HunHír.info

2019. Áldás hava 16. nap, Aszlár napja.

Minőségi ugrás történhetett a kárpátaljai magyar turizmus fejlődésében

2019. június 26. 16:03
Hunhír.info

Hatalmas minőségi előrelépés történt a kárpátaljai magyar turizmus fejlődésében azáltal, hogy a falusi turizmusban működő 400 vendégház kapott a magyarországi értékelési rendszernek megfelelő minősítést Ungvártól Kőrösmezőig – jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos szerdán Beregszászon, ahol minősített vendégházak számára adott át okleveleket.

Menedék - Atilla

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott ünnepélyes oklevélátadáson mondott köszöntőjében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: a falusi vendégházak minősítésének a jelentősége csak úgy érthető meg, ha tudjuk, hogy 2014-ben, a kelet-ukrajnai harcok kitörése után elmaradtak Kárpátaljáról a magyarországi turisták és a Határtalanul! program keretében utaztatott magyar iskolások.

A magyar kormány illetékes hivatalainak a 2014-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanáccsal (KMTT) karöltve óriási erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy újra megjelenjenek a turisták Magyarországról – tette hozzá.

Ennek kapcsán eredményesnek nevezte a nyugdíjas és egyházi csoportok utaztatását a Rákóczi Szövetséggel együttműködve, és a kárpátaljai idegenvezetői képzés beindítását a magyar kormány támogatásával.

A miniszteri biztos a kárpátaljai magyar turizmus fejlesztése terén történt legnagyobb előrelépésként értékelte az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ megbízásából elkészült 400 vendégház minősítését a magyarországihoz hasonló minősítő rendszer szerint.

Az előzményekről szólva elmondta, hogy a KMTT létrehozott egy szakemberekből álló bizottságot, amely végigjárta az összes helyszínt, és alapos vizsgálódást követően ítélte oda a kérelmezőknek a szálláshelyek megbízható minőségét garantáló, a színvonalat egytől négyig napraforgókkal jelző táblákat.

Ez a minősítési rendszer egyedülálló Ukrajnában és Kárpátalján egyaránt – emelte ki, megjegyezve, hogy immáron adott a lehetőség a turizmus gyors fejlődéséhez Kárpátalján.

„Ez is bizonyítja, hogy a két ország nem felhőtlen viszonya ellenére anyaországi és kárpátaljai összefogással nagyon komoly eredmények érhetők el. Mi a magyarok anyanyelvű oktatási jogait csorbító ukrán oktatási törvényre és a magyar nyelv használatát ellehetetlenítő, nemrég elfogadott jogszabályra jövőbe mutató építkezéssel válaszolunk” – hangsúlyozta Grezsa István, aki a nap folyamán Beregszászon kívül Nagyszőlősön és Ungváron adott és ad át falusi vendégház-minősítő okleveleket.

Beszédében Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője azt emelte ki, hogy Kárpátalja magyarlakta térségeiben már most is a turizmus az egyik húzóágazat, és még inkább az lesz a jövőben, amihez jelentős mértékben hozzájárul a vendégházak hivatalos minősítési rendszerének a bevezetése.

híradó.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Anya - nyelv - kincs - Kiss ZitaAnya - nyelv - kincs
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az Anunnakik impériuma - Jan Erik SigdellAz Anunnakik impériuma
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az Apolló Holdcsalás - Arany  LászlóAz Apolló Holdcsalás
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gróf Tisza István meggyilkolása (keményfedeles) - Csere PéterGróf Tisza István meggyilkolása (keményfedeles)
Könyv - Bolti ár: 3 570 Ft
Internetes ár: 3 142 Ft
12% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat