Közel kilencszáz éve április 8-án lépett bBizánc trónjára I. Mánuel császár. – Na és – kérdezhetné valaki –, hát ő meg ki volt?

Nos, ő nagy királyunk Szent László unokája, közelebbről elsőszülött leányának, Piroskának a fia. Piroskáról pedig azt kell tudni, hogy valószínűleg ő az egyetlen egyeneságon Árpád-házi királylány, akit a bizánci ortodox egyházban szentté avatták – de szentként tiszteli a római katolikus egyház is.

Szent Piroska (1088–1134), bizánci nevén Priszka – Irén (Eiréne) néven lett asszony, jelesül 1104-től Komnenosz János, a későbbi II. (Komnénosz) János bizánci császár felesége.
Megemlékezésünk mai személyisége, I. Nagy Mánuel (1118-1180) hódításairól ismert bizánci császár. (Apukája egyébként a II. Szép Jóannész nevet viselte.)

A hétesztendősen teljes árvaságra jutott, s éppen ezért Könyves Kálmán által nevelt Szent Piroskáról tudni való, hogy 16 évesen Magyarország érdekében jegyezték el a bizánci trónörökössel, s a házassághoz át kellett térnie az ortodox vallásra, ekkor kapta az Eiréné (Irén) nevet.

Egyébiránt nyolc gyermeke volt, közülük az első (Komnenosz Alexiosz) húsz éven át társcsászár volt, I. Mánuel pedig hetedikként született, s 37 esztendőn át uralkodott.

Szent Piroskáról tudjuk, hogy a bizánci udvarban sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat, küldötteket Magyarországról, de főleg azt, hogy soha nem fordított hátat hazájának, többször közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között. Nagy Mánuel viszont – ellentétben édesanyjával – többszörösen is konfliktusba került a Magyar Királysággal, ám ezen csatározásoknak többsége olyan, amellyel az átlagos történelemtanítás még csak említésszerűen sem foglalkozik.

Szó, ami szó – jól megvagyunk e tudás nélkül is, pedig roppant érdekes események voltak akkoriban. Vegyünk egy példát!

1150 kora őszén Mánuel támadást indított II. Uros szerbiai zsupán ellen, akinek a Kijevben hadakozó II. Géza magyarjai siettek a segítségére. Azonnal fölmerülnek a kérdések: ugyan ki volt az a II. Uros, mi az, hogy zsupán – és ugyan mit kerestek II. Géza magyarjai Kijevben? A csata bizánci diadallal végződött, melynek során a császár személyes hősiességével is kitűnt: párbajban győzte le az egyik magyar vezért, Bágyon ispánt.

Őszintén: ki hallott Bágyonról, aki vezér is volt, ispán is és még magyar is? De folytatom: Mánuel pedig 1151 elején büntetőhadjáratot indított Dél-Magyarország ellen – a Szerémséget fosztogatta, ahol elfoglalta Zimonyt, Könyves Kálmán házasságtörő feleségének gyermekét, Boriszt pedig a Temesköz felprédálására küldte. A hazatérő magyar király a trónkövetelő ellen indult, de az visszamenekült előle a császári táborba.

Gyorsan szóljon, aki részleteket is tud Könyves Kálmán királyunk házasságtörő feleségéről és állítólagos fiáról, aki trónkövetelő volt.

Utóbb a háború “csak kisebb csetepatékra” korlátozódott – igaz, Borisz ezek egyikében mégis odaveszett. A magyar uralkodó végül békét kért, amelyben sarcot fizetett az 1151-ben ejtett foglyokért, illetve Bizánc szövetségesének nyilvánította magát. Nem folytatom, pedig volna még rengeteg esemény.

Ám úgy vélem emésztendő falatnak ez is elég mára: az akkor még dicső, de pár száz év múlva teljesen elbukó Bizánc ezen császára a mi Szent Lászlónk unokája s Szent Piroskánk fia volt. Ha – természetesen hosszú távon – összefogunk a Kelettel, vajon megmenthető lett volna-e Bizánc, s mi elkerülhettük volna-e Mohácsot? Vagy ma már a Magyar Királyság is csak az emlékekben s romjaiban létezne?

A történelemben persze, tudjuk, nincs “Mi lett volna, ha?…” kérdés. Ha ingatag lábakon is, de Kisfaludy Károllyal mondhatjuk: Él magyar, áll Buda még!

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info