HunHír.info

2019. Újkenyér hava 25. nap, Koppány napja.

Szabadkán már nem engedik be a muszlim hódítókat néhány boltba

2019. március 26. 13:46
Hunhír.info

Mi csak támogatni tudjuk az akciót, reméljük idehaza is elterjed ez a szokás. A keresztény és fehér Európa megvédése az ehhez hasonló egyéni akciókkal kezdődik! A hétvégén Szabadka központjában több üzlet, cukrászda ajtaján jelent meg a következő piktogram: egy dzsámi minaretje és egy félhold, pirossal áthúzva. Vagyis, muszlimoknak belépni tilos.

Magyar Menedék - Grandpierre

A szabadkai rendőrség azonnal reagált, a matricákat eltávolították az üzletekről, a nyomozás pedig folyik a tettesek ellen. Az ügyészség szerint azonban bűncselekmény nem történt.

A szabadkai rendőrség a Subotica.com hírportálnak annyit nyilatkozott, hogy két üzleten vettek észre ilyen tiltó matricákat, mégpedig a Matko Vuković utcában. Két üzlethelyiség bejárati ajtaján kívülről ragasztották fel ezeket a piktogramokat. A rendőrség nyomoz, az ügyészség szerint viszont bűncselekmény nem történt, nyilatkozta a rendőrség szóvivője.

A matricák kihelyezésének tényét elítélte a szerbiai iszlám közösség is. Közleményükben kiemelik, hogy az áthúzott dzsámi képe egyértelműen azt üzeni, hogy az ő szentélyük nem szívesen látott Szabadkán, ahol egyébként békében élnek a muszlimok is a többi kisebbséggel egyetemben. A közleményben hozzáteszik, aggódnak amiatt is, hogy a rendőrség a közelmúltban megszüntette az állandó jelenlétet a dzsámi közelében, ahová 2014. óta, amikor megpróbálták felgyújtani a dzsámi épületét, éjjel-nappal küldtek rendőri szolgálatot.

szabadmagyarszo.com nyomán

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A halál színe vörös - Ferenc K. ZoltánA halál színe vörös
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Harcoló szabadkőművesség - keménytáblás - Raffay ErnőHarcoló szabadkőművesség - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Káosz és rend III. - Hajnali sugár - Benkő LászlóKáosz és rend III. - Hajnali sugár
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 2 974 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Új világ született 1918-1923 - Schmidt MáriaÚj világ született 1918-1923
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 511 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Végfelszámolás - Bogár LászlóVégfelszámolás
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat