Így voltunk mi, tizenéves belvárosi fiúk: mintegy dőzsöltünk a kádári langymelegben, amikor januárban jött a hír, hogy Prága központjában egy 21 esztendős egyetemista felgyújtotta magát, hogy önkéntes tűzhalálával eleven fáklyaként hirdesse a kommunizmus gazemberségét. Jan Palachról (1948-1969) beszélek. Sosem felejtem ezt a nevet. Pár nappal később, január 20-án Budapesten, a Nemzeti Múzeumnál a magyar Bauer Sándor 17 esztendős ipari tanuló követte példáját. Persze Bauer Sándor tettének már nem volt akkor visszhangja, hiszen igyekezték eltitkolni-elmosni a jelentőségét, valahogy sikerült is belénk sulykolni, hogy egy ideggyönge, öngyilkosságra hajlamos ifjú pillanatnyi megingásáról van szó.

Igen jól emlékszem arra az 1969-es januári napra – valójában akkor érintett meg igazán a politika szele… Pedig tényleg odafigyelhettem volna már korábban is a világra, de akkor még én inkább csak rokonszenveztem az új gazdasági mechanizmusnak nevezett fordulatunk közepette a rothadó Nyugat diákmozgalmaival – mit sem értve a lényegből…

Tagadhatatlan, hogy a csehszlovákiai katonai bevonulásunk sem zavarta meg különösebben a nyugalmamat: 1968 augusztusában még gondtalanul heverésztem a surányi Duna-parton, csajoztam vagy éppen süttettem a hasam a napon, miközben a tankok ott dübörögtek szemközt, a folyó túlpartján.

Így voltunk mi, tizenéves belvárosi fiúk: mintegy dőzsöltünk a kádári langymelegben, amikor januárban jött a hír, hogy Prága központjában egy 21 esztendős egyetemista felgyújtotta magát, hogy önkéntes tűzhalálával eleven fáklyaként hirdesse a kommunizmus gazemberségét. Jan Palachról (1948-1969) beszélek. Sosem felejtem ezt a nevet.

Ez a cseh egyetemista 1969. január 16-án kisétált Prága főterére, a Vencel térre és az ország védőszentje, Szent Vencel szobránál felgyújtotta magát, így tiltakozott a Szovjetunió megszálló csapatainak a bevonulása és a kommunista diktatúra ellen.

Pár nappal később, január 20-án Budapesten, a Nemzeti Múzeumnál a magyar Bauer Sándor 17 esztendős ipari tanuló követte példáját. Persze Bauer Sándor tettének már nem volt akkora visszhangja, hiszen igyekezték eltitkolni-elmosni a jelentőségét, valahogy sikerült is belénk sulykolni, hogy egy ideggyönge, öngyilkosságra hajlamos ifjú pillanatnyi megingásáról van szó. Pedig nem!

Bauer Sándor ugyanolyan tiszta tudattal vállalta az elképesztő súlyú önégetést, mint a cseh testvére, Jan Palach.

A fiatalembernek az hozta a megvilágosodást, amikor a szegedi erdészeti szakközépiskolába felvételizett, ám hiába teljesített jól, mégis egy párttitkár fiát részesítettek előnyben a felvételinél. Valójában ekkor döbbent rá, hogy a tehetség abban a rendszerben nem számított igazán. Ettől kezdve az ifjú Sándor mindinkább érdeklődött a történelem iránt, rengeteget olvasott, barátai és tanárai csodabogárnak tartották.

A család Üllői út 167. szám alatti lakásának pincéjében ifjúsági klubot szervezett, ahol merész kijelentéseket tett a diktatúráról, s ismerőseit fegyveres ellenállásra ösztönözte. Eltökélte, hogy amíg csak teheti, küzdeni fog a zsarnokság és az elnyomók ellen. Jan Palach tette nagy hatással volt rá – így benne is megérett az elhatározás.
Megírta végrendeletét, búcsúlevelet hagyott hátra ismerőseinek. Vásznat csavart a testére, hogy a gyúanyag jobban hasson…

Egy szatyrot telepakolt benzinpalackokkal, majd bement a városba. Néhány perccel egy előtt a Nemzeti Múzeum kertjében lelocsolta magát benzinnel, majd tüzet gyújtott. Miközben teste lángolt, két kis nemzeti színű zászlót lobogtatott.

A Múzeumkertben vagy két-háromszáz ember gyűlt össze, s mikor a meghökkent bámészkodók kérdőre vonták, azt válaszolta, hogy hazaszeretetből teszi, amit tesz, így tiltakozik az szovjet megszállók ellen, illetve Jan Palachra is hivatkozott: “a cseh testvér is megtette”.

A súlyos égési sebeket szenvedett fiatalembert kórházba vitték, majd gyógyítása közben január 22-én este hét órakor előzetes letartóztatásba helyezték a kórházi ágyán.

“Nevezett ügyében így határoztam, mert szabadon hagyása esetén tartani lehetne attól, hogy az általa megkísérelt bűntettet végrehajtaná, vagy egészségi állapotában kárt tehetne, illetve szabadlábon hagyása a köznyugalmat zavarná” – írták a letartóztatási végzésben.

Barátain kívül a szüleinek is hagyott egy búcsúlevelet, ebben egyebek közt ez állott: “szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek…”

Halála után eljárást indítottak Bauer Sándor barátai, Berger István és Sabján Miklós ellen. A faggatózás 1969. március 17-ig tartott, ekkor szüntették meg az eljárást. „Bejelentési kötelezettség elmulasztása” miatt figyelmeztetésben részesítették őket. Sírját még több éven keresztül figyelték..

Emlékezzünk a bátor fiatalemberre, Bauer Sándorra!

Jan Palach önkéntes tűzhalálának több közvetlen követője is volt a kommunista blokkban:
Pilsen, 1969. január 20. – Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás
Budapest, 1969. január 20. – Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló.
Znojmo, 1969. január 21. – Jozef Jaros 19 éves traktorista
Brno, 1969. január 22. – Miroslav Malinka 22 éves munkás
Léva, 1969. január 23. – Jan Gabor 22 éves munkanélküli
Pozsony, 1969. január 24. – Emanuel Sopko 23 éves mechanikus
Prága, 1969. január 24. – Blanka Nacházelová
Prága, 1969. február 25. – Jan Zajíc 19 éves tanuló
Prága, 1969. április 9. Jihlava, Evžen Plocek 40 éves technikus
Brassó 1970. február 13. – Moyses Márton 29 éves magyar költő
Kaunas (Litvánia) 1972. május 14. – Romas Kalanta 19 éves diák.

Hasonló, demonstratív önégetések a rendszerváltozás után is előfordultak, de az új politika ezeket az eseteket a régihez hasonlóan igyekezett eltitkolni, illetve elmosni…

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info

(Archív)