Ragyogó évforduló a mai: 1446. június 5-én választották kormányzóvá a pesti országgyűlésen Hunyadi Jánost. Helyettese Újlaki Miklós főkapitány (1410-1477) magyar főúr, macsói bán, erdélyi vajda, bosnyák király, az ország legnagyobb birtokosainak egyike.

Mindenekelőtt tudni kell, hogy az országgyűlés – a kor rendjéből adódóan – az idő tájt igen erősen különbözött a maitól. Miként a lexikon fogalmaz: a magyar országgyűlés intézménye a királyi tanácsból fokozatosan alakult ki, de eredetét tekintve a (talán kissé romantikus) történettudomány a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezeti vissza – noha ezt írott források nem támasztják alá, bár a történészek szerint a törzsi időszakban lehetett valami hasonló gyűlés, folytonossága azonban megkérdőjelezhető.

Az azonban bizonyos, hogy az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az úgynevezett rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak. Ami a konkrétumot illeti: az 1446. június 5-én kezdődött pesti országgyűlést a nemesek sokasága miatt a legendás Rákos mezején tartották meg, ahol a rendek V. László kiskorúsága idejére Hunyadi János erdélyi vajdát választották kormányzóvá. (Ez volt a második országgyűlés a Rákos mezején, az elsőt 1299. május-július között tartották.)

Hunyadi János sokak mellett azok közé tartozik, akinek a pontos születési időpontját nem tudjuk, csak sejtjük: 1407 körül lehetett, Zimonyban. Származását illetően ugyancsak sok a találgatás – én amondó vagyok, hogy maradjunk az egyik legkedvesebb változatnál, mely szerint Zsigmond magyar király volna az édesapja, és édesanyját, Morsinai Erzsébetet csak a látszat kedvéért házasították össze Vajkkal, aki fiú nevelőapja lett. (Vajkot e tettéért és hallgatásáért a Hunyadi-birtokkal jutalmazta a király, melynek révén rövid idő alatt igen tehetős földesúrrá vált.)

Az elmélet mellett kiállók felhívják a figyelmet arra, hogy Zsigmond egyik fő bizalmasára, Ozorai Pipóra (1369-1426, Zsigmond hadvezére, kincstartó, temesi ispán és szörényi bán) bízta az ifjú János katonai nevelését, sőt életének egyik legjelentősebb eseményére a császári koronázására Hunyadi Jánost, nem pedig feleségét és leányát vitte magával Rómába. Zsigmond apaságával magyarázzák I. Mátyásnak, az unokának kitartó igyekezetét a császári korona és természetesen a cseh királyi korona megszerzésére.

A továbbiakban már tisztább a kép Hunyadi Jánosról: mint ismeretes, középkori magyar földesúr és hadvezér volt, ő a nép ajkán a „nagy törökverő”, azaz a középkori Magyar Királyság egyik legkiemelkedőbb hadvezére; és egy csöppet sem mellékesen: egyik legnagyobb királyunk, Hunyadi Mátyás apja.

Nevéhez fűződik az 1456-os nándorfehérvári diadal.

Tekintettel arra, hogy ezen írás tárgya alapvetően a kormányzói méltóság ismertetése – most nem időznék tovább Hunyadi János születésénél és igazán vitézi életénél, de leszögezem: a kormányzói tisztet elsőként viselte a Magyar Királyság történetében. (Annyit még említsünk meg róla mindenképp, hogy a nándorfehérvári diadalt követően kitört pestisjárvány vitte el történelmünk dicső kormányzóját.)

Máris ideje tisztázni, hogy a kormányzó az ország egy részének vagy egészének politikai-katonai igazgatásával megbízott, az uralkodót képviselő helytartó – vagy ideiglenes államfő. (Esetünkben, mint fentebb már szó esett róla, a kiskorú V. Lászlót helyettesítették Hunyadi személyével.)

A magyar történelem, illetve jogtörténet 1446-ban hozta létre a kormányzói intézményt.
A tisztség így egyenértékű volt a régenssel – latin elnevezése gubernator.

Magyarország további kormányzói időrendi sorrendben: Szilágyi Mihály (1458), Lodovico Gritti (1530-1534), Johann Caspar Ampringen (1673-1681), Kossuth Lajos (1849) kormányzó-elnök, Horthy Miklós (1920-1944).

A sorban két viszonylag ismeretlen név van, ejtsünk néhány szót róluk.

Lodovico Gritti, azaz Gritti Alajos 1480-ban született Konstantinápolyban és Medgyesen lefejezték 1534-ben. Titulusai szerint olasz kereskedő, bankár és politikus – a szultán egyik minisztere, valamint Magyarország (törvénytelen!) kormányzója 1530–34-ig. A valóságban egy kalandorról van szó: egyebek közt Habsburg birodalmi érdek volt az, hogy a törökkel a frontvonal a Magyar Királyság területén húzódjon, s ezzel biztosítsa uralmát Dalmácia fölött.
Mind a Habsburgok, mind Velence megtettek mindent azért, hogy a törököt mintegy „behúzzák” Magyarországra – így lehetett kormányzó Gritti.

Ugyancsak a Habsburgok által támogatott politikai kalandornak kell minősítenünk Báró Ampringen János Gáspárt (1619–1684), a Német Lovagrend 48. nagymesterét, a Magyar Királyság császári kormányzóját. Őt I. Lipót császár, minden magyar törvény lábbal tiprásával, 1673. február 27-én Magyarország kormányzójává nevezte ki teljhatalommal. Ampringen nyolc évig viselte hivatalát, s ezalatt Magyarországnak különösen tiszai részét dúlások, öldöklések, kegyetlenségek és égbekiáltó gonoszságok színterévé változtatta. Feljegyzések szerint a tatárjárás óta nem dúlták így fel ezt a vidéket, mint Lipót zsoldosai.

Ma különös kegyelettel hallgassuk a Hunyadi János emlékére, a nándorfehérvári diadalra utaló déli harangszót!

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info