HunHír.info

2019. Újkenyér hava 18. nap, Ilona napja.

EMI-tábor: „az erdélyi magyarságnak nem ez a katonai temető a legfontosabb problémája, de most telt be a pohár”

2019. augusztus 09. 12:44
Hunhír.info

emi-tabor.jpgA 15. EMI-tábor második napján, csütörtökön a közéleti és nemzetpolitikai témájú előadásoké, beszélgetéseké volt a főszerep. A Gyergyószentmiklós melletti 4-es kilométernél megszervezett rendezvény vasárnapig folytatódik - írják beszámolójukban a szervezők. „Az erdélyi magyarságnak nem ez a katonai temető a legfontosabb problémája, de most telt be a pohár” - fogalmazott Tőke Ervin, az EMNP politikusa az úzvölgyi ügyről szóló beszélgetés során.

Magyar Menedék - Grandpierre

A rendezvény meghívottja volt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezés kapcsán elmondta, az erős regionális Székelyföld egyáltalán nem jelenik meg az Európai Bizottság térképein, és fontos lenne, hogy hogy az Európai Unió kohéziós politikájában alkalmazásra kerüljön a nemzeti régió fogalma. „Ne legyünk passzívak egy elképzelt hatalommal szemben” – hangsúlyozta az előadó, hogy az autonómia elérése érdekében uniós szinten is alkalmazni kell a részvételi demokrácia eszközeit.

30 év elteltével 89-ről címmel kerekasztal-beszélgetés zajlott, amely során a Gergely István és Dénes Zoltán meghívottak egyetértettek abban, hogy a forradalmi eseményeket is folyamatosan a háttérből irányították, és ez a helyzet az elmúlt évtizedekben sem változott, a történelem elhallgatása pedig folyamatos. „Belesodródtunk egy óránként gyorsuló bomlási folyamatba, amit látnia kell a mai fiatalnak” – fogalmazta meg üzenetként Gergely, aki hozzátette: „Ez a krízishelyzet magában hordozza azt a szikrát, amely egy általános megújulást tud fakasztani.”

Dénes Zoltán így fogalmazott: „Találjunk rá azokra a terekre, amelyek szétválasztanak és összekötnek minket.” „Az erdélyi magyarságnak nem ez a katonai temető a legfontosabb problémája, de most telt be a pohár” - fogalmazott Tőke Ervin, az EMNP politikusa az úzvölgyi ügyről szóló beszélgetés során.

Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint Kárpát-medencei magyarokként fontos, hogy ésszel és tudással, a racionalitás talaján állva próbáljuk felvenni a harcot a közösséget támadó erőkkel szemben. Baliga Csaba civil résztvevőként felvázolta, hogy az erdélyi magyarok problémái gyakorlatilag ismeretlenek az európai közösség számára, ezért fontos továbbra is minél több nemzetközi fórumon ismertetni ezeket.

Egy politikai kampánytrükk volt a választások előtt lezajlott eseménysor – vélte Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke, aki szerint Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt kell felelősségre vonni azért, hogy nem akadályozta meg az események kibontakozását.

Márton Róbert csíkkarcfalvi civil résztvevőként, a június 6-i események fényében ugyancsak előre megtervezett akciónak véli a történteket.

Boldog István magyar országgyűlési képviselő A magyar nemzetpolitika kihívásai címmel tartott előadásában kifejtette: a mai napig a Kárpát-medencei magyarság egyik legfőbb problémája a kommunizmus és annak maradványai, amely egy szakadékot hozott létre az anyaországi és az külhoni magyarság, valamint a politikai táborok között. Ennek felszámolásában nagy szerepe van az oktatásnak. „Bíznunk kell azokban a fiatalokban, akik nemzetben gondolkodnak és próbálnak tenni érte” – hangsúlyozta Boldog István.

A tábor pénteki napján a 20. századi és a jelenkori történelem kérdésköreiről szóló előadásokat tart dr. Demkó Attila író, történész, Domonkos László író, újságíró, Gulyás László történész és Makkai Béla történész. Délután 18 órától borkóstoló, este 20 órától pedig a Transylvanium, az Omen és a Szkítia zenekarok koncertjei várják a látogatókat.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Atlantisz csomag - 2 könyv együtt különleges kedvezménnyel - Ignatius DonnellyAtlantisz csomag - 2 könyv együtt különleges kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 12 490 Ft
Internetes ár: 9 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései - Pálfi KárolyA magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Új világ született 1918-1923 - Schmidt MáriaÚj világ született 1918-1923
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 511 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Antikrisztus - KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinAntikrisztus - KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 699 Ft
Internetes ár: 1 529 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap - Bíró LajosAz ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat