Kiemelt hírek

  • Az önrendelkezési jog semmibevétele: a gyulafehérvári gyűlés – 1918. december 1.
    A Hunhír hasábjain a korábbiakban, az aktuális évfordulók kapcsán már felidéztük, elemeztük az Osztrák-Magyar Monarchia és a Román Királyság diplomáciai és katonai konfliktusait. Kezdve Románia 1916-ban bekövetkezett szerződésszegő kalandor katonai fellépésétől a Monarchia ellen, mely számukra katasztrofális vereséggel végződött, az 1918 májusi, Románia számára lényegében kedvező békeszerződésig. A központi hatalmak, így az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 novemberi kapitulációja azonban egészen új helyzetet teremtett. Magyarországon a pár hétig eltartó őszirózsás eufória elterelte a figyelmet a valós veszélyekről.
  • Mitől zsidó a zsidó, görög a görög és magyar a magyar?
    Kérdésem első megközelítésre nem barátságos, noha írásom mégis emberközeli… Beszélgetésünkre – a név kötelez – meghívtam Salamont, Periklészt és Árpádot, akik vállalták, segítenek. Minden felvetés nyitott, megbélyegzés nincs, hiteles példákat várunk, humort, meggyőzést, tényeket, egymást erősítő érzelmeket. Közelítsük az igazságot, amely sokszínűségében gazdag és humánumában lehet csak elfogadható.
  • Újabb 45 időszaki lapot tiltottak be: megszűnt a Színházi Élet is (Nézzük meg a 25 esztendős Gobbi Hildát!)
    87 éve 20 lapot tiltott be a m. kir. miniszterelnök. Érdekességképpen nézzük meg, hogy a kommunista Gobbi Hilda hogy nézett ki az egyik megszüntetett lap utolsó lapszámán.
  • Dél-Európa forradalmai – 200 éve
    Múlt nélkül nincs jövő, szomorú, hogy a modern Európa születését jelentő nemzeti-polgári forradalmak nem szerepelnek még említés szintjén sem a NAT-ban, pedig állandóan a „polgári” jelzővel találkozhatunk.
  • A megtorlás kezdete – ma nemzeti gyásznap: Dudás József és Szabó bácsi, a kommunista megtorlás áldozatai
    1956. november 4-én a szovjet katonák és itthoni csatlósaik állati módon támadtak Magyarországra, a magyar forradalomra és a szabadságra. Nemcsak leverték a forradalmat, de példa nélküli megtorlásba kezdtek.
  • Isztria, Fiume, Dalmácia – kisebbségi sors nyolc évtizedes ívben
    Számos honfitársunk, akik nyaranta az Adriához utazik, nincsen igazán tisztában a címben szereplő történelmi tájegységek múltjával. Az olasz nyelvű sajtó és Facebook-oldalak folyamatos tallózása közepette az ember szembetalálkozik a múlt már szinte elfeledett igazságtalanságaival, tragédiáival.