HunHír.info

2019. Újkenyér hava 18. nap, Ilona napja.

Egy friss génkutatás szerint Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak aránya

2019. augusztus 13. 18:18
Hunhír.info

talmud.jpgEgy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden. A MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban.

Magyar Menedék - Grandpierre

Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden.

A MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban. Az eredmény még a kutatókat is meglepte – tette hozzá az újság.

A MyHeritage a kutatást közösen végezte Daniel Sztacki statisztikussal, a Zsidó Nemzetpolitikai Intézet (The Jewish People Policy Institute, JPPI) demográfiai szakértőjével, az európai -askenázi – zsidóság demográfiáját vizsgáló részleg vezetőjével.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - 4 DARAB KEDVEZMÉNNYEL - Babucs ZoltánA Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - 4 DARAB KEDVEZMÉNNYEL
Könyv - Bolti ár: 15 960 Ft
Internetes ár: 9 999 Ft
37% internetes kedvezménnyel
A hódító Iszlám és a terror - Földi PálA hódító Iszlám és a terror
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
Puzzle - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Egregorok - Mark StavishEgregorok
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 300 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat