Ne merjen senki sem párhuzamot vonni egy 56-as kivándorolt hazafi és napjaink Európára zúduló sáskai között

Az 1956-os forradalom után mintegy kétszázezer honfitársunk menekült el az országból, beilleszkedésük a fogadó országokban rendkívül sikeresen zajlott – hangzott el a Veritas Történetkutató Intézet rendezvénysorozatának eheti előadásán.

A tipikus 56-os magyar menekült a húszas évei elején járó férfi volt – jelentette ki Kecskés D. Gusztáv, a MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa a Veritas szerdai rendezvényén. A körülbelül kétszázezer emigráns közül csak háromezren voltak egyetemisták, többségük mérnök- vagy orvostanhallgató. A többiek a munkásosztályhoz tartoztak, közülük sokan osztályidegenek voltak, ezért nem is tanulhattak itthon tovább.

A kivándorlók jellemzően Ausztria felé indultak, hogy aztán Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felé vegyék az irányt. A fogadó országok jó része – Svájc és Franciaország kivételével – igyekezett kiválogatni a menekültek „hasznosabb részét”, ezért sokan évekig menekülttáborokban éltek – magyarázta Rácz János, a Veritas munkatársa. Hozzátette, sokan azért maradtak Ausztriában, mert a hazatérésben reménykedtek.

Az 56-ban kivándorolt magyarokra Svájcban ma is ideális „bezzegmenekültekként” emlékeznek, s befogadásuk Ausztria és Svájc nemzeti identitásának is részévé vált. A magyar emigránsok beilleszkedése nagyon sikeresen zajlott, részben azért, mert fiatal, egészséges, képzett férfiak voltak, akik azonnal munkába tudtak állni. A New York Times cikkében megszólaltatott szakértő az Egyesült Államokban a legtökéletesebb menekülteknek nevezte a magyarokat, akik láthatóan mindent megtettek a beilleszkedésért.

A menekültek pozitív fogadtatása szempontjából lényeges a hidegháborús kontextus, ugyanis antikommunista politikai menekültekként tekintettek a nyugati nemzetek a magyarokra, akik a számukra fontos európai szabadságeszményért, értük is harcoltak.

mho