Utazás az ismeretlenbe

Tíz év után egy nagyszabású koncert erejéig ismét összeáll a kilencvenes évek egyik úgynevezett sztárzenekara, a Tátrai Band. Noha a zenét, vagy a zenei stílusokat, azok szeretetét vagy elvetését általában egy társadalmi-politikai időszakhoz is kötni szoktam, amikor a zenéről írok, a fülnek való dallamok mellett azért mindig ott van a háttér, illetve annak összevetése, hogy mit segített, vagy éppen mit gátolt a muzsika egy adott időszakban.

Aztán úgy leültem beszélgetni magammal, miután Tátraitól megtudtam, hogy az azóta már az égi zenekarokat erősítő Kovács Tamás basszusgitáros-szövegíró helyett most más brummogtatja majd a húrokat, úgy hirtelen bevillant: Tátrai gyakorlatilag részese volt a hetvenes évek elejétől szinte minden olyan jelentősebb eseménynek, vagy fordulatnak, amibe személyes sorsom is vitt.

Amikor az első bőrös időszakban elvetve az Erdős Péter-féle slágergyár manipulációit, az underground Syrius volt a kedvencem, ott láttam meg először a copfos nagydarab fiatalembert, aki a Bercsényi kollégium parányi kis színpadán száz-százötven szerencsésen bejutott, a földre helyezett matracokon tanyázó rajongó épp az ő keze nyomán szívta magába a Hey Joe-t. Akkor valahogyan 73-74-75-ben ez a jazz-rock irányzat, vagy annak bizonyos válfajai voltak a kedvencei a hivatalossal szembefordult nemzedéknek, hogy aztán majd később, vagy vele párhuzamosan Béla, illetve utózenekara, a Korál nyomja a rockot, amikor már Radics az ég felé közeledett.

A Syrius hajó légköre, a szabadságvágy és a Nyugat akkori értelmezése valahogyan összefolyt Tátraival, és ez folytatódott akkor is, amikor Török Gyugyóval csinált közös bandát, amely a nagy balatoni autóstopos turnékat és szakadt nyarakat idézte.

Aztán robbant a rock és a fekete bárányok taroltak mindent, de azért Tátrai szinte mindenütt felbukkant. Akár mint háttérember, akár meghívott vendégként bűvölte a gitárt, hogy aztán a kilencvenes évek elején, a megváltozott világban megalapítsa a Tátrai Band-et. Vagyis mikor? Amikor megfordítottuk a köpönyeget, szabadon szemlélődtünk szerte a világban, s jöttünk rá, hogy sem ott, sem itt nincs kolbászból a kerítés.

Abban az időszakban, amikor az emberek keresték a helyüket és keresték a válaszokat az előttük álló megoldásokra, hirtelen mindig képbe került Tátrai. Aztán változott az idő, jött a nagy rádöbbenés és az egészből való kiábrándulás, és egyre erőteljesebbé váltak a nemzeti sorskérdések, ő akkor is ott maradt, ha nem is zenekarral, de magában, vagy barátjával, Szűcs Antal Gáborral, hogy egy másfajta stílust honosítson meg.

Aztán most, amikor már a kilencvenes évek eleje is olyan nosztalgikusan elfogadhatónak kezd tűnni a mostanihoz képest, Tátrai összehozza a csapatot. Mert olyan, mint a történelem. Velünk él.