…Hiszen a kommunista diktatúra idején, a párt és a Securitate intelmeit követve, a helybéli magyar őslakosság megkérdezése nélkül Sepsiszentgyörgyre telepítettek 1982-ben egy olyan szoborcsoportot, mely az akkori hatalom homogenizációs törekvéseit tükrözi, a kisebbségek bedarálását célzó eszmék jelképeként…

Vaszi Jánoska, a kommunista diktatúra ártatlan áldozata többet érdemel. Tragikus halála után harminchárom évvel sem kerültünk közelebb az igazsághoz, a pontos, bizonyított és egyértelmű tényekhez: hogyan történhetett, hogy 1984. június 5-én déli tizenkét óra után életét veszítette egy tizenkét éves gyermek a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobornál történt robbantásnál.

Most éppen sepsiszentgyörgyi filmesek emlékeztetnek az eseménysorra, Vörös T. Balázs és Filep Farkas Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című alkotása (közel két évtizeddel néhai Simó Erzsébet újságíró és a Volt Politikai Foglyok Szövetségét képviselő Puskás Attila 1998–1999-es tényfeltárási kísérletét követően) követ dob az állóvízbe, és több sepsiszentgyörgyi megszólaltatásával arra figyelmeztet, ne engedjük, hogy a történtek nyomtalanul kikopjanak emlékezetünkből, ragaszkodjunk ahhoz, hogy pontos képet láthassunk a szoborrobbantás sötét hátteréről.

Mert nem csupán Vaszi Jánoskának és családjának tragédiájáról van szó, hanem közösségi ügyről, mely a sepsiszentgyörgyi, székelyföldi, erdélyi magyarság megalázásának, asszimilációs törekvéseinek jegyeit hordozza magán.

Hiszen a kommunista diktatúra idején, a párt és a Securitate intelmeit követve, a helybéli magyar őslakosság megkérdezése nélkül Sepsiszentgyörgyre telepítettek 1982-ben egy olyan szoborcsoportot, mely az akkori hatalom homogenizációs törekvéseit tükrözi, a kisebbségek bedarálását célzó eszmék jelképeként.

A szobrot ideköltöztető elvtársakat amúgy sem érdekelte az itt tömbben, szigorúan őrzötten élők véleménye, ők legfőképp a nemzetiségi arányok mesterséges módosításában voltak érdekeltek. Ilyen társadalmi viszonyok között robbant fel Sepsiszentgyörgy központjában fényes nappal az az ismeretlen eredetű szerkezet a Mihai Viteazul-szoborcsoport mellett.

Azóta is csak erős, megalapozottnak tűnő sejtésekre hivatkozhatunk: provokáció történhetett. A Securitate robbanthatott azzal a céllal, hogy a történtek ürügyén még jobban szorongathassák az itt élőket. A sejtések, vélekedések hivatalosan semmilyen megerősítést vagy cáfolatot nem kaptak, a hatóságok gyilkosság után nyomoztak, ám tizenöt év után az ügy elévült, az iratcsomót lezárták.

De érthetetlen és alantas módon a robbantás előzményként még a Beke-ügy vádiratába is bekerült.

Vaszi Jánoska, a kommunista diktatúra ártatlan áldozata nemcsak szobrot, emlékművet érdemel Sepsiszentgyörgyön, hanem közösségi odafigyelést, törődést. Konok vizsgálódást, azt, hogy az itt élők, élni kívánók ne felejtsenek, ne engedjenek a közöny csábításának.

Történészeknek, civil szervezeteknek, az emberi jogok elkötelezettjeinek, politikusoknak kellene összefogniuk ügyében, s kiharcolniuk, hogy esetét emberiesség elleni bűncselekménynek tekintsék, s ismertté váljék az a forgatókönyv, mely értelmetlen halálához vezetett.

Vaszi Jánoska igazságot érdemel, mert az ő igazsága nem csupán az itt élők, hanem a demokratikus eszmékben még bízók igazsága is.

Mózes László (Háromszék)

Hunhír.info