Azért kezdem ezzel az írásom, mert a százév és előtti helyzet sokban hasonlít a jelenlegire. Megelőző időt az 1848-as, Függetlenségi, és Kossuth Pártok marakodásai, szétválásai és ismételt egyesülései jellemezték, miközben Tisza Kálmán a Császárnak való megfeleléssel, a galíciai zsidók meg az ország elözönlésével voltak elfoglalva. Ugyanis 1859-től a Császár engedélyezte a zsidóknak a bevándorlást, letelepedést, ipargyakorlást az országban.

Így fordulhatott elő, hogy egy kis falúban is, mint Tiszaeszlár 1882-ben már jelentős számban voltak zsidók, és zsinagógájukban rituális gyerekgyilkossággal ünnepeltek. Erre a gaztettre Tisza Kálmán közbenjárására, és a Rothschildok 60 millió forintja fejében büntetlenséget kaptak, mert a halálos ítélet esetére kilátásba helyezték Magyarország csődjét.

Mintha ma lenne a szemkilövő droidokkal, és az egyre növekvő eladósodással.

De mit tehet ilyen helyzetben a Nemzet?
A példa adva van, ha nemzeti egység is van. Mert akkor hiába nevezett ki a Császár saját miniszterelnököt, a parlament egységesen ellenállt, nem jelent meg, nem szavazott, a miniszterelnök ellehetetlenült. Az új választásokon a nemzeti koalíció 90% feletti győzelmet aratott, mert akkor ez volt a nemzeti radikalizmus.

Ma is fennáll ez a lehetőség, ha még magyar az MDF, és nemzeti az Fidesz-MPP?
Én bízom abban, hogy a vezetőiket leszámítva igen, legalább is ezt bizonyította a legutóbbi népszavazás. De a vezetőkkel igen nagy a baj, mert a globális cionista politikai-gazdasági uralomnak való megfelelési kényszerrel, és a nemzeti érdekektől, értékektől történő állandó elhatárolódással vannak elfoglalva.

Itt van például Sólyom elnök úrnak a Magyar Tarkákhoz intézett üzenete, mely szerint egyetért az erőszak- és kirekesztésmentes Magyarországgal és ” leszögeztem, hogy a radikális jobboldal eszméi és tettei elfogadhatatlanok és veszélyesek”.

De kedves elnök úr, Ön akinek alkotmányos joga és kötelessége őrködni hazánk jogrendje felett miért nem tetszett a 2006 október 23.-i droid gengszterek vérengzése ellen hatékonyan fellépni, és legalább a bűnösök megbüntetését elérni, a további bűntetteket megakadályozni.
Nem egyetérteni kell, hanem cselekedni! Mert erőszakot a nemzet ellen követnek el!

Azután itt van az állítás másik része a kirekesztésmentesség, ugyanis Magyarország a kunoktól a svábokig soha senkit nem rekesztett ki, aki hajlandó volt békében együtt élni, együtt dolgozni és Magyarországot a hazájának tekinteni.

A szavakat értelmük és a józan ész szerint kell használni. Mert az nem kirekesztés, ha egy népcsoporttól – akik életformája a haszonlesés és bűnözés – elhatárolódik a nemzet többsége, és követeli tőlük a tisztességes munkát, a társadalmi normák és a törvények betartását.

Ha már kirekesztésről beszél, akkor egy másik népcsoportról, az “Isten választott népéről” kellene említést tenni, akik a Talmud tanítása szerint minden más nép fölé helyezik magukat és megengedhetőnek tartják az alantasok becsapását, kifosztását, és bármi embertelenséget ellenük. E népcsoportnak nem hazája Magyarország, a haza fogalmát nem is ismerik, mert életfilozófiájuk évezredek óta a nyerészkedés, és oda mennek ahol ezt leginkább megtalálják.

Ezeket nem kell kirekeszteni, mert bárhol éljenek mindig is kirekesztik magukat abból a társadalomból amelyikben vannak, lenézik azt, és területi, szellemi gettóikban elkülönültek. Nevén nevezve, a cionista világhódítást kirekeszteni nem lehet, az ellen küzdeni kell.

Továbbá az elnök úr a radikális jobboldal eszméitől határolódik el. Ezzel több probléma is van, egyrészt a radikális nemzeti 1848-as Pártot még radikális baloldalinak jegyezték, tehát ez a jobb és bal megkülönböztetés értelmezhetetlen. Csak nemzeti és internacionalista, vagy mai néven kozmopolita van. Másrészt, ha a radikális nemzeti eszméktől, a teljes nemzeti függetlenségtől akar elhatárolódni, akkor azt ki kell mondani, de ez a múlt és jelen ismeretében egyenértékű a cionista világuralomnak való behódolással.

Lényegében ez a cionista világuralomnak való megfelelési kényszer jellemzi Orbán urat is, pártjának vezetőségével együtt. Ezt és a nemzet érdekei ellen fordulást bizonyították akkor
– amikor kormányzásuk alatt nem adták meg minden magyarnak az állampolgárságot, (jellemző, hogy ma Izraelből visszatelepülő hamarabb kap állampolgárságot, mint egy székely)
– amikor Románia EU tagságát minden (székely autonómia) feltétel nélkül szavazták meg,
– amikor az EU Lisszaboni Szerződését (lényegében alkotmányát) olvasatlanul fogadták el, pedig ez a szerződés feladja Magyarország jogi és gazdasági függetlenségét (amit az emberek még nem is tudnak, mert nem ismertették a nagy nyilvánossággal), és kiszolgáltatja az országot idegen globalista törekvéseknek, – amikor nem veszi figyelembe a geopolitika realitásait, és Grúzia kapcsán szinte ellenséges viszonyt teremt a mai oroszokkal, akikkel pedig nemzetgazdasági (export-import) okokból érdemes jó viszonyt ápolni, – sorolhatnám még az értelmetlen és bűnös amerikai háborúk támogatásával, Izrael előjogokban való részesítésével, stb.

A Fidesz a nemzeti érdekekkel szembeni és a globális cionizmusnak való megfelelési igyekezetével oda fog előbb-utóbb jutni mint az SZDSZ, mert a mai – az illegitim rabló korcsmánnyal szemben állók – támogatása meg fog szűnni, és várható jövőbeni kormányzásuk alatt az “egy a zászló, egy a tábor” kiüresedik.

Vezérük nagy önhittségében ma már odáig jutott, hogy a csótánynak ajánlott utat is kisajátítaná, mármint hogy “Orbán takarodj”, és amit a mai politikájával hamar el is érhet.

Bár én jobb szeretném, ha ezt csak a felesége mondaná a focipálya felé mutatva, ahol a Fletó pojáca remek közönsége lenne neki, és az ország ügyeitől mindenkorra távol maradnának.

Előzők miatt lenne fontos, hogy a ma egyedül nemzeti és radikális JOBBIK karakteresen meghatározza önmagát. Erről világos programot hirdessen, melyben kitűzi azokat a sarokpontokat ameddig a nemzetközi és hazai gazdasági szorításban el lehet menni, a nemzeti függetlenség feladása nélkül. Világosan kell beszélni arról is, hogy mik a követendő utak amik lazíthatják a globális kizsákmányolást (pl. az autarchia), s melynek megvalósítása a nemzettől áldozatot fog követelni, mert a jelenlegi helyzet annyira elhibázott.

Tanulni kell a MIÉP hibájából, amikor az egy jó és szükséges beszéddel maga mellé állította az értelmiség legjobbjait. Bebizonyította, hogy az értelmiség a legfogékonyabb a nemzeti lét problémáira, s ez képezte a többi párttal szemben a legfőbb erejét, azt a radikalizmust, amelyik világosan látta a rendszerváltás elhibázottságát. De sajnos utána megelégedett ennyivel, meg a Csurka despotizmusával, s nem szervezte meg önmagát. Nem szólított meg minden értelmes, gondolkodó magyart, aki tud és akar is tenni a hazájáért.

A despota elüldözte a legjobbakat, és talpnyalókkal vette körül magát, s ez magával hozta a párt visszaesését is, de ami ennél is nagyobb baj, hogy az emberek elvesztették a hitüket is a nemzeti radikalizmus eredményességében, s amit a legjobb történelmi, politikai fejtegetés sem hoz vissza.

A hitet kell visszanyerni, és lehet is, mint a sajnálatosan elhunyt Jörg Haider bizonyította az osztrákoknak. Karakteres politikusok hangos szóval hirdetett világos önmeghatározása (miként Morvai Krisztina teszi) lehet az eszköz a nemzeti programok tudatosítására.

De a programnak koherensnek és teljes körűnek kell lenni, mert – kivéve a médián elbutultakat – értelmes embert csak így lehet meggyőzni. Tehát a nemzeti radikalizmusnak világos, rövid és fennhangon hirdetett program kell, mert jelszavak ideje már lejárt, és ezt az anarchisták jobban művelik.

Az anarchizmus a másik véglet, amikor hazafias jelszavakkal, értelmetlen kihívásokkal és vandalizmussal hívják fel magukra a figyelmet, amit a legbutább TV búvár is megért, és esetleg még szimpátiát is kivált benne. De azért kíváncsi lennék, ha egyszer az anarchisták legyőznék a dridok hatalmát, vajon mihez kezdenének a győzelmükkel? Mert én emlékszem, hogy ’56-ban, a néhány napos békében a harcosok igencsak nehezen találták fel magukat az új helyzetben, amikor mindenoldali sáskák, mindenféle pártszínekben megjelentek és hatalmat, vagyont követeltek. Ha akkor győzött volna a forradalom, még egy kellett volna ezek eltakarítására.

A nemzeti radikalizmus nem anarchia, csak már nincs idő kivárni a spontán evolúciót, és nem akarunk többet áldozni idegen érdekeknek.

Samodai Géza.