HunHír.info

2019. Újkenyér hava 18. nap, Ilona napja.

Reális vagy elfogult megközelítés? Kérdések a roma holokauszt kapcsán

2019. augusztus 04. 11:19
Károlyfalvi József - Hunhír.info

holo-500.jpgÁltalában minden politikai rendszer kialakít, megfogalmaz bizonyos történetpolitikai ideológiát, saját legitimitása biztosítása, valamint az általa preferált társadalmi csoportok értékelése, pozitív történelmi szerepe körvonalazása, igazolása, beállítása céljából.

Magyar Menedék - Grandpierre

Az egyoldalú, elfogult álláspontok általában a kommunista, pártállami történetszemléletet uralták, 1989 után pár év alatt szerencsére kudarcot vallott az SZDSZ azon törekvése, miszerint a századelő liberális, szabadkőműves, polgári radikális ideológiája modernizált változatát tegyék hazánk meghatározó eszmeiségévé. Természetesen a jobboldalon is előfordulhatnak ideológiai, történetpolitikai értelemben vett elfogult megnyilvánulások.
Viszonylag új elemet jelent a hazai politikai emlékezetkultúrában az úgynevezett roma holokauszt napirendre kerülése – talán negyedszázada.

Adott esetben nem azt vitatjuk, hogy bármely népcsoportnak joga lenne ahhoz, hogy saját világháborús veszteségeiről megemlékezzen. A probléma talán az lehet, hogy erőltetett, felépített történelmi konstrukciót, beállítást lehet érzékelni a roma holokauszt kapcsán is, mely a hazai cigányságot kizárólagosan áldozatként szándékozik beállítani. Holott a kép jóval bonyolultabb, összetettebb. Magyarul egy prekoncepcióra keresnek tényállásokat, természetesen meglehetősen szelektív megközelítésben.

Az 1941-es határok közötti Magyarországon mintegy 300 ezer főnyi cigányság élhetett.

Társadalmi szerepük, tevékenységük, a társadalom, a történelem színpadán játszott, betöltött szerepük azonban egységesen nem ítélhető meg.

Voltak közöttük elismert zenészek, iparosok, megindult egyes csoportjaik a középosztály felé történő felemelkedése. A Horthy-korszak egyre bővülő oktatási és szociális feltételrendszere ellenére sokan éltek még közöttük periférikus viszonyok közt: putrikban, a régi, hagyományos foglalkozásokat (vályogvetés, kupeckodás stb.) űzve.

A magyarországi zsidóktól eltérően nem születtek velük szemben korlátozó rendeletek, hacsak nem tekintjük annak a különböző hatósági jellegű köztisztasági és közegészségügyi intézkedéseket. A Horthy-rendszer gyermekeik számára kötelezővé tette az elemi oktatásban történő részvételt. A polgári iskolát csak a felső rétegeik gyermekei érték el. A háború folyamán a bevonultatások, a front, a munkaszolgálat őket is érintette 1944-ig, mindez követelt köztük áldozatokat, mint a Magyar Királyi Honvédség bármely nemzetiséghez tartozó tagjaitól. Tehát az 1941-es határok közötti magyar cigányság a háború évei alatt élhette azt az életet, melyet a korábbiakban is, természetesen a háború adta feltételek közepette.

A magyar zsidóságot érintő, 1944. április-május-június folyamán lezajlott, 439 ezer főt érintő deportálás a hazai cigányokat lényegében nem érintette.

1944 szeptembere és 1945 áprilisa között átvonult Magyarországon a front, mely, mint mindenütt, felkavarta a jogszerű, békés társadalmi viszonyokat. A kaotikus viszonyok közepette elszabadultak az indulatok, az erőszak, a jogrend felbomlása miatt pedig a bűnözés. Mindez természetesen vonatkozik az államhatalomra, a különféle hadseregekre, fegyveres alakulatokra, politikai erőkre és természetesen a civil lakosság különböző csoportjaira is.

A káosz, a felborult jogrend helyzetében az emberek célja a túlélés, haszonszerzés, bosszú, a hatóságok esetében pedig a gyors rendteremtés, elrettentés. Természetesen e helyzetetek állandóvá váltak Magyarországon is az említett hét hónap alatt.

A magyarországi cigánysághoz tartozó személyek a viszonylag differenciált földrajzi, társadalmi helyzetük miatt az akkori háborús élet különféle területein éltek, tevékenykedtek. Mint említettük, voltak köztük honvédek, munkásegységek tagjai, jelentős részük otthon élte mindennapi életét. Ennek megfelelően helyzetük, szerepük is eltérő volt.

A történészek pár száztól 5000 fő közé teszik a vélelmezett roma áldozatok számát, azonban pontos tényállásokat, számokat, neveket nem tudnak prezentálni. Karsai László egy helyen mintegy maximálisan 1000 főt említ.

Mikor és milyen helyzetben történtek hazánk területén a romák között civil veszteségek? Mindezek illusztrálására néhány példa erejéig konkrét források segítségével megvilágíthatjuk szerepüket, helyzetüket, veszteségeiket.

1944. szeptember 26-án a szovjet és román csapatok elfoglalták Nagyszalontát. A kegyetlenkedésüknek számos asszony és gyermek esett áldozatul. A várost pár nap múlva a magyar és német csapatok visszafoglalták, majd az SS és a tábori csendőrség kivégzett 18 személyt – köztük több cigány is volt – akiket felelőssé tettek a szovjet és román katonák az áldozatok házaihoz történő vezetéséért. Erről a három ismert hadtörténész Illésfalvi Péter – Szabó Péter – Számvéber Norbert: Erdély a hadak útján /Bp. Puedlo Kiadó 2005. 144./ olvashatunk.

Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában című művében /Bp. Magvető 1991./ több helyen olvashatunk arról, hogy a bácskai ártatlan magyarokat és németeket legyilkoló szerb kommunista partizánokhoz több helyen, pl. Verbászon is csapódtak helyi cigányok /221. lap/.

Tehát a hatósági megtorlások többnyire valós vagy vélelmezett, a háború esetén statáriális eljárás alá eső bűncselekményekért történtek. Természetesen történhettek pánik, tévedés, indulat, gyűlölet motiválta megtorlások is.

Általánosságban azonban azt senki sem mondhatja, hogy a Horthy-rendszer, vagy a nyilas rendszer hatóságai 1944-45 folyamán a magyar cigányság szisztematikus megsemmisítésére tettek volna kísérletet. Már csak azért sem, mert magyar cigánysághoz tartozó személyek jelen voltak a nyilas államhatalom hadseregében is. A VKF-2. főnöke, Kádár Gyula ezredes, mint politikai fogoly így emlékezik a sopronkőhidai börtönben, 1944-45 fordulóján töltött hetekre:

„A kíséret között volt egy cigány tizedes. Ez akasztotta fel Bajcsy-Zsilinszkyt. Ezzel hencegett, és tudatta velünk, ha Barcsaytól parancsot kap, bármelyikünket szívesen
felakasztja.” Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig Bp. Magvető 1978 787./


Több szempontból érdekes a várpalotai eset, ahol még 1974-ben sem engedték a helyi pártállami tanácsi szervek, hogy az 1945-ben kivégzett romáknak emlékművet állítsanak. A Népszabadság 2002. augusztus 1-jei száma arról ír, hogy a pártállami szervek elutasításának oka az volt, hogy a kivégzettek „segítettek a szovjet csapatoknak a rekvirálásban”. Egyrészt ilyenre háború alatt civil személy aligha jogosult, másrészt talán el lehet képzelni, hogy mit is jelenthet az idézett eufémizmus.

Ismereteim szerint a téma hivatásos kutatói sem tudták pontosítani még az általuk említett kivégzések (Doboz, Lengyel, Lajoskomárom) pontos adatait, körülményeit, elkövetőit, veszteségeit. Ezek az események a front pár napos mozgása alatt történhettek. Talán vétlen áldozatoknak tekinthetjük a hadműveleti területről a komáromi erődbe, vagy német lágerekbe (pl. Ravensbrück) elszállított és ott a rossz egészségügyi viszonyok miatt elhunyt magyar cigányokat.

A későbbi történelmi periódusok, példaként 1956 kapcsán is egyoldalúságokkal találkozhatunk a cigányság történelmi szereplői értékelésében. Három éve minden bizonnyal nem olcsó plakátkampány népszerűsítette azokat a cigány fiatalokat, akik minden bizonnyal ösztönös lázadásból, esetleg fiatalos kalandvágyból a forradalom mellé álltak. Ez eddig értékelhető is, azonban a cigánysághoz kötődő személyek más jellegű szerepet is betöltöttek.

1956. október 27-én a kiskunmajsai piactéren brutálisan meglincselték a 61 éves, egyébként zsidó származású Neményi Józsefet, aki a népszerűnek nem nevezhető tevékenységet, a termények begyűjtését irányította. Ettől függetlenül a brutális kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosságot semmi sem indokolhatta, csak árnyat vetett a forradalom tisztaságára. A kádári hatóságok 1957-ben három elkövetőt kivégeztek, közöttük cigány személyek is voltak.

Csak a körülmények, tényállások, indítékok, okok, elkövetők, veszteségek tárgyilagos, pontos rögzítése révén lehetne tárgyilagosan beszélni e kérdésekről.

Az olasz történetírás példaként részleteiben, esetről esetre feltárta az 1944-45 folyamán Észak-Olaszországban zajlott polgárháború atrocitásai részelemeit, a konkrét tényállásokat, az elkövetők, az áldozatok neveivel. Csak zárójelben, magyarázatképp, itt polgárháborút vívtak az RSI kormány karhatalma: a Fekete Brigádok és a Decima MAS a jobboldali és a rendkívül kegyetlen jugoszláv-barát kommunista partizánmozgalommal. A utóbbi kettő egymással is.

Tehát konkrét tényállások, adatok nélkül a kijelentések megmaradnak az ideológia, a mítosz szintjén.

Az természetes, hogy egy etnikai kisebbség rekonstruálja saját történetét, veszteségeit, de nem szerencsés, ha ez konfrontatív, elfogult, önkritika nélküli ideológiává, mítosszá válik, mint példaként a Kárpát-medence egyes népeinek a XIX. század elején született romantikus-nacionalista történelmi eszmerendszere, mitológiája.

Márpedig a valós veszteségeken túli, az extrém liberális körök támogatásával kialakított, egyoldalúan beállított mártírszerep a mindenfajta kritika, bírálat elhárítására alkalmas leginkább. Így a deviáns, a civilizációs, együttélési normákat soha be nem tartó rétegeik a jelenleg kormányszervek által is támogatott beállítások hatására a legcsekélyebb bírálat esetén is a folyamatosan üldözött mártírok, a „rasszizmus” áldozatai pozíciójába vághatják magukat.

Meggyőződésem, hogy a kormánypolitikának, a magyarországi cigány értelmiségnek, politikának, a cigányság történelmi szerepe elemzésekor nem az egyoldalú, elfogult beállítások keresése lenne a feladata, mert az könnyen demagógiához vezethet a cigányság körében kétségtelen létező deviáns szubkulturális közegekben. Sajnos a kérdés felmerülése, a mai megemlékezések kapcsán nemigen találkozhatunk kritikus, többoldalú, ok-okozat relációkat feltáró elemzésekkel.

Sokkal szerencsésebb lenne, ha a történetileg mindenképp létező jó példák bemutatása révén (a magyar hadsereg katonái, zenészek, művészek, sportolók, iparosok, értelmiségek, tanárok), egyéb jó példák segítségével pozitív jövőképet vázolnának fel.

Ennek legfontosabb útjai a tanulás, a munka a kreatív, civilizációs fejlődés, az előrevivő közélet lehetnek. Egy ország, egy nemzet, de az etnikai kisebbségei jövőképét is csak az igazságra lehet építeni, ellenkező esetben az elfogult, eltorzított álláspontok visszaüthetnek, ellenállást, reakciót kelthetnek.

Közel kétezer éve érvényes elvet fogalmazott meg Marcus Aurelius, a filozófus császár (161-180): „Aki igazságtalan, az bűnt követ el…” Ez a történelem minden vonatkozására érvényes.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Egregorok - Mark StavishEgregorok
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 300 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Az Apolló Holdcsalás - Arany  LászlóAz Apolló Holdcsalás
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Amerika álszent háborúi - F. William EngdahlAmerika álszent háborúi
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat