HunHír.info

2019. Újkenyér hava 25. nap, Koppány napja.

Ha Kicklit menesztik, a koalíció bukik!

2019. május 20. 14:48
Hunhír.info

kurz-250.jpgAz Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője. A belügyminiszter egyúttal azzal vádolta meg az Osztrák Néppártot, hogy „megrészegítette” a hatalom, és a Strache-ügyet felhasználva arra törekszik, hogy kiterjessze saját hatalmát a kormányon belül.

Menedek - Engdahl

Herbert Kickl, Ausztria egyik legismertebb politikusa újságíróknak elmondta: az FPÖ álláspontja szerint az lenne a normális eljárás, ha minisztereik hivatalban maradnának mindaddig, amíg az előrehozott választások nyomán az új tárcavezetők leteszik hivatali esküjüket.

A belügyminiszter egyúttal azzal vádolta meg az Osztrák Néppártot, hogy „megrészegítette” a hatalom, és a Strache-ügyet felhasználva arra törekszik, hogy kiterjessze saját hatalmát a kormányon belül.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ korábbi elnöke szombaton egy korrupciós botrány miatt kényszerült lemondani alkancellári és pártelnöki tisztségéről. Sebastian Kurz kancellár bejelentette, hogy felbontja a koalíciót, és egyes vélemények szerint várhatóan hamarosan meneszti a szabadságpárti belügyminisztert.

Hofer bejelentette azt is: külső vizsgálatnak vetik alá és nyilvánosságra hozzák az FPÖ pénzügyeit, amelyben – saját tapasztalata szerint – nincsenek „feltűnően magas értékű pénzmozgások”, a párt az utóbbi években főként kisebb összegű adományokat kapott.

Az FPÖ korábbi elnöke körüli botrány péntek este robbant ki, miután a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lap közzétett egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló orosz nőnek.

Az ibizai találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is. Gudenus vasárnap bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond minden tisztségéről, kilép a pártból, és visszaadja parlamenti mandátumát.

A botrány következtében szeptember elején előrehozott parlamenti választást tartanak Ausztriában.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Összeesküvés elméletek - a teljes sorozat - Összeesküvés elméletek sorozatÖsszeesküvés elméletek - a teljes sorozat
Könyv - Bolti ár: 34 772 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
28% internetes kedvezménnyel
A magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben! - Badiny Jós FerencA magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben!
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Lélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel - Domonkos LászlóLélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Atilla Kódex
Atilla Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat