HunHír.info

2019. Újkenyér hava 18. nap, Ilona napja.

Ez a Sólyom nevű beszari senki 10 éve is berezelt...

2019. július 17. 13:48
Hunhír.info

Már tíz éve annak, hogy az akkori magyar köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába, aki egy Szent István-szobor avatásán vett volna részt Révkomáromban. Bár az államfőt a pozsonyi kormány előre figyelmeztette, hogy ne vegyen részt az augusztus 21-i ünnepségen, Sólyom László „állítólag” csak akkor értesült a kitiltásról, amikor már úton volt Révkomárom felé.

Menedék - Atilla

Ha Sólyomban lett volna akkor spiritusz, egyszerűen átsétált volna a komáromi hídon, akár civilben is. De ő ezt sajnos nem tette meg.

Tíz évvel később, július 16-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnök meghívására Beregszászra látogatott. Dacára annak, hogy Ukrajnában kedden hatályba lépett a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait súlyosan korlátozó törvény, s hogy most hétvégén sorsdöntő parlamenti választásokat tartanak az országban.

Szijjártó viszont bevállalta, odament, mert a magyar kormány kiáll a határon túli, így a kárpátaljai magyarokért is. Sivalkodik is rendesen az ukrán külügy, amely most az illetékes hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó látogatásával kapcsolatban.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Székely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak - Sántha AttilaSzékely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 711 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Blue Book Projekt - Brad SteigerBlue Book Projekt
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ébredés az Ötödik dimenzióban - Maureen J. St. GermainÉbredés az Ötödik dimenzióban
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ne bántsd a magyart! - Szájer JózsefNe bántsd a magyart!
Könyv - Bolti ár: 3 950 Ft
Internetes ár: 3 674 Ft
7% internetes kedvezménnyel
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
Puzzle - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat