keljen, és csatlakozzék a dzsihadistákhoz. Szintén a közösségi médiában osztott meg különböző terrorista propagandaanyagokat, valamint további terrorista célpontokat ajánlgatott Pittsburghben és környékén.

A Szövetségi Nyomozó Iroda terrorelhárítási egységének így sikerült elejét vennie a terrortámadásnak. "Az FBI rendkívül komolyan veszi a templomok és vallási intézmények elleni fenyegetéseket, és minden rendelkezésre álló erőforrását felhasználja egy lehetséges terrortámadás megelőzéséhez" – mondta a Fox televíziónak Michael McGarrity, az FBI terrorelhárítási részlegének helyettes igazgatója.

A szír férfi bevallotta, hogy tömegek elpusztítására alkalmas bombát akart robbantani a kiszemelt templomban. Az amerikai hatóságok szerint azt mondta: ösztönözni akarta az Iszlám Állam Egyesült Államokban élő támogatóit további hasonló akciókra, valamint bosszút akart állni a Nigériában likvidált terroristákért. Azt is közölte, hogy tettét a mise és az imádság pillanataiban tervezte elkövetni.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint Musztafa Muszab Alowemer a Szíria déli részén fekvő Dara városában született, és 2016. augusztus 1-jén érkezett az Egyesült Államokba.

MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Bevesszük a kanyart? - Csath MagdolnaBevesszük a kanyart?
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 816 Ft
12% internetes kedvezménnyel
Trianon 100
Trianon 100
Könyv - Bolti ár: 12 000 Ft
Internetes ár: 10 800 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - Babucs ZoltánA Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat