HunHír.info

2018. Áldás hava 18. nap, Lilla napja.

Kóser bolt nyílt a Lehel téri piacon a sittes Kunos jelenlétében

2017. december 17. 13:55
Hunhír.info

Budapesten nagyon kevés hely specializálódott kóser termékek, főleg húsok forgalmazására. A XIII. kerületben található Lehel téri Vásárcsarnokban azonban a Hanuka negyedik napján nyitott meg a BZSH felügyelete mellett – és dr.Kunos Péter ügyvezető igazgató jelenlétében- egy új hentesbolt, amelyben már a kezdeti árukészletben is több friss kóser termék közül válogathatnak a vásárlók.

A Deutsch Péter rabbi közbenjárásával nyíló üzletben csirke- és pulykahús, szalámik, snack kolbász, virsli, pulykamell sonka kapható, de a jövőben kóser marhát, borjút és bárányhúst is forgalmaznak majd.

A húsok mellett kóser tészta és olaj is kapható, ám az árukészletet folyamatosan bővítik, így idővel jóval nagyobb választékból lehet majd válogatni a Lehel téri Kosher Cornerben.

“A bolt úgy lett kialakítva, hogy a bolt egyik felében került kialakításra egy kóser sarok, ahol a Kóser Laky Konyhából, illetve a kóser vágóhídról, rabbinikus felügyelet mellett előre becsomagolt termékeket lehet vásárolni.” – mondta az új kóser bolt jellegéről Deutsch Péter rabbi.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Találkozás az Istenekkel - Zecharia SitchinTalálkozás az Istenekkel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Önéletrajz - Bruce DickinsonÖnéletrajz
Könyv - Bolti ár: 3 999 Ft
Internetes ár: 3 599 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Egy új világrend felé - Tóth Gy. LászlóEgy új világrend felé
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 241 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A célkeresztben: Magyarország - Frank FürediA célkeresztben: Magyarország
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 610 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat