MAGYAR NEMZETI BANK

Ma kaptam az alábbi levelet, “közkincsé” teszem, vitassuk meg!

“Javaslatok, hogyan lehetne kihúzni a jelenlegi gazdasági helyzetből az országot a lakosság újabb megsarcolása nélkül:

Fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon, de nemcsak nálunk, hanem szerte Európában magánpénzrendszer van a közpénzrendszer helyett. Ez annyit jelent, hogy a pénz kibocsátásának joga magánkézben van. A pénz is egyfajta árucikk lett, amit az adott ország megvehet a pénzt kibocsátó bankárkaszttól, és kénytelen is megvenni, hiszen erre a jelrendszerre szükség van. A magyar parlament 1991-ben mondott le erről a jogáról, feles törvényben, sőt 2001-ben még nagyobb önállóságot szavazott meg a Magyar Nemzeti Banknak, amely csak nevében magyar nemzeti, valójában se nem magyar, se nem nemzeti, hanem ennek a nemzetközi pénzügyi közösségnek a budapesti pénzügyi kirendeltsége. A Magyar Nemzeti Bank de facto állami tulajdonban van, azonban teljesen magánirányítás alatt működik. Ezt onnan lehet tudni, hogy a parlament az MNB semmilyen döntésébe nem szólhat bele, ha nyeresége van, azt lenyeli, ha veszteséges, akkor belenyúlhat a költségvetésbe, a magyar adófizetők közös befizetésébe. A másik dolog, amiért lehet tudni, hogy magánirányítás alatt van az MNB az az, hogy egy állami tulajdonban lévő intézménynek kutya kötelessége lenne ingyen az állam rendelkezésére bocsátani a kinyomtatott pénzt, ha egyszer az intézmény az államé. A pénz előállítása szinte ingyen történik, egy darab papír, rajta színes festék.

Ehelyett a következő történik: Az állam kincstárjegyeket, államkötvényeket bocsát ki, amelyet a MNB által kinyomtatott pénzzel nagyobbrészt bankok vesznek meg, és így jut az állam a papírpénzhez, kerülő úton. Ezzel az a probléma, hogy ezért még kamatot is fizetnie kell az államnak, mivel az adott banknál van az adóslevele (államkötvény, kincstárjegy). Pontosan annyi kamatot kell fizetnie, amennyi a jegybanki alapkamat mértéke, és ezt is az MNB határozza meg, ez jelenleg 6,25%,de volt már 12% is. Ezzel a módszerrel 1991 óta 14.000 milliárd Ft-nyi adóslevelet bocsátott már ki a magyar állam, vagyis ekkora az államadósság jelenleg. Ezzel könnyen kiszámolható az éves kamat, 6,25%-kal számolva ez évente 875 milliárd Ft, ennyit fizetünk a külföldi bankoknak, bankároknak a költségvetésből, csak azért, mert az állam adósleveleit birtokolják.

Lehet máshogy is? Igen. Az állam vegye vissza a Magyar Nemzeti Bank nevű, pénzügyi oligarchia által irányított magánbanktól a pénzkibocsátás jogát, nyomtasson az állam saját pénzt, hiszen ennek minimális bekerülési költsége van. Ezt még csak nem is 2/3-os, hanem feles törvényben is meg lehetne tenni. Ennek nincs se jogi, se pénzügyi, se közgazdasági, egyedül politikai akadálya van, vagyis, az, hogy a pénzt kibocsátó nemzetközi pénzügyi háttérhatalom érdekeit ez sérti.

Ezzel a döntéssel kettős eredményt lehet elérni. Egyrészt nem kell újabb adóslevelet kibocsátani, ami után évente milliárdos kamatot fizetni, másrészt 2-3 évre elosztva vissza lehetne vásárolni az eddig kibocsátott adósleveleket a bankoktól, szintén megspórolva a milliárdos kamatot. Ehhez azonban még egy lépést meg kell tenni, a banki tartalékrátát az eddigi 5%-ról 100%-ra kell emelni, így a kibocsátott állami pénz nem okozna inflációt, hiszen nem kerülne ki a gazdaságba, hanem a bankrendszerben maradna.

Ha az állam ezt nem meri felvállalni, ha nem mer szembeszállni ezzel a szűk bankárkaszttal, akkor részbeni adósság-elengedést, vagy adósság-átütemezést kell kérni, amire számos példa van a világon. Ezzel a lehetőséggel több, mint 50 ország élt már, nálunk kisebbek, gazdagabbak is. Vajon mi miért nem?

Ha csak azt sikerülne elérni, hogy három évig a kint lévő adóslevelek utáni kamatok összegét megtarthatnánk a költségvetésben, az összesen 875×3, vagyis 2625 millárd Ft-ot jelentene. Ezzel a pénzzel rendbe lehetne hozni a mezőgazdaságot, az egészségügyet, lehetne nyugdíjat emelni, de tőkeinjekciót juttatni is a veszteséges állami vállalatokba.

A ’90-es évek elején, közepén a bankok anyagi nehézségekkel küzdöttek, a Horn-kormány ezért 500 milliárd Ft-ot fizetett nekik bankkonszolidáció címén. Most, hogy az a gazdaság minden területe, a háztartások úsznak az adósságban, az államot pénzügyi csőd fenyegeti, egyedül a bankszektor az, ami elképesztő nyereséget ér el, itt az ideje, fizessék vissza ezt az ajándékba kapott 500 milliárdot.

1997-ben volt egy második bankkonszolidáció, amely az elsőnél sokkal többe, 3500 milliárd Ft-ba került a magyar adófizetőknek. Ez a pénzügyi bűncselekmény adósságcsere néven híresült el, fő elkövetői Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter, és Surányi György volt MNB-elnök. Az úgynevezett adósságcserével a Nemzeti Bank mintegy 2170 milliárd forint, könyvelési tételként nyilvántartott fiktív adósságot alakított át piaci kamatozású tényleges tartozássá. Ez nemcsak jelentősen megnövelte a belső államadósságot, hanem húsz évig tartó, évi 200-300 milliárd forintra rugó kamatjáradék fizetési kötelezettséggel terhelte meg a költségvetést. A lakosság a mai napig sem tudja, hogy miből jött létre az a 2170 milliárd forintos tétel, amelyet aztán piaci-kamatozású valódi adóssággá átminősítve a költségvetésre, azaz az adófizető polgárokra terheltek. A veszteség összesen a kamatokkal együtt 3500 milliárd Ft. Több adat is utal arra, hogy a pénzügyi hatalom által tudatosan előállított álveszteségekből, a bécsi CW Bank rossz hiteleiből, a nevadai kaszinóból és pénzügyi csalásokból felhalmozódott veszteségekről van szó. Egyszerűen a MNB, a tulajdonában álló, és más bankok veszteségeinek finanszírozására a magyar állam nevében devizahitelt vett fel a Pénzügyminisztérium és a MNB, amit egyszerűen hozzácsaptak a magyar államadóssághoz, megkárosítva ezzel a magyar adófizetőket.

A dolog érdekessége, hogy ezt a közönséges csalást Medgyessy Péter kérdésre válaszolva  igaz kis nyilvánosság előtt 2001. szeptemberében a Kossuth klubban  elismerte. Miután szembesítették tettével, azt válaszolta rákvörösen, hogy igen, ezt így megcsinálták, azért, hogy az állam megtanulja, hogy a pénznek ára van. Jellemző az ország állapotára, hogy ilyen mértékű csalást egy miniszterelnök-jelölt elismerhet minden felelősségre-vonás nélkül, azóta sem történt az ügyben semmi.

Az adósságcserének nevezett mesterséges eladósítást a politikai felelősséggel tartozó országgyűlés, és a kormány egyik napról a másikra megváltoztathatná, és visszaállíthatná az eredeti állapotot. Járai Zsigmond nagy szolgálatot tenne a magyar államnak, ha könnyítene nyomasztó adósságterhein, és ha a magyar társadalom egészét megszabadítaná a felesleges pénzügyi tehertől.

A multinacionális cégek a csatlakozás után is megtarthatták nagy adókedvezményeiket, amelyeket egyébként tiltanak az uniós jogszabályok. Ezt a halasztást, derogációt, kiharcolták az óriás korporációknak, vagyis azok továbbra sem kell, hogy arányosan vegyék ki részüket a közteherviselésből. Vajon miért? Miért kell a magyar vállalatoknak tisztességesen adót fizetni, a külföldi multiknak pedig nem, akik egyébként az ebből származó óriási nyereségüket azonnal kiviszik az országból?

Most, miután egyre több multi hagyja itt az országot az olcsóbb távol-keleti munkaerő miatt, az lenne a tisztességes, ha itt hagyják az országunkat, adják vissza ezeket az adókedvezményeket. Ők azért kapták ezeket, hogy itt munkalehetőségeket teremtsenek, de ha szedik a sátorfájukat, kötelezni kell őket, hogy ha nem jó az országunk, ne is tartsák meg az országunk által biztosított kedvezményeket.

Ezzel a megoldással is sok ezermilliárd Ft-ot lehetne szerezni a költségvetésnek.

Írta: dr. Drábik János előadásai és írásai nyomán
dr. Kalmár Péter közgazdász, Budapest”

http://www.efp.hu/?pg=posts&id=44