HunHír.info

2018. Álom hava 14. nap, Szilárdka napja.

Kúrcsányi irodája lángolhat a Teréz körúton - no, ebből lesz az összeesküvés-elmélet!

2018. november 17. 15:46
Hunhír.info

GYF-petos.jpgTűz ütött ki abban a Teréz körúti irodaházban, amely a DK országgyűlési képviselőinek, a DK-nak és a DK pártalapítványának is helyet ad. A tűz azt az emeletet érinti, amelyen ezek az irodák is vannak. A tűzoltók már végzik az oltást, a tűz okáról és körülményeiről egyelőre semmit sem tudunk. A tűz idején a párt egyetlen munkatársa sem volt az irodákban, személyi sérülésről nem tudnak - közölte a párt.

Menedék - Atilla

Hatalmas a füst a körúton, helyszínen lévő tudósítónk azt mondta, a Szondi utca és a Teréz körút sarkán lévő ház tetejéről darabok is leszakadtak, a Blaha Lujza tér felé le van zárva a körút. A Katasztrófavédelem negyed 3-kor még azt közölte, kb. 200 négyzetméteren ég egy négyemeletes épület tetőszerkezete, 3 után viszont már azt közölte, nagyjából 400 négyzetméter ég a tetőszerkezet.

A helyszínre tíz tűzoltó gépjárművel vonultak ki a fővárosi hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kilenc vízsugárral, köztük három emelőre szerelt vízsugárral körülhatárolták a tüzet, így az továbbterjedni már nem tud.

Nem jár a villamos, hatalmas a dugó

A BKK a Facebook-oldalán azt írja: "A 4-es és a 6-os villamos nem közlekedik a Blaha Lujza tér és a Jászai Mari tér között. Az M1-es és az M2-es metró, illetve az M3-as metrópótló és a 9-es autóbusz használatát ajánljuk. Lezárták a Teréz körutat a Petőfi híd irányában a Podmaniczky utca után, mert tűzoltók dolgoznak. A Nagykörúton mindkét irányban torlódás alakult ki. A keresztező útvonalakon és a környező utcákban is tumultusra készüljetek."

hvg.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat