Berlin a "legnagyobb értetlenség hangján" ítélte el szerdán az Iránban az úgynevezett holokauszt témájában meghirdetett karikatúraversenyt. "Rendkívül mélyen érintenek minket azok a próbálkozások, hogy hatmillió zsidó […]
Szombaton először egy "szólásszabadságról" tartott vitadélutánnak helyszínt adó kávézóra zúdított golyózáport egy merénylő, egy embert ölve és hármat sebesítve meg, majd állítólag ugyanaz a személy a […]
Az istenkáromlásról és a szólásszabadságról tartott vitának helyszínt adó dán kávézóra két felfegyverzett adott le lövéseket szombat délután. Mintegy negyven golyót lőttek ki az utcáron a […]
A BBC londoni központi épületet előtt tiltakoztak civilek a műsorszóró kettős mércéje és hírhamisításai ellen. A tüntetők tiltakoztak amiatt, hogy három amerikai muzulmán fiatal meggyilkolása szinte […]
Három muszlim egyetemi hallgatót agyonlőtt egy férfi az Észak-Karolina állambeli Chapel Hillben - közölte szerdán a helyi rendőrség. Kevin Barett, az ismert amerikai elemző az esettel […]
Hackerek feltörték az amerikai Newsweek magazin Twitter-oldalát kedden, megfenyegették az Egyesült Államokat, konkrétan az elnöki családot is, és az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezetet reklámozó képet […]
Nem csak az ukrán szuverenitásra, de az európai egységre is veszélyt jelent Oroszország, ezért ezt is figyelembe kell venni a szankciók előkészítésekor - jelentette ki Szanyi […]
Elismerte az Al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni ága csütörtökön, hogy egyik vezetőjük életét vesztette egy január 31-ei dróntámadásban Jemen déli részén. A terrorszervezet Twitter-oldalán jelentette be, hogy […]
Harmincezer eurós büntetésre ítélték terrorizmus támogatása vádjával a multikulturális toleranciaországban Dieudonné Mbala Mbala francia humoristát. Az ítélet jól példázza a francia igazságszolgáltatás diszkriminatív, kettős mércés működését. […]
A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap a 12 halálos áldozattal járó januári merénylet óta hússzorosára növelte előfizetői számát, amely immár meghaladja a 200 ezret - […]
Charlie Hebdo nélkül maradnak a franciák. Az évszázadok óta a világ leggyűlöltebb családi szerveződése, a zsidó Rothschildok tulajdonában lévő uszító szennylap miután hatalmasat kaszált a hívő […]
Az oroszok többsége a vallásos érzelmek védelmét fontosabbnak tartja a sajtószabadságénál - derült ki a Charlie Hebdo című franciaországi uszító szennylap hetilap elleni támadás nyomán készített […]
Kihallgattak egy 8 éves kisfiút a dél-franciaországi Nizza rendőrőrsén, amiért az iskolájában a Charlie Hebdo című brulásisan vallásgyalázó, uszító szennylap elleni merénylet elkövetőit éltette - erősítették […]
Kihallgattak egy 8 éves kisfiút a dél-franciaországi Nizza rendőrőrsén, amiért az iskolájában a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni merénylet elkövetőit éltette - erősítették meg csütörtökön […]
A párizsi terrortámadásokat követően Európának meg kell mutatnia, hogy nem fél, és ki kell tartania a humor és a szatíra mellett - foglalt állást szerdán a […]
A keresztényeket sértő karikatúrákhoz képest "gyerekesek" voltak a Charlie Hebdo című szatirikus francia lap Mohamed prófétát ábrázoló rajzai - mondta vasárnap Kirill pátriárka, az orosz ortodox […]
Nálunk az ellenzéki sajtó a Paradicsomban él. A médiahatóság nemhogy a legdurvább, gyilkosságra, sőt tömegmészárlásra felhívó szövegeit nem „veszi észre” a – mint tudjuk – „betiltott” […]
Ali Khamenei ajatollah angol nyelvű levélben arra arra kéri a a fiatalokat, hogy ne a franciaországi terrorcselekmények alapján ítéljék meg a muszlimokat.Khamenei az „Észak-amerikai és európai […]
A Charlie Hebdoban történteknek igen sok következménye van az európai politikára; nem árt odafigyelni, hogy az úgynevezett civil tüntetéseken megjelentek beszélnek-e magyarul, vagy amerikai katonák is […]
A hazug, hamis nyugati világban uralkodó kettős mérce eleven példájaként terrorizmus dicsőítéséért letartóztattak egy francia tinit, aki a a Facebookra töltött fel egy átrajzolt Charlie Hebdo-címlapot […]
Vlagyimir Putyin orosz államfőt vehemensen támadják a nyugati világban. Köztük a Magyarországon putyinozó hangulatkeltőkkel sodródó, jobb sorsra érdemes Oroszország szakértők. A hivatásos nyugati propagandisták – beleértve […]
Szíriai hackerek intéztek támadást a Le Monde francia napilap ellen. A Szíriai Elektronikus Hadsereg (SEA) többek között Charlie Hebdo-ellenes szövegeket jelentetett meg a francia napilap Twitter-oldalán.A […]
A neves amerikai zsidó politikai kommentátor, Noam Chomsky szerint a legutóbbi terrortámadás utáni nyugati szólásszabadság kampány őszintétlen, kettős mércés. Az uszító Charlie Hebdo szerkesztősége ellen indított […]
Több mint egymillió ember részvételével tartottak nagygyűlést hétfőn Csecsenföld fővárosában, tiltakozásul a Charlie Hebdo című francia szatirikus lapban megjelent Mohamed-karikatúrák és a vallásos emberek sértegetése ellen. […]
Több tízezer ember részvételével nagygyűlés kezdődött hétfőn Csecsenföld fővárosában, tiltakozásul a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban megjelent Mohamed-karikatúrák és a vallásos emberek sértegetése ellen.A Csecsenföld […]
Éjfélkor, rendkívüli biztonsági intézkedések között temették el Cherif Kouachit, a Charlie Hebdo francia hetilap elleni terrortámadást állítólagosan végrehajtó testvérpár fiatalabbik tagját. A férfi bátyját, Said Kouachit […]
34 éves munkaviszonyt maga mögött hagyva távozik a CNN hírcsatornától Jim Clancy bemondó. A férfi néhány napja azért került a hírekbe, mert a Charlie Hebdo elleni […]
Névtelen sírba temették a Charlie Hebdo francia uszító, brutálisw szennylap elleni terrortámadást állítólag végrehajtó testvérpár idősebbik tagját, Said Kouachit. A France TV szombati jelentése szerint a […]
Nyolcnapi elzárásra ítéltek pénteken egy oroszországi liberális balhézót, aki a Charlie Hebdo francia uszító, vallásgyalázó, emberek milliárdjainak érzékenységét megsértő szennylappal való szolidaritása jeleként a Kreml lábánál […]
A The Guardian című brit újság pénteki beszámolója szerint a közel-keleti rajzolók megkérdőjelezték a szólásszabadság nyugati értelmezését, ugyanakkor saját, képmutatónak bélyegzett vezetőiket, a cionista terrorrezsimet és […]
Rick Staggenborg amerikai pszichiáter szerint az európai terrortámadások az USA, Nagy-Britannia, Szaud-Arábiai és Izrael által létrehozott ISIL terrokalifátushoz, illetve a már bevált hamis zászlós akciókhoz kötődhetnek […]
A European Jewish Association felszólította az Európai Uniót, hogy engedélyezze az európai zsidóknak a fegyvertartást "közösségeik védelme érdekében". Menachem Margolin rabbi, a szervezet főigazgatója csütörtökön küldött […]