HunHír.info

2019. Ígéret hava 19. nap, Oguz napja.

A lyukas lobogó lett a polgári körök zászlója

2008. november 29. 19:17
HunHír.Hu

Az ország mintegy tízezer polgári körének több százezres tagsága képviseletében ezren vettek részt szombaton a Polgári Körök Országos Konferenciáján Tapolcán; a jelenlévők egyetértettek a polgári köröket és civil közösségeket védő erkölcsi testület megalakításával. Bemutatták a polgári körök új zászlóját, amely lyukas, jelezve, hogy felvállalják az '56-os eszmeiséget. (kommentárral)

Magyar Menedék - Raffay

A testület tagjai: Bíró Ildikó, a Fidesz elnöki kabinetjének civil igazgatója, az országos konferencia háziasszonya, Czakó Gábor író, Csókai András agysebész, Freund Tamás agykutató, Eperjes Károly színművész, Kondor Katalin újságíró és Papp Lajos szívsebész. Az erkölcsi testület öt önvédelmi, önsegélyző csoportot hozott létre.

A konferencián felolvasták Orbán Viktor Fidesz elnök üdvözlő levelét. Az ellenzéki párt elnöke többek közt azt hangsúlyozta levelében, hogy "ma már nemcsak mi mondjuk, hanem az egész ország, sőt a világ is tudja: hazánk bajban van". A Fidesz elnökének levelében foglaltak szerint "nem a nemzetközi válság ragálya terítette le a hazát, hanem éppen azok gyengítették le és betegítették meg, akiknek a meghirdetett programja és esküvel vállalt kötelessége lett volna vigyázni rá, hogy olyan erős, gyarapodó és jövőjében bízó ország legyen, mint amilyent közösen rájuk hagytunk."

Az egész napos konferencián több mint harmincan szólaltak fel, köztük Széles Gábor nagyvállalkozó, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke, aki kizárólag a tulajdonában lévő Echo Televízióról és a Magyar Hírlapról beszélt. Mint mondta: a tévé nézettsége egyre nő és a jövő év elején már minden háztartásban fogható lesz, a lap példányszáma pedig emelkedik.

A konferencián bemutatták a polgári körök új zászlóját, amely lyukas, jelezve, hogy felvállalják az '56-os eszmeiséget.

HunHír.Hu - fnet

Hunhír.Hu kommentár:

Csak az a kérdés, abból is mit. A komcsiból lett kevésbé komcsikat, Nagy Imrét, Malétert, meg a hozzá hasonló simliseket, vagy a pesti srácokat, Pongrácz Ödönt.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Apolló Holdcsalás - Arany  LászlóAz Apolló Holdcsalás
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Új világ született 1918-1923 - Schmidt MáriaÚj világ született 1918-1923
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 511 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Árpád Kódex
Árpád Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 982 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Hágó - Ősi JánosA Hágó
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nagy magyar tájszótár - Kiss GáborNagy magyar tájszótár
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 691 Ft
13% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat