HunHír.info

2017. Földanya hava 22. nap, Senyő napja.

És ha leverik a lázadó idegen kontinensfoglalókat, akkor mi van?

2017. május 19. 06:04
Hunhír.info

menekulttabor-250.jpgBűncselekmény hiányában a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette az illegális bevándorlók számára fenntartott nagyfai menekülttáborban 2015. október 23-án történt események miatt indult nyomozást – tájékoztatott Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A menekülttáborban zendülés tört ki a migránsok között, akik elégedetlenek voltak elhelyezési körülményeikkel. A Csongrád Megyei Főügyészség az ügyben tíz idegenrendészeti őrizetessel szemben emelt vádat fogolyzendülés miatt. A Szegedi Törvényszék márciusban első fokon kilenc vádlottat felfüggesztett, egyet pedig letöltendő börtönbüntetésre ítélt.

Ugyanakkor az eset kapcsán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentése alapján az ügyészség ismeretlen tettes ellen, hivatalos eljárásban, folytatólagosan elkövetett bántalmazás bűntette miatt is nyomozást indított, az Európa Tanács Kínzás és Kegyetlen, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód Megelőzésével Foglalkozó Bizottságának (CPT) jelentése alapján. A bizottság éppen ezekben a napokban tartott szemlét a nagyfai objektumban, amelynek lakói a zendüléssel kapcsolatban azt állították, hogy a helyszínre hívott rendőrök fizikailag bántalmazták őket.

A CPT-delegáció az általa kibocsátott nyilatkozatban – konkrét tények megjelölése nélkül – hivatkozott a migránsok állításaira. A lefolytatott nyomozás során ezzel szemben a sértettként kihallgatott migránsok egybehangzóan tagadták a bántalmazást. Ezt a tanúvallomá­sok, az okirati bizonyítékok, az objektum kamerafelvételei és az igazságügyi orvos szakértő is alátámasztotta. Mindezek alapján az ügyészség megszüntette a nyomozást.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Ész és Hit - Czakó GáborÉsz és Hit
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Fázis - Michael RadugaA Fázis
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A C vitamin varázslatos ereje - Thomas E. LevyA C vitamin varázslatos ereje
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat