HunHír.info

2018. Enyészet hava 15. nap, Nyilas napja.

Álom – magyar könyvnapokról

2018. november 05. 01:01
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Lehet, hogy ostobának néznek, de én még azok közé tartozom negyvenhat évemmel, akik számára a könyv – szentség. Akik használják ugyan naponta, nem is kevésszer, az internetet, de akiknek életében a könyv továbbra is mégis pontosan olyan, mint a lélegzetvétel. Ha azt a szót hallják, hogy könyvnap, izgatottak lesznek. „Ott a helyünk!” – kiáltják öntudatlanul is. Csakhogy ha vannak is Magyarországon könyvnapok – amúgy 1929 óta –, valahogy keserű a szájízük, ha ezekre ellátogatnak. Pedig vannak jó könyvek rajtuk mindig, persze, de mégis. Vajon miért?

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

Válaszul idézhetnők irodalmunk talán legnagyobb „fenegyereké”-t, Szabó Dezsőt, aki a maga által írt és olvasói-hallgatói anyagi támogatásával havi rendszerességgel megjelentetett „Szabó Dezső Füzetek”-ben 1937 júniusában így írt:

„Az idei könyvnapokon eladótanyám (sátorra nem telik) Schimkó Gyula könyvkereskedő Múzeum-körút 2. szám alatti könyvesboltja előtt lesz. Kaphatók lesznek a Szabó Dezső Füzetek minden számai, ez az új júniusi, 29-ik szám is. Nagyon kérem mindazokat, akik a kitartó heroikus akaratot becsülik és az esetleg még létező magyarokat, csináljanak propagandát a Füzetek vételére. Hozzák el nagyszüleiket, szüleiket, házastársaikat, gyermekeiket, ángyaikat, barátaikat, szolgálóleányaikat stb. és mindegyikkel vétessenek legalább egy, de inkább tizen-, sőt huszonegy Füzetet. A Füzetek ára könyvnapon is egyenkint csak egy pengő lesz. Szabó Dezső mindegyik könyvnapon délelőtt 11 és 1 között és délután 4 és 6 óra között névaláírást ad – csak a Füzetekre. A gyengélkedők is bátran jöhetnek: A m. kir. Kémiai Laboratórium megállapította, hogy a Schimkó-bolt előtt a levegő ózondús és szerteszét nagy, kövér vitaminok mászkálnak.”

Mit ne mondjunk, eléggé lehangoló sorok. Mintha, adományok ide, adományok oda, ámde mégis önmenedzselésre szorult volna hát az író, tehetnők hozzá. A néhai jeles publicista, Nyisztor Zoltán ki is fakadt emiatt – noha nyilván sok mindenben nem értett egyet Szabó Dezsővel, de nem ez számított ebben az esetben, hanem maga a tény, vagyis egy igencsak tehetséges magyar író totális egzisztenciális elhagyatottsága:

„A teljesen lezüllött magyar könyvnapot kétségbeesettebb, de egyúttal megérdemelten gúnyosabb hangon aposztrofálni sem lehetne, mint ahogy Szabó Dezső kitűnő szimattal előre megtette. Az események nem is cáfoltak rá! Hogy rögtön vele kezdjük, hát Szabó Dezső is, az ifjúságnak egykoron való mindenható bálványa, ott állt rendületlenül a Múzeum-körút ózondús levegőjében s átlag 2-3 alig serdült gyermek vagy fiatalember előtt prelegált az esetleg még létező magyarokról s minden valószínűség szerint az egyedül biztosan létező magyarról, önmagáról. De ugyanaz a sors érte utol a magyar irodalom többi nagyjait és kicsinyeit egyaránt. Kopott szegénységükben, vagy kövér jóllakottságukban kiültek mindannyian a sátrak köré és boldogok lehettek, ha valamelyik barátjuk, annak nagyszülője, ángya vagy szolgálóleánya egy egész délelőtt vagy délután folyamán 2-3 könyvet, illetve aláírást kért tőlük.”

(Nógrády [Nyisztor] Zoltán: A könyvnap bukása. Magyar Kultúra, 1937. június 20. 362. old.)

Tegyünk hozzá valamit. Gombos Gyula Szabó Dezsőről szóló könyvében megjegyzi, hogy amikor az író 1938-ban – ötvenkilenc évesen! – végre önálló lakáshoz jutott, házmestere megtudta, kicsoda ő. „Író? Tud majd lakbért fizetni? – kérdezte, és bizony nem minden alap nélkül.

Ezerkilencszázharminchét óta ugyebár sok víz lefolyt a Dunán, de mintha a helyzet ma sem lenne lényegesen jobb, sőt. Érdeklődéssel várjuk a könyves szakma képviselői okkereső reagálásait. Mindenesetre addig is marad az álom – magyar könyvnapokról.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Amerika álszent háborúi - F. William EngdahlAmerika álszent háborúi
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Találkozás az Istenekkel - Zecharia SitchinTalálkozás az Istenekkel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Abszurditások világa - Bogár LászlóAbszurditások világa
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat