HunHír.info

2018. Magvető hava 18. nap, Szivöltő napja.

A magyarság a demográfiai szakadék szélére sodródott

2017. november 22. 13:18
Hunhír.info

gyertyak500.jpgA magyar társadalom legnagyobb problémája, s egyszersmind a jövőjét destabilizáló legveszedelmesebb fenyegetés nem más, mint elégtelen népesedési helyzetünk. Ennek ellenére a Népjóléti bizottság mai ülésén a jelenlévő kormánypárti képviselők egyhangúlag söpörték le a családtámogatások kibővítésének szükségességéről szóló, 12 pontból álló jobbikos határozati javaslatot. A tárgysorozatba vétel elutasításával azt is lehetetlenné tették, hogy az Országgyűlés legalább tárgyalhasson a néppárti felvetésekről.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

A nemzet sorsát alapvetően a népesedési folyamatok határozzák meg, márpedig a magyarság a demográfiai szakadék szélére sodródott. A magyar társadalom már évtizedekkel ezelőtt az önfelszámolás útjára lépett, s ha nem történnek az eddigieknél is határozottabb népesedéspolitikai intézkedések, akkor kiírják a nemzetet a történelemből. A kormánypárti képviselőkre nem hatottak Gárdonyi szavai sem, aki szerint „a család, olaj az élet lámpásában”, ezért teljesen jogos igény a felelősen gyermeket vállaló szülők részéről, hogy az állam a gyermeknevelésre a humántőkébe való nagyon komoly közérdekű befektetésként tekintsen, és éppen ezért, fokozottabban támogassa is azt.

Az elégtelen születési rátából, az elöregedési recesszióból, a rettentően magas halandóságból, és a kivándorlásból táplálkozó több tízezres évi fogyás, valamint a vidék elnéptelenedéséből illetve a cigányság nem integrálódott részének demográfiai robbanásából fakadó problémák komor árnyékot vetnek az ország jövőjére. Az egyfajta népesedéspolitikai szándéknyilatkozatként is felfogható jobbikos határozati javaslat elutasításával a Fidesz egyértelművé tette, hogy még a legfontosabb nemzetstratégiai ügy esetén sem hajlandóak felülemelkedni a pártpolitikai szemléleten.

Kormányra kerülve, a Jobbik szem előtt fogja tartani, hogy a gyermeknevelés állam részéről történő figyelembe vétele nem holmi szociális kegy, hanem a megmaradásba, a jövőbe való legbiztosabb befektetés.

Ander Balázs, az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Népesedéspolitikai albizottságának elnöke

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Régi magyar fegyverek - Dr. Hidán Csaba LászlóRégi magyar fegyverek
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A holnap ma kezdődik - Csath MagdolnaA holnap ma kezdődik
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat