• Hírek
  • Képtár
  • Magazin
  • Receptek
  • Légy a Tudósítónk

    • Hírek
    • Képtár
    • Magazin
    • Receptek
    • Légy a Tudósítónk
      • Anyaország
      • Publicisztika
      • Kárpátalja
      • Őseink Nyomában
      • Köz-Élet
      • Erdély
      • Nagyvilág
      • Tompó testvér
      • Miniriporter
      • Nemzeti bulvár
      • Pellengér
      • Képíró-dosszié
      • Vesszen Trianon
      • Nemzeti Rock
      • Felvidék
      • Szabadnak születtem
      • Wiesel-dosszié
      • Homlokon csókolt a halál
      • HunHír-Tudósító
      • Adventi ellenzéki tüntetések
      • Képtár
      • Versek
      • Eleink hagyománya

        • Anyaország
        • Publicisztika
        • Kárpátalja
        • Őseink Nyomában
        • Köz-Élet
        • Erdély
        • Nagyvilág
        • Tompó testvér
        • Miniriporter
        • Nemzeti bulvár
        • Pellengér
        • Képíró-dosszié
        • Vesszen Trianon
        • Nemzeti Rock
        • Felvidék
        • Szabadnak születtem
        • Wiesel-dosszié
        • Homlokon csókolt a halál
        • HunHír-Tudósító
        • Adventi ellenzéki tüntetések
        • Képtár
        • Versek
        • Eleink hagyománya

        Magyarirtás Kisnyégerfalván (2. rész)

        2020.04.13.

        Belényesben is a környékbeli románok kisebb-nagyobb csoportokba verődve beszélték, tervezték hangos szóval, hogy mit is kellene tenni, ha megjönnek az övéik. Abban mindannyian egyetértettek, hogy itt az ideje a magyarokat elűzni. El kell kergetni őket, ki kell irtani mind egy szálig őket – ordították habzó szájjal.

        1918 őszén aztán, hogy kitudódott és hozták a hírt, hogy vége mindennek, vége a háborúnak, vége a várakozásnak, egyszerre úrrá lett az idegesség a falun. A románok mind hangosabbak lettek, a magyarok meg inkább fejvesztettek. Szó szerint is, hiszen a magyar zsandárok, belényesi járási magyar urak kezdtek elköltözni, elhagyni azt a helyet, tisztséget, amit eladdig a magyar állam bízott rájuk. Mind zavarosabbak, zűrzavarosabbak lettek a napok.

        A pópák, ügyvédek egyre csak agitálták a románságot, mit sem törődve azzal, hogy mit hoz a holnap. Mert abban bizodalma még senkinek sem lehetett; ha lassan el is mentek a magyar hivatalnokok, rendtartók, a románok még messze voltak. A magyarok abban bíztak, hogy messze is maradnak, mert hát ami legalább ezeréves, azt nem lehet csak úgy átformálni, ahogyan a románok akarják – mondogatták egymásnak, habár a szívük mélyére beköltözött valami, amit még soha sem éreztek. A bizonytalanság új érzés volt mindenki számára a faluban.

        Ami addig bizonytalan volt, az csak az időjárás lehetett, ami nem is rájuk tartozott, ezért nem is törték soha a fejüket, hogy milyen idő lesz másnap, vagy a jövő héten. Ha megmutatták a csillagok, vagy az állatok viselkedése, az sem adott okot semmire, inkább a saját felelősségükben bíztak. Ha idejében volt szántva, boronálva, ha idejében el volt vetve a mag, jöhetett bármilyen időjárás, ők nyugodtak voltak, hisz megtették, ami rájuk tartozott. Ám most, a mostani időkben nem rájuk volt bízva a dolgok kimenetele. A bizonytalan maguk javára való állításához túl gyengének, kevésnek érezték magukat.

        Hogy még rosszabbra forduljon a sorsuk, a románok hirtelen elkezdtek fegyverkezni az ősz folyamán, mind többen akasztottak puskát a vállukra. Nemzeti gárdának nevezték magukat és egyre azt kiabálták, hogy ők védik meg a románokat. Hogy kitől, nem lehetett tudni, mert ellenség még sehol nem volt, a háborúnak meg vége. Magyar katona sehol azokon kívül, akik hazajöttek a frontról. Közülük is csak azok jöttek meg, akik nem a taljánoknál, vagy a franciáknál harcoltak, mert azoknak még hosszú út volt hazáig.

        Egyik késő őszi nap Tárkányból jött a hír, hogy akik az orosz frontról szabadultak, na, azok nemhogy már itthon voltak, de közülük sokan, kiváltképp a szegényebbje, a részegesebbje nagyon elkezdett hetvenkedni, hogy most már kommunista világ lesz, most már nem a nagygazdák lesznek az urak. Mert a ruszkik megmondták, hogy nemsokára az övék lesz az egész világ, nem sok idő és a kommunisták, a veresek fognak parancsolni mindenhol. Ezért aztán a szomszéd faluban is megalakították a fegyveres veres gárdát, akik aztán úgy jöttek-mentek a falu utcáin, mint a bögyös pulyka. Tehették, mert sehol egy zsandár, aki jól nyakon vághatta volna őket.

        A nyégerfai magyarok sandán néztek át a Körös másik partjára, könnyű nekik, mondogatták, ott csak magyarok vannak, de Nyégerfán minden szóra vigyázni kellett, annyira fenekedtek a románok a magyarokra. És ahogy telt az idő, mind vadabb indulatok törtek fel az emberekből. A románok már nyíltan fenyegetőztek, hogy ha itt lesznek a testvéreik, minden magyart elkergetnek ebből a faluból, részegen még a kiirtásukat is tervezgették. Már a kocsmába sem jártak együtt, már a köszönés sem volt őszinte, mert ki tudja, melyik mire érti az „adjon az Istent”. Vajon nem épp a halált kívánja, amikor köszönésként a kalapjához bök az ember. Így lassan, de biztosan a bizonytalanságot a félelem váltotta fel a magyarok szívében. Féltek a falubelitől, féltek a holnaptól, féltek attól, hogy az következik be, ami még nem volt.

        Sok minden történt a tél folyamán: hol a belényesi román gárda fenekedett a magyarokra, hol meg a tárkányi veres gárda lövöldözött egymásra a belényesi román gárdával. A románok a nyégerfalvi parton, a tárkányiak meg az ő Körös-partjukról mutatták meg, hogy nekik is van mivel válaszolni. Még az is megesett, hogy magyarok vonultak be Belényesbe és minden románt lefegyvereztek, utána a belényesi román gárda fegyverezte le a tárkányiakat, de akkor már olyan hírek jártak, hogy a románok már Erdélyben vannak. Így a remény szikrája rövid idő alatt kialudt.

        Február végén hirtelen futótűzként terjedt a hír a Kerezsen túli Tárkányból, hogy megjöttek a magyarok, méghozzá a Székely Hadosztály. Megszeppentek a románok, mert a hadosztály első dolga az volt, hogy Tárkányban rendezkedett be, ahol fiatalokat is verbuváltak maguk közé. Szóltak a rokonok a nyégerfaiaknak is, de hát azok jóval óvatosabbak voltak. Ki tudja, mi lesz még, mit hoz a holnap, a tárkányiak könnyen beszélnek meg cselekednek, ott mindenki magyar, de mink itt vegyesen vagyunk, román a magyarral, mondogatták. Itt olyan közel lehet a baj, hogy még észre sem vesszük és már a nyakunkon is lóg. Meg azért azt is jobbnak látták, hogy az ember ezekben az időkben minél közelebb van javaihoz és házához, családjához. A tárkányiak azok igen, azok mehetnek, azok vannak elegen, hogy megvédjék magukat és még másokon is segítsenek. Őket nem fenyegeti a szomszéd román, hogy lesz itt hadd el hadd, csak jöjjenek meg a testvérek. Nem kiabálják utánuk az utcán, hogy egy sem menekültök! Ilyen beszédek jártak akkor.

        Ebbe a kilátástalanságba hoztak fel-fel csillanó reménysugárt a székelyek a korán jött tavaszba. Mert a tavasz az igen korán megjött, mintha az is siettetni akarta volna az embereket a munkára, hogy addig serénykedjenek, míg idő van rá és ember elegendő. Mintha azt akarta volna sugallni, hogy magyar, román vele foglalkozzon, ne egymással, ne egymásra fenekedjenek, hanem a sürgős munkára. Néha hiába minden intő jel, emberi megérzés, a természet szava kinyilatkozása. Hiába minden, mert az emberi kapzsiság, irigység, harag és gonoszság senkire és semmire nem hallgat.

        Húsvét nagyhetében már csak szikrányi reménysugár maradt a nyégerfalviaknak. Az idő hirtelen rosszra fordult, egyszeriben elkezdett esni a hó, utána meg a havas eső. Az ég úgy beborult, olyan szürke, mocskos fellegek borultak a völgy fölé, mintha a tél akart volna erőnek-erejével bosszút állni a korán kizöldült füvön, virágzó fákon.

        A tárkányiak meg a székely katonák már a sáros, latyakos földbe ásták be magukat a falu határában. Ott húzódott a rajvonal a nyégerfalvi mezőn. Az ágyúk már a szomszéd mízesi dombon dübörögtek. A fegyverek meg a tárkányi Fiatal dombon dörögtek. A regáti román katonaság már nem volt messze. Már csak egy ugrás, mondták a falubeli románok, és itt vannak a testvérek! Belényesben is a környékbeli románok kisebb-nagyobb csoportokba verődve beszélték, tervezték hangos szóval, hogy mit is kellene tenni, ha megjönnek az övéik. Abban mindannyian egyetértettek, hogy itt az ideje a magyarokat elűzni. El kell kergetni őket, ki kell irtani mind egy szálig őket – ordították habzó szájjal.

        A falu utcáin nem sok ember mutatkozott, csak az hagyta el a házát, akinek nagyon sürgősen lett valami elintéznivalója. Mintha magyar, román otthon akarta volna bevárni a történéseket. Amíg sok magyar a kezeit tördelte idegességében, bizonytalanságában, addig a románok közül sokan már izgatottan dörzsölték a kezüket.

        Nagypénteken minden eldőlt: délután hozták Tárkányból a hírt, hogy a székely katonák elvonultak, a tárkányiak meg magukra maradtak. Honnan, honnan nem, de a román falubeliek is megtudták, szinte egy időben a magyarokkal. Szájról szájra, házról házra terjedt a hír, mint a futótűz. Itt vannak, jönnek a románok!

        És elkezdtek szedelőzködni a nyégerfalvi magyarok, sietős léptekkel szóltak be a rokonokhoz, szomszédokhoz: menjünk, kiáltották izgatottan, meneküljünk, még nem késő, mert ha a románok megteszik, amivel eddig is fenyegettek bennünket, akkor élő magyar a faluban nem marad. Azt vett magához mindenki, amit csak hirtelenében tudott, egy váltó ruhát, kevés élelmet, csak épp annyit, amennyit elbírt. A románok a zsalugátereik mögül figyelték a magyarok gyors léptű, sietős vonulását. Még nem mutatkoztak, még nem jött el az ő idejük. Majd ha jönnek a testvérek, majd ha itt lesznek, akkor lesz idő meg alkalom mindenre.

        Jöttek! Másnap, Húsvét Nagyszombatjának reggelén megjelentek; töméntelen román katona és még több környékbeli román. A havas eső sem tartotta vissza őket, úgy özönlötték el a falut és környékét, mint dögre váró fekete varjú sereg. (Folytatjuk.)

        Gábor Ferenc
        Köröstárkány

        1919. április 19-én, Nagyszombaton a védtelenül maradt Fekete-Körös völgyi falvak magyar-irtás színhelyeivé változtak. A legnagyobb vérengzést Köröstárkány szenvedte el, mely vértanú-település nevét lassan megismeri a magyar nemzet. Ám a Körös túlsó partján fekvő Kisnyégerfalva szenvedéseit alig ismerjük. A kisnyégerfalviak sorsa talán még kegyetlenebb volt mint a tárkányiaké, mert a kisnyégerfalvi magyarokat még saját falubeli románok sem védték meg – pedig megtehették volna, sőt sok esetben az atrocitások elkövetői mellé álltak!

        A majdnem száz évvel ezelőtti történésekből kiemelt emberi sorsok legyenek örök emlékére a meggyilkoltaknak – minden magyar vértanúnak.

        Hunhír.info

        Nagyszombati vérengzés Kisnyégerfalván

        Bejegyzés nyomtatása Bejegyzés nyomtatása
        • Anyaország
        • Publicisztika
        • Kárpátalja
        • Őseink Nyomában
        • Köz-Élet
        • Erdély
        • Nagyvilág
        • Tompó testvér
        • Miniriporter
        • Nemzeti bulvár
        • Pellengér
        • Képíró-dosszié
        • Vesszen Trianon
        • Nemzeti Rock
        • Felvidék
        • Szabadnak születtem
        • Wiesel-dosszié
        • Homlokon csókolt a halál
        • HunHír-Tudósító
        • Adventi ellenzéki tüntetések
        • Képtár
        • Versek
        • Eleink hagyománya
        • Kopjafaállítás Bugacon – a Kiskunsági Nemzeti Park félévszázados jubileuma

        • Hősök napja és Trianon sorsszerű kötődése

        • 111 év vitézsége vezet a jövőbe

        • Tria-non, a három nem

        • “A békeszerződés aláírása megtörtént”

        • Sátáni történet, avagy az ördög táncrendje

        • Evangélikus gyülekezeti hétvége Balatonszárszón – a finn testvérek látogatása

        • Megkezdődött a népgázálarc tömeggyártása

        • Kárpátaljáért vonulnak elsején

        • Kun Béla titkárnőjét, Ilust, közokirat-hamisítással is vádolják

        Nagy port kavart a Hunhír.infón

        • Magyarországi ZSIDÓK LISTÁJA!
        • Kopjafaállítás Bugacon – a Kiskunsági Nemzeti Park félévszázados jubileuma
        • Sátáni történet, avagy az ördög táncrendje
        • Toroczkai László elvált
        • Mózes az Mózes, az üzlet meg üzlet
        • Gitár nőjön a hasadba, és a rák pengesse! Vigasztaljon a koporsó, te!
        • Emlékeznek még a cigány Mukira? A brutális gyilkos szabadul (frissítve)
        • Az egyik legfőbb magyargyűlölő zsidó verse
        • A trieszti felkelés – 1953 november
        • A müncheni egyezmény és hatása, a magyar dicsőség
        Légy te is Hunhír Tudósító

        A Hunhír barátai

        Képtárak

        • Oroszbarát tüntetés Budapesten – 2022. 04. 30.

          Oroszország mellett tüntettek ma Budapesten, a Szabadság téren. A megjelentek alacsony számához hozzájárult, hogy a tüntetés eseményét a Facebook többszöri alkalommal is törölte, illetve a hazai és nemzetközi viszonylatban is jellemzően nem merik kimondani, hogy az oroszok jelen esetben nem egyértelműen a rosszfiúk.

        • Mi Hazánk, 2022. 03. 15.

          Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info Fotó: Varga Moncsi – Hunhír.info…

        • Tüntetés a “Covid-diktatúra” ellen (képtár)

          A Covid-diktatúra ellen tüntetett január 16-án a Mi Hazánk Mozgalom Budapesten.

        • Civilek tüntetése a kötelező Covid-oltás ellen (képtár)

          Civilek tüntettek január 15-én Budapesten a kötelező oltások ellen. Képtár. Varga Moncsi – Hunhír.infoVarga Moncsi – Hunhír.infoVarga Moncsi – Hunhír.infoVarga…

        • Olaszliszka, 2021. október 15.

          Megemékezés Szögi Lajos lincselésének 15. évfordulóján.

        • Oltásellenes tüntetés Budapesten (képtár)

          Oltásellenes tüntetés Budapesten, 2021. augusztus 28.

        • Budapest Pride Felvonulás 2021

          Nézegessen pride-os felvonulókat, ellentüntetőket!

        Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
        © 2002-2024 Hunhír.info - Rockszerda - Impresszum